2014. március 20., csütörtök

Amerikai krémes ♥

Múlt pénteken sok dolgom volt, másnapra vártam a húgomékat és anyut, ilyenkor takarítás, ebéd előkészületek, mert 8 főre azért tervezni kell. :) Mire végeztem este lett és a délelőtt kisütött diós ikercsigákon kívül nem volt semmi krémes sütemény. Tébláboltam a konyhában, hogy merjem vagy sem, mikor fogok végezni, aztán nekiálltam, mert valahol a régi emlékeimből könnyen elkészíthetőnek rémlett. Szóval  negyed 10-kor beizzítottam a sütőt. :)) Nem hazudok, 11-kor már készen pihent a hűtőben!!! Azt még nem is írtam, hogy egyszerűen mennyei, olyan sikert arattam vele, hogy a húgomnak két napra rá, meg kellett sütnie a családjának! :) Igazából szavakba sem tudom önteni milyen finom és egyszerű ez a sütemény!
Nem vagyok egy diplomás süteményszeletelő, úgyhogy nézzétek el nekem, ha néhol dülöngélnek a kockák! :)
 
 

Tészta hozzávalói 29x24-es tepsihez (a belső részét mértem):
  • 7 tojás sárgája
  • 150 g kristálycukor
  • 120 ml víz
  • 2 evőkanál olvasztott vaj
  • 200 g liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 evőkanál kakaó

Krém hozzávalói:

  • 7 tojás fehérje
  • 10 evőkanál kristálycukor
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 6 dl tej

A tetejére:
  • 4 dl tejszín
  • 2 csomag Dr.Oetker-es habfixáló
  • 3 evőkanál porcukor

Na erről beszéltem, kissé berúgott a jobb szélső..., vagy én?? :D
 
 Elkészítés:
  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  2. A tojások sárgáját a cukorral habosra verjük, tovább keverve a robotgéppel, belekeverjük az olvasztott vajat, majd a sütőporral, kakaóval elkevert lisztet és vizet is felváltva beledolgozzuk.
  3. Sütőpapiros tepsibe simítjuk és 180 fokon 20 percig sütjük.
  4. Míg a piskóta sül elkészítjük a krémet.
  5. A pudingport lábosba egy kicsi tejjel csomómentesre keverjük, majd a többi tejet is hozzákeverve sűrű krémet főzünk.
  6. A tojások fehérjét a cukorral addig verjük amíg a cukorszemek, szépen elolvadnak és fényes kemény habot kapunk.
  7. A pudingot még forrón kell a habhoz keverni, majd a sütőből kivett tésztára kenjük és visszadugjuk a sülni még 15 percre.
  8. Mikor teljesen kihűlt, a tejszínhabot a cukorral és a habfixálóval a tasakon lévő utasítás szerint felverjük.
  9. Csillagcsőrös nyomózsákba töltjük és megmintázzuk a sütemény tetejét.
  10. De simán rá is kenhetjük és a legtetejét reszelt csokoládéval megszórhatjuk.
Nem lett kis adag, de az utolsó morzsáig elfogyott,
sőt, fogalmazhatnék úgy is, hogy kevés lett! :)
 
Jó étvágyat!

39 megjegyzés:

  1. Nagyon kis helyesek, az a berúgott jobb szélső is ;)

    VálaszTörlés
  2. Na ezt hétvégén megsütöm!a pudingos krémet könnyen lehet a tésztára simitani?vagy egyengetni kell?abban nem vagyok ügyes:)nem lesz szép egyenletes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Réka, van nekem szilikon lapátom (tesco-s) és azzal pillanatok alatt rásimítottam, nem volt semmi gondom vele! Nagyon könnyű és finom lesz, meglátod! :)

      Törlés
  3. A barátnőm szokta sütni, nagyon finom süti. Olyan szépek lettek a tieid, mintha profi cukrász készítette volna! Mi is a szakmád, Barbi? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Vicuska, könyvkötőnek tanultam, de számítógépes szövegszerkesztő vagyok már jó ideje, meg főállású konyhatündér. :) Köszönöm szépen amit írtál! ♥

      Törlés
  4. Nagyon szép ! Annyira tetszik hogy most gondolkodhatok hogy milyen krémeset egyek nagy hirtelen?:-))
    Valamikor elkészítem az biztos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva nagyon szépen köszönöm, feltétlenül próbáld ki, mert hihetetlenül finom! :)

      Törlés
  5. Gyönyörű lett, csodaszép szeletek! :) Valamikor régen már sütöttem, tényleg nagyon-nagyon finom süti, de ez látszik a képeiden is! :)

    VálaszTörlés
  6. Koszonom a receptet,megvan vasarnapra a desszert,szerintem nagyon finom.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszták lettek! és milyen szép szeleteket tudtál vágni belőle! Nem is csoda, hogy gyorsan fogyott :-)

    VálaszTörlés
  8. Habos álom! Látom már neked is van lézervágód... :o) Mesés süti. No ilyet sem sütöttem még...

