2012. január 2., hétfő

Somlói galuska

13 éves recept, amit szintén anyósomtól kaptam és rendszeresen készítettem. Csak mióta Anna megszületett és blog írásba kezdtem, nem került az asztalunkra. Túl sok inger ér a Ti blogotokról és nem győzöm a rengeteg újdonságot kipróbálni. Szerintem már a 100-at is elkerülte a lefűzött receptek száma, és be kell lássam, nem tudom tartani az iramot úgyhogy lassítok, ami azt is jelenti, hogy  ritkábban jövök, de jövök.
Az alábbi somlóit sütöttem 29-ére, és igazi felüdülés volt a sok tömény, bejgli és zserbó mellett. Úgy gondolom ezt a süteményt bármikor el lehet készíteni. Sőt akár előző nap is meg lehet sütni a piskótákat és másnap pedig összeállítani a krémmel.
Ami pedig az ünnepeket illeti sajnos hihetetlen gyorsasággal eltelt, nem is értem hogyan, mert mintha tegnap még csak készültem volna rá, most meg vége.
Azoknak akik a világvégétől vagy a gazdasági összeomlástól és a szegénységtől félnek, másolom be ezeket a sorokat, hogy egy kis pozitív előrejelzést is olvassanak.


2012 a Sárkány éve
A Sárkány éve tele lesz energiával és bátorsággal. A Sárkány Évében valósíthatjuk meg csak igazán nagy álmainkat. Új projektek, kihívások érkeznek életünkbe, amelyeket merészen, néha excentrikusan hajtunk végre, természetesen mindent okosan megfontolva. Gyors döntéseket hozunk, néha teljesen bámulatba ejtőeket, amelyeknek nehéz lesz megjósolni a kimenetelét, de amelyeknek nagy lehet a sikerhozama. A Sárkány Éve a bátorság, és a légből kapott ötletek éve lesz.
Nagyszerű lesz személyes szempontból is. Kedvező évről beszélünk, ami a házasságokat és a gyerekáldást illeti, de benne van a pakliban az is, hogy sokat fogunk költeni éppen ezen események miatt.
Kedvező lehet az üzleti élet felvirágoztatásához vagy új projektek, lehetőségek elindításához.
Új, hatalmas lehetőségek nyílnak meg előttünk, de ebben az évben nemcsak a siker hatalmas, hanem a kudarc is.
A Sárkány Évében nagy nyereségekre tehetünk szert, de a nagy nyereségek mellett nagy kockázatokat is vállalunk. Az üzleti élet sikerességéhez elengedhetetlen a kapcsolatok és szövetségek kialakítása, de a legfontosabb, hogy előrelátó vezetők legyünk.
Tanács: gondold meg jól mit szeretnél elérni, melyek a lehetőségek és merre haladsz. A Sárkány Évében hirtelen változások érkeznek, nem lesz idő arra, hogy kényelmesen, megfontoltan átrágd magad a döntéseiden. Ha kész tervekkel lépsz a Sárkány Évébe, akár egy stratégiát is felállíthatsz, kellőképpen kiaknázhatod az év lehetőségeit.

B.Ú.É.K. MINDENKINEK!


Világos piskótához:
  • 4 tojás
  • 8 dkg liszt
  • 8 dkg cukor
  • késhegynyi sütőpor
Kakaós piskótához
  • 4 tojás
  • 6 dkg liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 8 dkg cukor
  • késhegynyi sütőpor
Locsolóvíz:
  • 6 csapott ek. cukor
  • 1 citrom héja vagy citrom aroma
  • 2-3 ek. rum
  • 2 dl víz
  • ezeket összeforraljuk
Krém:
  • 1 l tej
  • 2 cs. vaníliáspuding
  • 18 dkg cukor
  • 4 db tojás

