2012. május 24., csütörtök

Bon-bon-bon-bon! ♥ Praliné

Mikor Petrától megjött a porított kakaóvaj, már tudtam, hogy nincs több kibúvó!!
Már régen megvoltak a bonbonformák, és a maghőmérő, de egyszerűen nem tudtam rászánni magam, meg persze ehhez idő is kell, nyugalommal! Tehát egy "Anya pisi lesz!", ''Anya éhes vagyok!" felkiáltásokkal rohangáló gyerek mellett ez nem megy, főleg elsőre! :)
Bevallom ráment pár órám mire összehoztam, még úgy is, hogy Petra tegnap leírta mikre figyeljek, amit még egyszer nagyon köszönök!!
A fontos lépéseket Emőke oldalán találtam meg már hónapokkal ezelőtt, és a tojáslikőrös bonbon tűnt a legjobbnak, mert szeretem és mert éppen a napokban készítettem egy nagyobb mennyiséget.
Meg kell még említsem Gesztenyét, mert az ő oldala volt az első bonbonos blog ahová betévedtem és teljesen elvesztem. Kaptam Tőle is kedves segítő tanácsokat a kézzel gyártott bobonjaimhoz! :)
Aztán itt van Petra és Katuci akik nemrég kóstoltak bele (ha jól tudom), és olyan csodálatos bobonokat gyártanak, hogy nem győzöm kapkodni a fejem.
És nem utolsó sorban még két profi akikhez gyakran benézek Zsuzsi és Vianne.

A bonbonok csodálatosak lettek kis apró szépséghibával (buborékocskák, kilógó talp), és olyan finom roppanósak, hogy még az életben nem ettem ilyet!! Apa és Eszti úgy vetették rá magukat mint a vércsék!! Alig tudtam párat megmenteni. Pedig mennyi munkám volt benne! :D



Tehát nem írok munkamenetet mert itt megtaláljátok.
A tölteléket pedig itt.

Viszont Petra jó tanácsait ide másolom, mert fontosnak tartom őket!! :)

„A legfontosabb: a csokit egy csepp víz sem érheti, mert tönkremegy! A formának is teljesen száraznak kell lennie.

Szóval víz felforral, tűzről levesz, és úgy kerül rá a tál az apróra tört csokival. Olvasztod, kevergeted, méred a hőt. Ehhez feltétlenül szükséges a maghőmérő! Az a lényeg, hogy 45 fok fölé nem mehet, mert megég, erre nagyon kell vigyázni. Én 39 foknál le szoktam kapni a gőzről, márványlapra teszem a tálat és kevergetem, mert még utána is nő pár másodpercig 1-2 fokkal a hője, mielőtt elindul lefelé. Gyorsan kell hűteni folyamatosan keverve, a maghőmérőt végig benntartva. Ahogy 35 fok alá megy a hőmérséklete, azonnal hozzá kell keverni a kakaóvajat. Tovább keverve hűteni 31 fokig, és már öntheted is a formákba. Azért kell a hőfokokat figyelni, mert a csokikristályok csak így lesznek megfelelőek. Akkor jó, ha a kész bonbon roppanós. A csokit én önteni szoktam, nem kenegetni, mert így sokkal vékonyabb lesz a burok. A csokival teleöntöm a formát és habkártyával lehúzom a felesleget. Várok pár percet és a formát megfordítva visszacsurgatom az edénybe a csokit. Most jó idő van, ez 3-4 perc is lehet. Ennyi idő alatt a csoki elkezd megszilárdulni, de a közepe még folyós marad. A formát szépen bevonja, ez lesz a burok. Habkártyával ismét lehúzom, majd hűtőbe teszen kb. 10 percre. Beletöltöm a tölteléket, arra vigyázva, hogy maradjon felette hely a bonbon talpának. Fél óra hűtő, ismét temperálás és a formát kitöltöm csokival, majd lehúzom habkártyával. Hűtő, 1 óra és kifordítás. A szilikonból könnyen ki forgod tudni nyomkodni.

Az én hibáim: - A tálra felcsapódott a gőz, és a csoki öntésekor belecsöppent a formába, ezzel tönkretette a csokit.
- A szilikon formát nem melegítettem fel, mert azt mondták nem kell. Emiatt a csoki túl hamar megszilárdult és vastag lett a burok. Nekem az jön be, ha hajszárítóval megmelegítem egy kicsit előtte. (Ez hideg időben volt, most nem feltétlenül szükséges.)
Az ideális idő a bonbonozásra egyébként a 20 fok alatti hőmérséklet."

