2014. augusztus 26., kedd

Csirkeszívből és zuzából vegyespörkölt

Apa kedvence a zuzapörkölt, jaj hogy utálom pucerálni, de olyan szépeket találtam a boltban, hogy nem volt szívem otthagyni, sőt melléje még vettem csirkeszíveket is. Sosem szerettem egyiket sem, de mióta férjem kedvéért néha elkészítem, az ilyen nem szeretem ételek azonnal kedverem valók lesznek, talán mert úgy készül, ahogy nekem is megfelel. Ennél a lényeg, hogy vajpuha legyen, különben meg nem eszem.


 

Hozzávalók:
  • 400 g csirkeszív
  • 400 g zúza
  • 3 vöröshagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • 3 evőkanál kacsazsír vagy sertészsír
  • 1 evőkanál pirospaprika

Elkészítés:
  1. A szíveket, kettévágjuk, én a csőszerű feltűnően kikandikáló eret, le szoktam vágni, hogy ne nézzünk farkasszemet, mikor már eszem. :))
  2. A zuzát kis falatokra vágjuk és jól megtisztítjuk.
  3. A hagymákat apró kockára vágjuk. A paprikát paradicsomot szintén felkockázzuk.
  4. A zsíron kicsit megdinszteljük a hagymát, rádobjuk a szíveket és a zúzát, fehéredésig sütjük majd a paprika és paradicsomkockákat is beletesszük. Ízesítjük sóval, házi ételízesítővel és pirosparikával és felöntjük annyi vízzel (kb. 2-3 dl), hogy éppen ellepje.
  5. Fedő alatt nagyon puhára pároljuk, szerintem több mint egy óra. Én kuktában készítettem és 35 perc alatt finom puha lett. Miután levettem a kukta fedelét, még utána ízesítettem és bő zsírjára sütöttem.
  6. Házi nokedlivel tálaltam.
 
Jó étvágyat!

6 megjegyzés:

  1. Étvágygerjesztően néz ki! Biztos a lányok is szeretik, ja meg Borisz (főleg, ha egérből van)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi Gabi, a lányok is meglepő módon szeretik és Borisz is imádta, mikor dobáltam neki...

      Törlés
  2. Sosem főztem még bevallom... A zúzát eddig csak a húslevesben ettem meg. Attól tartok nem szeretnék itthon. Minden esetre szívesen megkóstolnám. Ahogy írtad vaj puha. :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, meglepő módon a gyerekek imádták, talán megér egy próbát és lehet Te is meglepődsz! :)

      Törlés
  3. Nálunk meg pulykazúzás körömpöri volt az ebéd, és főtt krumpli. Annyit ettem, hogy majdnem rosszul voltam, nagyon szeretem. Készítettem hozzá friss káposztasalátát, mit mondjak isteni volt:-))))
    A tiéd is csodásan néz ki:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj Anikó annyira jók ezek a hagyományos ételek, bár sokan nem szeretik, vagyis inkább csak rossz emlékeik vannak, mert igazán nem is próbálják elkészíteni, így nem tudják mit veszítenek! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...