2018. szeptember 8., szombat

Amerikai palacsinta

Kiváló reggeli vagy délutáni desszert, ami nem igényel akkora munkát, mint a hagyományos palacsinta, pár darab elég belőle, mivel sokkal laktatóbb a fél centis tésztalapoknak köszönhetően. Ne sajnáljuk rá a feltétet, rakjunk mellé fagyasztott vagy idénygyümölcsöket, nutellát, lekvárt, pudingokat, krémeket vagy akár fagylaltot.




Hozzávalók:
  • 200 g liszt
  • 1 csomag (7 g) sütőpor
  • 1 kávéskanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • 300 ml tej
  • 1 tojás
  • 50 g olvasztott vaj

Elkészítés:
  1. A lisztet, sütőport, sót és cukrot összekeverjük.
  2. Beleöntjük a tejet, a tojást és az olvasztott vajat.
  3. Szép simára kikeverjük egy kézi habverővel.
  4. Sűrűbb tésztát kapunk mint a hagyományos palacsinta és ez lényeges. Azonnal süthető, nem igényel pihentetést.
  5. Felforrósítjuk és beolajozzuk a palacsintasütőt vagy serpenyőt, majd amikor felforrósodott, visszavesszük a hőmérsékletet közepesre. Egy fél merőkanálnyi tésztát a serpenyő közepére öntünk, hogy kis lepénykéket kapjunk. Az egyik oldalukat kb. 2 percig, a másikat 1 percig sütjük, míg szép aranybarna nem lesz. A hőfokot mindenki a saját készülékéhez tapasztalja ki.
  6. Sütőlapáttal alányúlva megleshetjük a színét és óvatosan megfordítjuk, még ilyenkor lehet, hogy a teteje lágy/folyós állagú.


Jó étvágyat!

2018. szeptember 5., szerda

Kiflicskék

Az elmúlt években nagyon ritkán sütöttem kelt tésztát, mert sem időm, sem kedvem nem volt, ráadásul a sütőmet is gázról villanyra cseréltük és nem igazán tudtam, mit hogyan kell benne készíteni. Egyébként most is folyamatosan tanulgatom és próbálom kitapasztalni hogyan használjam. Azt hiszem egyre jobban élvezem és kezdek belerázódni újra a receptek posztolásába.
Mivel ilyen gyorsan eltelt a nyár és újra eljött az ősz mellett az iskolakezdés, ezért úgy gondoltam, hogy kicsit többször befűtök a konyhába - amúgy is nagyon hideg volt az utóbbi napokban -, és nem utolsó sorban finom péksüteményekkel lepem meg Annát meg persze magunkat. Így ma ezzel a kiflivel mentem érte a suliba és egész úton hazafelé boldogan majszolta. ♥
Esztinek nem sűrűn jut ezekből a kalóriabombákból, mert ő már 2. éve a nagymamáinál lakik és onnan jár egyetemre. Nem aggódom érte, mert rendesen elkényeztetik, folyamatosan a kedvenc ételeivel tömik. 😊
Szóval, ha szeretnétek egy igazi vendégváró vagy gyerkőc kényeztető, sós apró sütit, akkor ezt bátran ajánlom. 4-5 cm-es kis mini kiflik lesznek. 😀

 




Hozzávalók:
  • 500 g liszt
  • 100 ml olaj
  • 300 ml tej
  • 40 g friss élesztő vagy 1 csomag szárított
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 csapott teáskanál só

  • + 30-40 g olvasztott vaj a kenéshez
  • + 150 g reszelt sajt

  • 1 tojássárgája a kenéshez

Elkészítése:
  1. A liszt közepébe kis fészket igazítunk ide tesszük az élesztőt, a cukrot, a langyos tejet és hagyjuk felfutni. Ezután a többi hozzávalóval együtt lágy tésztát dagasztunk, majd letakarva egy órát kelesztjük.
  2. A megkelt tésztát három egyenlő részre vágjuk és mindegyiket vékony kör alakúra nyújtjuk.
  3. Olvasztott vajjal lekenjük, reszelt sajttal megszórjuk és mindegyiket 16 cikkre vágjuk.
  4. A cikkeket a szélesebbik felüknél fogva feltekerjük, az így kapott kis kifliket sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk.
  5. Tojássárgával megkenjük, és 180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen kb. 15-20 perc alatt pirosra sütjük.



Jó étvágyat!

