2020. április 19., vasárnap

Tejszínes, darált húsos penne

Lassan 5 hete vagyunk itthon mind a négyen és hetente 1-2-szer megyek egy-egy nagyobb bevásárlásra a közeli kisvárosba. Megérkezett a jó idő! Eddig inkább itthon szerettem lenni, nemigen mászkáltunk, de ez a kötelező "maradjotthon" kicsit átfordított valamit bennem. Most mennék folyamatosan, és a heti bevásárlások teljesen felvillanyoznak. Mennék én már vásárolni, ruhát, cipőt a gyerekeknek, főleg Annának, aki nő mint a fű egy kiadós eső után, nincs cipője, nadrágja és nyári ruhája. Mert szeretném, ha nem a bundás bakancsában, vagy a szinte fenék alá érő, kinőtt nyári ruhájában kellene az udvaron rohangálnia. Mennék én a Balaton partjára sétálni, mennék Anyuékhoz és Húgomékhoz, vagy jöhetnének már ők hozzánk, én főznék és sütnék, mint eddig 21 éve mindig. Kiülnénk a kertbe habos kávét iszogatnánk és süteményt majszolnánk és napoznánk. Végre szemtől szemben beszélgetnénk.
Gondolom nemcsak én érzem így. Nem baj, lesz még ilyen, addig is a lényeg, hogy jól vagyunk!
Remélem Ti is jól vagytok!
Szóval az ételről.
A mindennapi főzés most sokkal nagyobb kihívás mint egyébként.
Eddig nem sűrűn készítettem tésztát, de most a mindennapi főzés rákényszerített, hogy kicsit többször készítsek ilyen típusú ételeket is. Ez egy saját ötlet, éppen abból amit itthon találtam, és olyan nagy sikere lett, hogy kikönyörögték az ismétlést..






Hozzávalók:
  • 500 g durum Penne
  • 500 g darált hús
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 250 g tejföl
  • 250 g tejszín
  • 1 mokkáskanál kurkuma
  • 1 mokkáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál natúr ételízesítő
  • só, bors ízlés szerint
  • 1 evőkanál zsír
  • 300 g trappista lereszelve (nagy lyukú reszelőn)
  • kb. 200 g Bacon szalonna
  • 3-4 db koktélparadicsom szeletelve






Elkészítés:
  1. A tésztát bő sós vízben feltesszük főni.
  2. A sütőt 170 fokra előmelegítjük.
  3. A darált húst feltesszük a zsiradékra, fehéredésig sütjük, majd hozzányomjuk a fokhagymát és befűszerezzük. Egy-két evőkanál vizet hozzáadva, addig pároljuk, míg a víz elfő.
  4. Belekeverjük a tejfölt és a tejszínt és éppen csak összerottyantjuk.
  5. A kifőtt tésztát leszűrjük és egy jénaiba vagy kisebb tepsibe, elkezdjük összeállítani.
  6. A forma aljába egy kis tejszínes húst elsimítunk, erre tesszük a tészta felét, majd a hús felét, a sajt egy harmadát, majd ezt újra megismételjük. Tehát újra tészta, hús, sajt, majd a sajt tetejére tesszük a paradicsomszeleteket és a csíkokra vagy kockára vágott bacont, hogy majd finom ropogósra süljön.
  7. Légkeverésen és 170 fokon kb. 30 percig sütjük.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...