2013. április 19., péntek

Medvehagyma olívaolajban és sóban tartósítva

Egy kedves barátnémtől kaptam nem csekély mennyiségű medvehagymát, lévén ők egy erdészházban laknak a természet lágy ölén és hatalmas medvehagyma rétek terülnek el a fák között. Még fényképet is mutatott mert én bizony nem láttam ilyet. :)
Gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem, hogy muszáj olyan formában elraknom amit aztán könnyen felhasználhatók, de a neten talált pesto-s variációk nem voltak a kedvemre valók.
Én egyszerűbbre vágytam, hogy a fasírozottba, pogácsába, rántottába, sült húsra, tehát bármihez használhassam.
Ez lett a vége:


A medvehagymákat átmossuk, majd egy nagy asztalra konyharuhát terítünk, arra papírtörlőt és a hagymaleveleket - persze szárukkal együtt - szétszórjuk rajta, majd papírtörlővel megpaskoljuk, közben kicsit forgatjuk, így gyorsan megszáradnak, persze csak nagyjából.
Késes aprítóba tesszük adagonkénk és minden új adagnál teszünk hozzá két evőkanál olívaolajat.
Egy dunsztosüvegbe tesszük és kb. 2 evőkanál sót keverünk még hozzá. Ha megtelt az üveg a tetejét sózom és rálöttyintek még egy kevés olívaolajat. Nem lényeges az olaj mennyisége, ne féljünk ha kicsit több vagy éppen kevesebb, a lényeg hogy mindenhol átjárja az olaj és a só.
Én hűtőben tárolom, de jócskán megcsappant, mert még a levesek is kapnak belőle egy-egy kiskanállal! :)

6 megjegyzés:

  1. Tavalyelőtt tettem el. Remélem lesz az idén is a szomszédban elég, hogy mazsolázgathassak! :-))

    VálaszTörlés
  2. Én csak mélyhűtöttem, de ezzel a módszerrel lehet kanalanként az ételbe csempészni :)

    VálaszTörlés
  3. Most egy kicsit irigyellek ezért, én még soha nem kóstóltam.:)

    VálaszTörlés
  4. Idén kimaradt az életemből a medvehagyma... Ha láttam drága volt, ha kerestem nem volt...Pedig a krémlevesét nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Nektek, nekem is ez volt az első medvehagymám és nagyon örülök neki, remélem jövőre is kapok e táskával! :)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...