2018. szeptember 2., vasárnap

Villám zsemlék reggelire

Ezek a villám zsemlék nem hiába kapták a nevüket. Ugyanis a tészta összeállítása a kiméréssel együtt kb. 15 percet vesz igénybe, de lehet sokat mondok. A többi már a sütő dolga. Így soha nem érhet minket baj, ha éppen másnapra elfogy a pékáru és nincs kedvünk vagy lehetőségünk boltba menni. Fogyaszthatjuk vajjal, felvágottal, tojással, sajttal, de ugyanilyen finom, vajjal mézzel, lekvárral vagy nutellával. Mindenkinek kedve és ízlése szerint. Nálam vajjal, sonkával, fürjtojással és zöldséggel láthatjátok. Egy zsemle igazán kiadós, szinte még sok is. :) Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni! :)





Hozzávalók:

  • 500 g liszt (nálam fele sima fehér, a másik fele zabpehelyliszt)
  • 300 ml langyos tej
  • 1 csapott evőkanál kristálycukor
  • 2 kis csomag száraz élesztő (14 g)
  • 1 tojás
  • 50 g olvasztott vaj
  • 1 teáskanál só
      + olvasztott vaj, nálam kókuszzsír zsemlék körbekenéséhez
      + egy tojás sárgája a kenéshez






Elkészítése:
  1. A hozzávalókból lágy tésztát dagasztunk, az élesztő szárazon megy bele, nem kell felfuttatni. A tésztát kelesztés nélkül 12 egyenlő részre osztjuk. Ha túl lágy a tészta, akkor liszttel javítsunk rajta, de azért maradjon puha állagú!
  2. A darabokból zsemléket formázunk, zsírpapírral bélelt tepsibe helyezzük őket, körbe olvasztott vajjal megkenjük mindegyiket.
  3. Konyharuhával leterítjük amíg a sütőt 180 fokra előmelegítjük, légkeverésre, kb. 10 perc ami elegendő a tészta gyors előkelesztéséhez.
  4. Sütés előtt megkenjük a tetejüket tojássárgával és kb. 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük őket.
 



Jó étvágyat!

2018. szeptember 1., szombat

Vaníliakrémes piskótatekercs

Ez a piskótatészta a lekváros piskótatésztám receptje, majd egyszer azt is megörökítem. Szóval, ha valaki fél egy tortának nekiállni, annak javaslom, hogy készítsen egy ilyen szép krémes tekercset, biztosan nagy sikere lesz vele, mind ránézésre mind ízre, igazi ünnepi desszert.





Hozzávalók a piskóta tésztához:
  • 8 enyhén púpozott evőkanál finomliszt
  • 4-4 evőkanál víz
  • 8 evőkanál cukor
  • 4 db tojás
  • fél csomag sütőpor, vagy 7 g szalalkáli
Elkészítés:
  1. Első lépés, hogy a sütőt 170-180 fokra előmelegítjük.
  2. Ezután kivajazzuk és lisztezzük a gáztepsit.
  3. Egy edényben a tojások fehérjét 4 kanál vízzel kemény habbá verjük.
  4. Egy másik edényben a tojássárgákat, a 4 kanál vizet, a lisztet, a cukrot és a sütőport vagy szalalkálit a robotgéppel összedolgozzuk, szinte addig míg a cukor elolvad és szép sűrű világos krémet kapunk.
  5. A fehérje habból 4-5 evőkanállal teszünk bele és szintén géppel összedolgozzuk. A fehérje hab másik felét már szilikonlapáttal vagy fakanállal óvatosan hozzáforgatjuk.
  6. A kapott habos masszát belesimítjuk a tepsibe. Majd légkeveréssel, 170-180 fokon, kb. 25-30 percig sütjük. A fokot azért nem írhatom pontosan mert a régi gázsütőmmel közepes lángon kb. 180 fokon sütöttem, de most a villannyal légkeveréssel a 170 fok bőven elég.
  7. Ha megsült, még melegen konyharuhába tekerjük fel, majd ha már langyos tekerjük ki, mert, ha teljes kihűlésig a konyharuhában marad, akkor a tészta eggyé válik a konyharuhával és vért izzadunk mire valahogy kettéválasszuk! :))
  8. A krémet viszont csak teljes kihűléskor kenjük rá, mert különben megolvad és szétfolyik!

