2013. augusztus 4., vasárnap

Lángos

Ennek a lángosnak a története a következő. Mikor Anna még bölcsis volt Családi napot tartottak ahol palacsintát és lángost sütöttek számolatlanul a kicsiknek és szüleiknek. A bölcsi vezetője Gizike néni volt Anna csoportjának az egyik gondozója, és Anna imádta, minden reggel a nyakába mászott, annyira szerették egymást. Na tőle kaptam ezt a csodás lángos receptet. 10 perc alatt összeállítható és még másnap is süthető, nem szívja tele magát zsírral, kívül roppanós belül puha tésztája levett a lábamról. Azóta minden nyáron megsütöm! 😊


Hozzávalók:
  • 1 kg sima liszt
  • 1 tojás
  • 2 kis pohár kefir vagy tejföl vagy joghurt, mindegy (1 pohár 175 g)
  • 1 evőkanál só
  • 4 dl tej
  • 1 kocka friss élesztő (50 g)
  • 1 kiskanál cukor

  • 300-350 g disznózsír a sütéshez, mert így sokkal finomabb és egészségesebb! Felejtsük el az olajat, mert rákkeltő!

Elkészítés:
  1. A tejet meglangyosítjuk a cukorral és belemorzsolt élesztővel összekeverjük, majd szalvétával letakarva 10 percig félretesszük felfutni.
  2. A lisztet egy nagy tálban összekeverjük a sóval, hozzáütjük a tojást, beletesszük a kefírt, majd a felfutott élesztőt és kézzel összegyurmázzuk. Ragacsos tésztát kapunk! Szilikonlapáttal az edény faláról a tésztához dolgozzuk a felragadt részeket is.
  3. 1 órát meleg helyen kelesztjük vagy estére folpackkal letakarva a hűtőbe is tehetjük.
  4. Kelés után vagy másnap átgyúrjuk a tálba, liszt nélkül.
  5. Egy nagyobb teflon serpenyőben disznózsírt olvasztunk. Nagylángon és nagy karikán vagyis lángterelőn sütöttem.
  6. Jól bezsírozott kézzel (Én olvasztottam külön zsírt és abba mártogattam a kezem.), a teniszlabdánál kicsit kisebb darabokat szakítunk le a tésztából, és az ujjainkkal húzogatva körbe-körbe forgatva megnyújtjuk.
  7. Egy kicsit lecsípve és a zsírba dobva győződjünk meg arról, hogy forró-e a zsír, ha rögtön pezsegni, buborékozni kezd akkor süthetünk.
  8. Beleteszünk 1 vagy kettő kinyújtott tésztát és két villával kicsit széthúzzuk kilyukasztjuk, hogy sülés közben, mikor felhólyagosodik, ne robbanjon szét és ne okozzon a szétfröccsenő forró zsír balesetet! Pár perc alatt pirosra sütjük mindkét oldalát.
  9. Papírtörlőre szedjük ki, fokhagymával, de tejföllel és sajttal is tálalhatjuk, sőt van aki lekvárral eszi, de akkor szerintem kevesebb só kell a tésztájába! :)
Jó étvágyat!

20 megjegyzés:

  1. Barbi- finom a lángosod, gyönyörű a terítőd!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Ohh, a nyálam csurog, de rendesen :-) Egyszer nagyon régen csináltam én is lángost itthon, de már elkallódott a recept. Most mentem a tiédet. köszi. :-) üdv

    VálaszTörlés
  3. Diéta ide vagy oda, bikini ide vagy oda...Kérnék belőle biztosan!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kriszti, szerintem nyáron párszor belefér! :)

      Törlés
  4. Ne csigázz Barbi, imádom a lángost:) Na majd egyszer talán még ehetek, remélem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu remélem én is, hogy így lesz! :) Bár sok finomság van ezen kívül is! :)

      Törlés
  5. De finomat sütöttél! Elfogadnék belőle egyet-kettőt :) A terítőd gyönyörű, talán saját készítésű?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin! A terítőt úgy kaptam a férjem anyukája előszedett egy csomó terítőt a szekrénye mélyéről, mert kértem, hogy fotózáshoz nem tudna-e adni párat, és ez az egyik ami előkerült! :)

      Törlés
  6. Már a múlt héten terveztem lángost sütni, de most a fotóidat látva nem halogathatom tovább! És zsírban fogom sütni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi!!! Össze sem lehet hasonlítani az olajban sülttel!!! :)

      Törlés
  7. Végre egy LÁNGOS recept, tejjel (tejföllel), a sok nokedlitészta után (liszt, víz) amit szintén lángosnak tartanak és a sok hozzászóló oda van érte, anélkül, hogy megkóstolná. Érdemes egyszer kipróbálni, mi a különbség a kettő között.
    Nyuci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi nyuci!!! Jólesett amit írtál, mert egyetértek! :)

      Törlés
  8. Szia, érdeklődnék, h. ennyi lisztből kb. hány db. lángos lesz? Mert mi csak ketten vagyunk a párommal. Köszönöm:)

    VálaszTörlés
  9. Ez nagyon jó recept imádom a lángost.

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Szia Barbi, nagyon klassz dolgokat készítesz.Ezt a lángost egy kicsit diétásabban, vagy ch csökkentetten is el lehet ne készíteni? Köszi: Roni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Ja Roni megfogtál, ezt nem tudom, talán Norbis liszttel ki lehetne próbálni, én még nem tettem, pedig nem rossz ötlet! :)

      Törlés
  12. Nagyon guszta! A disznózsírban sütött még finomabb is, mint ha olajban sülne, egyetértünk :)

    VálaszTörlés
  13. Szia Barbi!

    Ma fogok lángost sütni a te recepted alapján. Biztos finom lesz, nagyon jól néz ki a képen is. :) Mi ketten vagyunk a párommal és kezdő háziasszonyként lefelezem így is a mennyiségeket, de hűtőben meddig áll el a nyers összegyúrt tészta?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...