2011. június 4., szombat

Muffin gyerekeknek

Előző bejegyzésben leírtam milyen finomságok készültek a bölcsibe tartott játszóházra. Most azt is megmutatom, hogyan lettek a kólás túrórudis és nutellás muffinok megszépítve. Sosem csináltam még ilyet, de egyszer el kell kezdeni, és ahhoz képest, hogy első tündértortáim, szerintem nagyon édesek lettek, a szó mindkét értelmében. :-D


A tetejére kerülő máz a következőképpen készült:
1 tábla fehércsokit gőz felett 2 ek. olajjal összeolvasztunk, közbe a piros ételfestéket is belerakjuk. A szín erőssége a színező mennyiségétől függ, ezért először csak pár cseppel indítsunk és fokozatosan adagoljuk a kívánt szín eléréséig. Amennyiben összecsomósodna (nálam a színező hozzáadása után mindig ez történt), ne essünk pánikba hanem egy pici (kb. 1-2 evőkanál) vizet tegyünk hozzá és sima krémmé keverjük. Ugyanezt a vizes trükköt alkalmazzuk bármilyen csoki csomósodásánál!

Még melegen belemártogatjuk a muffinokat kicsit forgatva és még frissibe szórjuk rá a színes tortadarát.
Én Dr.Oetker-est használtam mert finom roppanós mint a habcsók viszont ebből a márkából a rózsaszín-lila Dekorszív és Dekorgyöngy szerintem életveszélyes, mert kitörik a fogunk, ha véletlenül ráharapunk! Ki is fogom dobni, vagy a fotókhoz dekoráláshoz felhasználom, de semmiképpen sem a sütire rakva.

Hát ennyire egyszerű, és azóta már kéket is készítettem!


Azt hiszem bejött a piciknek 
és még a szülőknek is!

15 megjegyzés:

  1. Igazi csajszis tündértorták. :) Pontosan mi is van a tetején?

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de hülye vagyok a lényeget lehagytam. Mikor elolvastam a "Pontosan mi is van a tetején" mondatodat két percig majdnem sírtam a röhögéstől, annyira vicces volt! :D Pótolom! Köszi! :)))

    VálaszTörlés
  3. Így azért mégis más. :)))
    A dekorgyöngyöt szerintem a fogorvosok lobbijának köszönhetjük. :)

    VálaszTörlés
  4. Anita milyen igazad van, erre nem is gondoltam ;-D Köszi mégegyszer, hogy szóltál! :))

    VálaszTörlés
  5. Jól néznek ki! Én sem szeretem a Dr. Oetker dekorgyöngyöket, igazából nem is értem, hogy mire lehet használni.... talán csak dekorációra, de egy gyerekkel nehéz megértetni, hogy azt ne egye meg.
    Mostanában leginkább a franciadrazsét és hasonló cukorkákat szeretem muffindekorációra használni.
    pl.:
    http://kreativkonyha.blogspot.com/2011/02/citromos-muffin-mini-muffin-formaban.html#axzz1OL70IbVn

    VálaszTörlés
  6. Nekem is az jutott első ránézésre az eszembe, mint Tücsök Bogárnak, hogy ezek aztán igazán csajszis tündértorták!! Tuti, hogy az ovisok kedvence lettél ;))

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy rád bukkantam, nagyon jó receptjeid vannak!!! :-)

    VálaszTörlés
  8. Tényleg igazi csajos szülinapra való tortácskák lehetnének!! A fiúk biztos hiányolnák a Pókembert meg a Bakugant róla...:o)))

    VálaszTörlés
  9. De édes, mennyire irigykedhettek rá a többiek, csodás anyukája van :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépek! Biztos ki fogom próbálni ezt a mázat.
    Nálunk pénteken az oviban családi délután volt, Tücsökbogár-féle csokis muffint készítettem. Gondoltam teszek rá fehércsokis olasz habcsók krémet, el is készítettem, de nem mertem rátenni a muffinokra, mert nagyon meleg volt délután, így csak porcukorral szórtam meg, de így is kapós volt.

    VálaszTörlés
  11. Mónika, köszi, már én is gondolkoztam mivel lehet helyettesíteni, van pár ötletem. :D Szépek a te muffinjaid is! :D

    Köszi Panna, bizony páran az anyukák közül elkérték a receptet. :))

    Bogyó, köszönöm, remélem lesz pár kedvenced! :D
    Amúgy én is így kezdtem! ;D

    Kriszti, lehet hiányolták volna, ha egy kicsit nagyobbak lennének, de szerencsére még csak 1,5-2,5 évesek. Így talán fel sem tűnt nekik, hogy csak rózsaszín süti volt. ;D Bakugantról nem is halottam.., innen látszik, hogy full lányos anyuka vagyok. ;D Köszi!

    Bianka, köszönöm szépen, bár remélem nem irigykedett senki, mások is kitettek magukért. :D

    Csongi, köszi! Ez a máz olyan egyszerű és 5 perc alatt bevontam mindet, annyira gyorsan ment, nem volt vele semmi faxni! Az olasz habcsókkrém biztosan nagyon finom lett volna, majd utánanézek! :))

    VálaszTörlés
  12. Én kéket ettem... :D
    Vagyis azt hiszem. Ha az a rézgálicos az volt,akkor igen. De szín ide vagy oda roppant finom volt! Köszönöm szépen!!!

    VálaszTörlés
  13. Kismárti! Legközelebb zöldet kapsz és akkor arra mondhatod, hogy penészes volt a muffin. ;-D
    Örülök, hogy ízlett, nagyon szívesen, gyere máskor is!
    Pussz!

    VálaszTörlés
  14. Mi lenne, ha málnaszörpöt tennél bele? ugyanúgy színez is zseniális az íze.

    VálaszTörlés
  15. De jó Tea, ez eszembe sem jutott!! Köszi! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...