2011. július 14., csütörtök

Sárgabarack fagyi

Igazi sárgabarack fagyi, aminek az ízével
nem veheti fel a versenyt egy cukrászdai fagyi sem!
Ha igazán kellemes nyári desszertre vágyunk,
ne legyünk lusták magunk elkészíteni,
még akkor is, ha egyszerűbb megvenni a házhoz guruló,
csilingelős, nagy választékú jégkrémárustól.

Hát nem gyönyörű!?

Első lépésben:
  • 400 g magozott sárgabarack
  • 80 g cukor
  • 1 kk. citromlé

Ezeket összefőztem, míg a barack jól meg nem puhult (kb. 15 -20 perc), majd botmixerrel pürésítettem. Lehűtés után lezárt edényben a hűtőbe tettem másnapig.
Aki nem szeretné, hogy a pürésített barackhéj benne maradjon, az vagy pucolja meg a barackot feldolgozás előtt, vagy paszírozza át egy szűrőn miután összefőzte a cukorral.



A következő lépéshez:
  • 2 tojássárgája
  • 1,5 dl tej
  • 2,5 dl tejszín
  • 100 g cukor
A tejet karikán felforraltam és takarékon hagytam gyöngyözni.
A tojássárgákat a cukorral kikevertem, majd a tejszín felét is hozzákevertem.
A tejszín másik felét a felforralt tejhez adtam, majd egy keverés után rögtön öntöttem hozzá a tojássárgás krémet.
Addig főztem folyamatosan kevergetve amíg felforrt és alig láthatóan besűrűsödött. Visszahűtöttem, majd ezt is lezárva hűtőbe tettem másnapig.

Másnap a két alkotórészt összekevertem a többit pedig elvégezte helyettem a fagyigép!
Tálaláskor vajkaramellát reszeltem rá, de csokiöntettel is ettük! Kihagyhatatlan nyári édesség!

Jó étvágyat!

15 megjegyzés:

  1. Tényleg gyönyörű! Én is nemrég csináltam, de fagyigép nélkül.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon guszta! Az mit jelent, hogy karikán forralod a tejet? Valamin forralod, vagy teszel valamit a lábos aljába? Én úgy tudom / még nem próbáltam../,hogy ha kistányért teszünk a lábosba, akkora tej nem fut ki..Hm?! Ki tudja...No, mindegy a fagyid nagyon csábító!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom lehet, és mint mindig, most is gyönyörűek a képek! :)

    VálaszTörlés
  4. Hű, de guszta. Imádom a savanykás gyümölcsfagyikat. Nálam tegnap készült meggyből :D
    Vajkaramella a tetejére...eszembe sem jutott volna, de nagyon jó ötlet.

    VálaszTörlés
  5. Mellissina2 szívesen látlak! :D

    Zsófi, nyugodtan lehet ezt is fagyigép nélkül. :) Köszi! :D

    Kriszti :)))) nekem gáztűzhelyem van és a gázrózsára teszek vaslemezből egy kör alakú lángelosztót, így már biztosan érted mit akartam a karikával, mi így hívjuk. Tehát nem közvetlenül a láng éri a lábos alját, mert akkor biztosan odakozmálna a tej, még takaréklángon is! :D Különben köszi! :)))

    Csilla, aranyos vagy, köszi! :D

    Petra, köszi, bár ez a vajkaramella ötlet nem olyan nagy szám mint a te gipszkiöntős rózsád!! Meg még a többi amiket láttam! :) Meggyfagyit még nem is ettem, nagyon jól hangzik, meg is kukkantom, ha felrakod. :))

    VálaszTörlés
  6. Engem meggyőztél :)) Ez így tényleg nagyon finom lehet! :))

    VálaszTörlés
  7. Barbi, köszi. A hétvégén kerül fel. :)

    VálaszTörlés
  8. De, de gyönyörű! :) Tuti finom is! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól néz ki és csak elkébzelni tudom, hogy milyen nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  10. Remekül fest, nagyon finom lehet

    VálaszTörlés
  11. Látom egyre jár az eszünk :)a te gombócaid formásabbak lettek !

    VálaszTörlés
  12. Panna köszi! :)

    Petra, oké figyelni fogom! :)

    Emőke, tuti finom! Köszi! :)

    Éva, köszönöm a dicséretet! :)

    Bianka, köszi!

    Márti, szerintem most sokunknak sárgabarack szezon van! ;D
    Amúgy pedig nem a külső a lényeg, igaz? :)))

    VálaszTörlés
  13. Pompásan néz ki! Mesés lehet, már csak az illata is :)

    VálaszTörlés
  14. Anazar köszönöm! Nincs finomabb a házi fagyinál!! :))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...