A tojáslikőr készítését pedig itt találhatjátok.

Amit én nem tettem (lehet szentségtörés), az a bonbon lezárásához szükséges csoki újratemperálása, ugyan ki nézegeti az alját. :))
31 fokra felmelegítettem és lezártam vele a bonbonokat.


Sajnos a fényképezőm már nem szuperál olyan jó, így nem lettek szép élesek a képek,
pedig ennél sokkal fényesebbek lettek a csoki burkok! :)

Köszi mindenkinek a biztatást és a segítséget! 
Sok sikert annak aki kipróbálja!:)

22 megjegyzés:

  1. Csodaszépek! Én tudtam, hogy menni fog és nagyon örülök a sikerednek! :))))
    Ugye, hogy ugye? Az igazi minőségi bonbonnak senki sem tud ellenállni... :DDDD
    Megsúgom még egy tapasztalatom: Innen már nincs megállás... :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagy sikerélmény, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy még többet kipróbáljak! :))) Most már tudom milyen az igazi bonbon.. köszönöm Petra! :))

      Törlés
  2. Akkor téged is elkapott a láz:) Nagyon szépek:) Hát nekem nem lenne türelmem hozzá az biztos, így ahogy elolvastam Petra tanácsait:)

    VálaszTörlés
  3. Csodásak lettek! Hát nekem is rá kéne szánnom magamat a bonbon gyártására.De nagyon tartok tőle:)

    VálaszTörlés
  4. Csodálatosak!!! Nagyon ügyes vagy, csakis gratulálni tudok. Nem csodálom, hogy a család rávetette magát, hát ezeket a képeket látva, mennyei finom lehetett.:)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű! Ha eladásra is készítesz majd, feltétlenül irj nekem emailt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyenlőre még nem vállalkoznék ilyen sorozatgyártásra, de mindenképpen Te leszel az első akinek küldök! :)) Köszi!

      Törlés
  6. Valóban csodás bonbonokat készítettél Barbi! Vékony, roppanós csoki, sok töltelék, nyaaaaam! A hétvégén voltam bonbonkészítő tanfolyamon, háááát, nem egyszerű, de a végeredmény mindenért kárpótol :).
    Ügyes vagy, várom a többi kreációdat is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami, egy olyan tanfolyamra én is szívesen elmennék, ilyenkor sajnálom csak, hogy ilyen mindentől távoli helyen lakunk! :) Köszi! :)

      Törlés
  7. Én is csináltam már bon-bont, elég nagy odafigyelést igényel...csodálatosak a Tieid, szinte ide érzem az ízét! Szuper!

    VálaszTörlés
  8. Csodaszépek lettek, és ahogyan folyik a belseje, úgy átnyúlnék egyért a monitoron keresztül...:)

    VálaszTörlés
  9. Egyszerűen oda vagyok:-))
    Csodaszépek lettek, mondtam én, hogy sikerülni fog:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gesztenye, most már nincs visszaút! :)))

      Törlés
  10. Gratulálok! Elsöre ilyen szuper bonbonokat készíteni!

    VálaszTörlés
  11. Jajj, de jó, hogy már te is készítesz bonbonokat! Eddig is szívesen jártam Hozzád, de ezután még több nézegetni való lesz! Nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  12. Mennyire gyönyörűek! Senki meg nem mondaná, hogy az első! Látszik a fotókon, amelyek csodálatosak, hogy mennyire roppanós, és ahogy kifolyik belőle a krém... hmm, úgy kívánom:)

    VálaszTörlés
  13. De jól néz ki, ahogy folyik ki a finom krém:) Szuperek lettek, nagyon profi vagy, az alját meg tényleg nem nézegeti senki:)

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm szépen MINDENKINEK! ☺

    VálaszTörlés
  15. Látom nem vártál sokáig az ajándékod felavatására :) Nagyon ügyes vagy ám! :)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szépek lettek, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  17. Ezek után mit mondhatnék,ahogy omlik ki a krém,húúúúú isteni lehet!!!!Gratulálok!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...