    VálaszTörlés
  9. Sikerüült:)végül én csokit tettem a tetejére,mert tejszinhabot elfelejtettem venni ,de így is csúcsszuper volt a vendégek el voltak ájulva:))

    VálaszTörlés
  10. Ez is a "kínzás-kategóriába" tartozik! :-D

    VálaszTörlés
  11. Nagyon finom és szép magas lett, a kis családom egyöntetűen megszavazta a nagyon finom kategóriájú sütikbe és persze hozzátéve, hogy BÁRMIKOR JÖHET! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katus, az ilyen visszajelzések miatt is csinálom!!! Köszönöm! :)

      Törlés
  12. Megsütöttem végre! Sajnos a tésztája nem az én ízlésem, száraz, és majdnem ehetetlenül elégett, annak ellenére, hogy a leírtak szerint sütöttem. Tudom, hogy ez sütő függő, és nem a sajátomban csináltam, de sajnálom nagyon. A krém szuper, az állaga is, bár szerintem nincs sok íze.
    Örülök, hogy másnak sikerült!
    Azért használom a receptjeidet folyamatosan!
    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Erika! Sajnálom, hogy nálad nem sikerült, a tésztája biztosan azért lett száraz mert elégett... :( Nekem nagyon régi gázsütőm van kb. 15 éves, semmi légkeverés, és abban 3-as fokozaton sütöttem, annyira finom volt, hogy 8-an egyöntetűen kijelentették, sajnálják, hogy csak egy tepsivel sütöttem. :) Remélem találsz más finom receptet az oldalon! Köszönöm, hogy megírtad! :)

      Törlés
  13. Szia! Már kétszer megsütöttem ezt a sütit, és nagyon finom lett! De a piskótának mindig lett egy kis szépséghibája! Sütés végére a piskóta közepe púpos lett! Így a krém nem egyformán tudott szétoszlani rajta! Hogyan lehetne ezt elkerülni, mi okozhatja? Köszi: Brigitta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Brigitta! Ez nálam is sokszor probléma, de, ha nem felejtem el olyankor a tésztát úgy simítom a tepsibe, hogy a közepén homorú legyen és a széleire húzok többet. Aztán vagy bejön vagy nem. :) Örülök, hogy ízlett a sütemény!

      Törlés
    2. Szia Brigitta! Mielőtt felkened a krémet éles késsel egyenesre kell igazítani a tészta tetejét.

      Törlés
  14. Szia!Én most készítem el,A tied nagyon szép lett! Egy kérdés,bár én már megcsináltam..A tojásfehérjét Gőzfelet verted fel? Mert én igen,ez nem volt oda írva! De így is nagyon Finom lett a krémje..! Köszönöm neked a receptet..! :)

    VálaszTörlés
  15. Krisztina örülök, hogy sikerült és remélem ízlett! :) A tojások fehérjét nem gőz felett vertem fel, nincs rá szükség, legközelebb próbáld ki úgy is. :)

    VálaszTörlés
  16. Szia! Ezt a sütit tervezem péntekre meglepinek a páromnak.Remèlem sikerül, mert imádja a krémes sütiket.Én meg a receptjeidet imádom ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Szilvi, remélem sikerült és ízlett is! :)

      Törlés
  17. nalunk Macedoniaban Bitola varosban nem lehet kapni habfixalot ,mivel helyettesithetem .koszonom a valaszt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dr. Oetker-es termékeket talán ott is árulnak, így néz kia tasakja:
      http://hungarianshopliverpool.co.uk/media/catalog/product/d/r/dr-oetker-habfix-l--500x500.jpeg

      Törlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Nagyon ügyes vagy! Imádom a sütijeidet! Mindig valami újjal tudom a családom meglepni! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  20. Szépek a sütik! Az a kis virágos tányér, még a mamim konyhájában is ott volt gyerekkoromban. Mára már nem is tudom, hol lehet... de jó volt ránézni!

    VálaszTörlés
  21. Szia nekem az volt a hiba hogy rákentem a tésztára a krémet vissza is tettem sülni aztán hagytam kihülni de nekem nem lett magas krém lapos volt és a közepe híg lett 😔

    VálaszTörlés
  22. Barbikám!ez csúcs szuper lett,köszönöm,imádjuk!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...