Krém hozzávalói:
  • 250 g mascarpone
  • 1 csomag DrOetker vaníliás pudingpor
  • 5 evőkanál cukor (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb)
  • 3 dl tej

  1. A pudingport a tejjel cukorral csomómentesre főzzük.
  2. Majd lehűtés után a mascarpone-val szép simára keverjük.
  3. A tésztát óvatosan megkenjük a krém felével a közepétől indulva, a végére egy sávba már ne nagyon tegyünk krémet, mert tekeréskor tolja maga előtt a krémet és a végén kifolyhat.
  4. Még feltekerés előtt szórhatunk a krémre apróra vágott gyümölcsöket.
  5. A megmaradt krémet kenjük a sütemény külsejére és díszítsük akár gyümölccsel, akár olvasztott csokoládéval, vagy mindenféle tört csokidesszerttel, tejszínhabbal.
  6. Tegyük a hűtőbe és ha kibírjátok akkor 4-5 óráig vagy egy éjszakát hagyjátok összeállni, mert akkor lesz tökéletesen szeletelhető! Én 1 órával később szeltem amikor még nagyon puha volt, ez látszik is a fotón :) viszont másnap csodaszép szeleteket lehetett vágni.
  7. Persze ez nem vesz el semmit az ízélményből. 



Jó étvágyat!

2018. augusztus 22., szerda

Túrós, áfonyás korongok

Tudom nagy melegek vannak és senki nem vágyik arra, hogy felfűtse a lakást. De! Ennek a kelt tésztának pont az a lényege, hogy este összegyúrva a hűtőben pihenget, majd másnap tetszés szerint felhasználható. Tehát kora reggel, mikor még kellemes a levegő, már süthetjük is! :)
Készülhet belőle kakaós csiga vagy kalács, lekváros bukta, diós, mákos ez-az. Nálam most a legújabb ez a túrós, áfonyás csoda. 




Hozzávalók a csodatésztához:

  • 250 g tejföl amit annyi tejjel öntöttem fel, hogy fél liter legyen
  • 4 tojás
  • 200 g olvasztott vaj (vagy kókuszzsír)
  • 2 kávéskanál só
  • 10-15 evőkanál cukor, tölteléktől függően
  • 5 dk friss élesztő vagy 1 evőkanál száraz élesztő
  • kb. 1 kg liszt és még plusz 3-4 evőkanál a nyújtáshoz, átgyúráshoz

Túrós töltelék:
  • 500 g túró
  • 3 tojásfehérje
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 5-6 ek. porcukor
  • + friss vagy fagyasztott áfonya 


 
Elkészítés:
  1. A tojásokat a cukorral, sóval kikeverjük majd a tejfölös tejet és olvasztott vajat is hozzákeverjük. Mehet hozzá a liszt és az élesztő.
  2. A tészta kicsit ragadós és lágy kell legyen úgyhogy a lisztet úgy adagoljuk. A tojások mérete miatt ez nem mindig egyforma.
  3. Bedagasztjuk a tésztát majd liszttel meghintve, és letakarva hűtőbe tesszük éjszakára. (Már 3 óra múlva lehet használni, de akár következő nap este is megsüthető.)
  4. Másnap reggel a hűtőből kivéve, lisztezett felületen gyúrjuk át, vegyük 4 felé, igazítsuk cipó formára és letakarva hagyjuk pihenni kb. 20 percet.
  5. Addig a túrós töltelékhez a tojásfehérjéket kemény habbá verjük a porcukorral, majd a túróhoz keverjük a vaníliás cukorral együtt.
  6. Ezután nyújtsuk ki a cipókat és szaggassunk a legnagyobb pogácsaszaggatóval korongokat, helyezzük a tepsire, kanalazzunk rá a túróból és szórjuk meg áfonyával.
  7. 10 percig pihentessük, majd a széleit kenjük meg tojássárgával és toljuk az előmelegített sütőbe légkeverésre 180 fokra. Aranybarnára sütjük, vigyázzunk nehogy megégjen a tészták alja!
  8. Nálam csak pár korong készült, a többit kalács formában sütöttem. Szóval csak a fantáziátok szab határt.



Egy héttel korábban pedig kakaós csigákat sütöttem ugyanebből a tésztából. Szerintem tisztán látszik a telefonos fotókon is, hogy mennyire jó állagú tésztáról van szó! Finom krémes a tejföltől és a vajtól, de ugyanakkor ropogós is!





Jó étvágyat!

2018. augusztus 11., szombat

Kinder Maxi King torta

Egy újabb tortával jövök, van pár már a blogon ITT. Ezt a tortát viszont a gyerekek és felnőttek nagy kedvence a Kinder Maxi King ostyaszelet ihlette. Nem nagy torta, de annál kiadósabb, garantáltan elég egy kicsi szelet és így legalább nem esünk túlzásba. A recept lehet bonyolultnak tűnik, de higgyétek el, csak nagyon részletes próbáltam lenni. Nem olyan nagy munka elkészíteni, de annál nagyobb öröm mikor ebéd után egy kávé mellé elfogyasztjuk!


