2012. május 23., szerda

Diós bonbon, eperlekvárral és meggylikőrrel + Megjött a nyereményem Petrától! ♥

Ezt a bonbont készítettem Anyukámnak Anyák napjára és a keresztlányomnak egy kis plusz ballagási ajándéknak. :) Nagyon könnyen összeállítható, és, ha édességre vágyunk, nem olyan nagy bűn pár darabot eltüntetni.


Hozzávalók:

  • 150 g darált dió
  • 6 ek. háztartási keksz
  • 1 ek. meggylikőr
  • 1 ek. porcukor
  • 3 ek. eperlekvár

Összegyúrni a hozzávalókat, és attól függően, hogy túl lágy vagy túl kemény, lehet még hozzátenni kekszet vagy likőrt.
Kb. 200 g étcsokoládét és 1 ek. olajat gőz felett, folyamatosan kevergetve megolvasztunk.
A masszából kis golyókat formázunk és a csokiba mártjuk, majd a sütőpapírral leterített tálcára sorakoztatjuk.

Tegyük hűtőbe dermedni, ezalatt az idő alatt olvasszunk fehér csokoládét, majd tegyük egy kis zacskóba és a sarkát egy picit vágjuk le, majd a bonbonok tetejét mintázzuk meg vele. Újra mehet a hűtőbe, 1 óra múlva már ehető.  Amit nem fogyasztunk el azt hűtőben tároljuk!


A maradék csokit se dobjuk ki, hanem szilikonlapáttal szépen húzzuk ki az edényből és alufólián, hűtőben dermesszük meg, így legközelebb is felhasználható!

Petrától megjött az ajándékom is, úgyhogy neki kell álljak igazi bonbont gyártani!! :)
Nagyon szépen köszönöm Petra!!! :)
Nem készítettem új fotót mert Petráé gyönyörű!

25 megjegyzés:

  1. Finomak lehetnek a bonbonjaid:) A nyereményedhez gratula:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon klasz kis bonbonok, na és az ajándékod, szuper!

    VálaszTörlés
  3. Hát ebből most egyet nagyon megennék:) Ajándékod pedig szuper!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek lettek, szeretem a diós sütiket:)
    A nyereményed pedig tök jó!

    VálaszTörlés
  5. Szépek a bonbonjaid és finomak lehetnek! Ajándékodhoz gratulálok, remélem rövidesen kipróbálod!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépen sikerültek a bonbonok :) Az ajándékok pedig szuperek, már várom mit alkotsz velük :)

    VálaszTörlés
  7. Hű, bekapnék most pár darabot belőle! :))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon gusztusosak ezek a bonbonok. Ha lenne formám, biztosan kipróbálnám

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan nekiállhatsz, mert ehhez csak a két kezed kell! Formára nincs szükség! :))

      Törlés
  9. Csuda guszta gömböcök! Nagyon jó képek lettek! Annyira feldobja a virág...Használd egészséggel az ajándékot, nagyon hasznos dolgokat kaptál! :o)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon finom lehet ez a bonbon! Fel is jegyzem magamnak, szeretem az ilyen gyorsan és könnyen elkészíthető finomságokat. :)

    VálaszTörlés
  11. Mostmár te is ontani fogod a bonbonokat?:) Csodás lett és az ízesítése szuper:) Igazán ötletes ajándék volt Anyukádnak, biztos nagyon ízlett neki:)

    VálaszTörlés
  12. Hú de szép ez a bonbon!!!Finom!!Talán egyszer megpróbálkozom vele!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szépségesek lettek! Talán még én is el tudnám készíteni őket. :) Kíváncsian várom miket alkotsz az ajándékodból :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Panna ezt 100%, hogy el tudod készíteni!!! :)) Köszi!
      Holnap készülnek az igazi bobonok!! :)

      Törlés
  14. Nagyon-nagyon szépségesek lettek! Finomságos lehet dióval és eperlekvárral kombinálva! :)

    VálaszTörlés
  15. Imádni való bonbonok, gyönyörűségesek!!! Csodaszépek a muskátlik is a háttérben.
    Gratulálok a nyereményedhez, és használd egészséggel.

    VálaszTörlés
  16. Azt hittem, olyan Petra-féle csodabonbonokat fogok látni, de ezek elkészítését még én is bevállalom:-) Nagyon szépek! Gratulálok az ajándékhoz, így jöhetnek a csodabonbonok is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért azt nem ígérhetem, hogy olyan csodás fénylő és hibátlan bonbonokat hozok, de igyekezni fogok. Legfeljebb leírom a kudarcom! ;DD
      Gyúrj Te is ilyen bonbonokat, könnyű és finom!! :) Köszi!

      Törlés
  17. Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! Holnap nekiállok életem első igazi bonbon gyártásának és hozom majd az eredményt! Szorítsatok! :))

    VálaszTörlés
  18. Szívesen bűnbe esnék! Akkor várom a csini igazi bonbonokat, de, szerintem ezek is tökéletesek :)

    VálaszTörlés
  19. Nekem nagyon bejövősek ezek a bonbonok ;) El is mentettem őket...Gratulálok a nyereményedhez!!

    VálaszTörlés
  20. Gyönyörűek a bonbonjaid és gratulálok a szuper hasznos nyereményhez! :-)

    VálaszTörlés
  21. Szuper ez a bonbon! Csoki nélkül csak golyóként is megállná a helyét.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...