 




Hozzávalók a tortalaphoz (kb. 18 cm-es csatos tortaforma):
  • 2 tojás (szoba hőmérsékletű)
  • 100 g cukor + 40 g a habba
  • 175 g liszt
  • 75 ml olaj
  • 75 ml tej
  • 1/2 cs. sütőpor
A tortalap elkészítése:
  1. A sütőt 170 fokra előmelegítjük. Sorban kimérünk mindent.
  2. Az egyik edénybe a lisztet a sütőporral.
  3. A másik edénybe a cukrot, tejet, olajat, tojássárgát.
  4. A harmadik edénybe a tojásfehérjét, csipet sóval, pár csepp citromlével.
  5. A negyedik edénybe a habba szánt cukor.
  6. A tojásfehérjét felverjük, majd hozzáadjuk a cukort, és kemény habbá verjük.
  7. Utána elkeverjük a tejet, olajat, tojássárgát és a cukort, csak annyira, hogy elvegyüljön. Rászitáljuk a sütőporos lisztet és óvatosan elkeverjük a mixerrel (ne legyen bekapcsolva), majd magas fokozaton kb. 2 percig szép simára, kivilágosodásig verjük.
  8. A felvert tojáshabból 2-4 evőkanálnyit keverünk a masszához egy kézi habverővel, ezzel lazítjuk a sárga masszát, majd beletesszük az összes habot és simára keverjük kézi habverővel.
  9. Ezután tortaformába (18 cm-es) tesszük, aminek az alját papírral béleljük. A forma oldalára húzogassuk fel kicsit a tésztát, így sülés közben jobban tud kapaszkodni, egyenletesebb lesz a felülete.
  10. 170 fokon légkeverésen sütjük, kb. 30 percig, míg szép színt nem kap, a biztonság kedvéjért végezzünk tűpróbát. Hagyjuk kihűlni!
Krém:
  • 250 ml tejszín
  • 250 g mascarpone
  • 4-5 púpozott evőkanál porcukor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 tasak (Dr.Oetker) habfixáló

  1. A tejszínt robotgéppel elkezdjük felverni, majd még a keményedés előtt hozzáadagoljuk a porcukrot, végül a habfixálót, és kemény habot verünk.
  2. A mascarponet és a vaníliakivonatot is hozzádolgozzuk a robotgéppel.
  3. Tegyük hűtőbe.
 Karamellszósz:
  • 1 evőkanál víz
  • 3 evőkanál kr. cukor
  • 30 g vaj
  • 2 evőkanál tejszín

  1. A vizet a cukorral feltesszük a tűzre forrni. Nem nagyon kell kevergetni csak mikor barnulni kezd.
  2. Mikor szép karamellszínű lesz, hozzáadjuk a vajat és a tejszínt. Ne ijedjünk meg mikor sisteregve forrni kezd. Szépen kevergetjük míg krémes karamell szószt kapunk (1-2 perc). Félretesszük hűlni.
Díszítéshez:
  • 2 db Kinder Maxi King szelet
  • két marék sótlan mogyoró (késes aprítóban durvára vágva)
  • 50 g Boci étcsokoládé
  • 50 g Boci tejcsokoládé
  • fél evőkanál olaj
Torta összeállítása:
  1. A tortalapot középen két részre vágjuk.
  2. A kapcsos tortaforma palástját egy szép tányérra tesszük, amin tálalni szeretnénk majd a tortát. Belehelyezzük a tortalap levágott felső részét, a tetejével lefelé.
  3. Erre kenjük a krém felét, rácsorgatjuk a karamellszószt és hűtőbe tesszük, nehogy lefolyjon a karamell. 10 perc múlva tehetjük rá a tészta alsó felét, vágott felével lefelé vagyis az egyenes alsó rész keül felülre. Vegyük le a tortagyűrűt.
  4. A maradék krémmel megkenjük a tetejét és az oldalát. Újra hűtőbe tesszük.
  5. A csokoládékat az olajjal vízgőz felett felolvasszuk.
  6. Óvatosan a tortára csorgatjuk és tetszés szerint díszítjük.
  7. Hűtőbe tesszük min 1 órára.
  8. Forró vízbe mártott késsel szeleteljük.
 



Jó étvágyat!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...