  1. A piskótáknál a tojásokat a cukorral robotgéppel 10 percig verve, szép magas habot kapunk, majd a sütőporos lisztet adagonként hozzászitálva, szilikonlapáttal szépen beleforgatjuk. Sütőpapiros tepsiben, előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük. A kakaós piskótánál ugyanígy járunk el, a kakaót a liszttel és sütőporral összekeverve szitáljuk a habhoz.
  2. A krémhez a tojások sárgáját a pudingporral és cukorral kikeverjük, majd a tejet kanalanként csomómentesen belekeverjük. Tűzön sűrű krémet főzünk. Ha készen van félretesszük és a tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd a még meleg pudingkrémmel összekeverjük.
  3. A locsolóvízhez valókat összeforraljuk.
  4. A kétféle piskótát felkockázzuk.
  5. Egy nagy fedeles edény aljára kanalazunk a krémből erre mehet a felkockázott piskótából egy réteg, ezt öntözzük meg a locsolóvíz 1/3-val, majd beterítjük egy réteg krémmel. Ezeket ismételjük amíg el nem fogy a piskóta, a legtetejére krém kerüljön, amit kakaóporral szórunk meg.
  6. Hűtőbe tesszük egy éjszakára, hogy összeérjenek az ízek!
 Jó étvágyat!

26 megjegyzés:

  1. Reméljük, hogy valami meg is valósul ebből a jóslatból!:)
    A somlóid istenien néz ki, a receptet mentettem! Hamarosan kipróbálom, mert utoljára kb. 8 éve ettem Bp.-en!

    VálaszTörlés
  2. Jó volt olvasni a lehetőségekről, de én nem nagyon szeretek előre tervezni! Nagyon guszta a somlóid, szívesen megkóstolnám már most a karácsonyi telítettségem kezd oldódni!

    VálaszTörlés
  3. Én is kb. 4-5 éve nem ettem somlóit, de most nem is akarok ilyesmire gondolni, akármilyen csábítóan néz is ki:) Idén én optimistán tekintek a jövőbe, minden csak jobb lehet. BUÉK:)

    VálaszTörlés
  4. Ahhoz képest, hogy mától megpróbálok fogyózni vagy legalább egy kicsit jobban odafigyelni, hogy mit és mennyit eszek, már azon jár az eszem, hogy mikor fogom elkészíteni a somlóidat! A képeket elnézve nemigen lehet neki ellenállni! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon gusztán néz ki! Én sem csináltam még klasszikus Somlóit, csak amolyan ripsz-ropsz receptet. Jó, hogy beírtad, most megjegyzem, ha kell, nálad találom meg a receptjét... :o)

    VálaszTörlés
  6. Jól néz ki a somlóid, csatlakozom az előttem szólókhoz. Én meg ezer éve nem ettem, mert régen az éttermekben annyira rossz somlóit szoktak készíteni (legalábbis rengeteg helyen), hogy teljesen kiábrándultam belőle.

    Pedig milyen finom is lehet, ha jól csinálják. Ha esetleg maradt belőle, szívesen elfogadom :)

    VálaszTörlés
  7. Örömteljes Boldog Új Évet kívánok!

    VálaszTörlés
  8. Barbi, boldog új évet kívánok Nektek!!!
    A sárkány éve tudomásom szerint január 20. után kezdődik, addig van idő terveket szövögetni:-)
    A somlói jól néz ki, szeretjük, persze a házit. Jó ötlet ünnepekre, könnyebb, mint a mézes-mázos, krémes sütik.

    VálaszTörlés
  9. Sziamia Cicmókám! Látom bőven van kísértés nálatok! Ebben az a disznóság, hogy olyan kis könnyűnek tűnik, ha az ember eszi, aztán...Én sem jövök majd túl sűrün mostanság, de remélem nem kerüljük el egymást!

    VálaszTörlés
  10. Megkívánni valóan néz ki a somlóid... hmmm... :-))

    VálaszTörlés
  11. FOGYÓKÚRA!!! F O G Y Ó K Ú R A !!!!!!!!
    Ez is az? Ejnye-bejnye! Ez egy kísértés!
    Büntetésből ki kellene találnod a fogyis változatát is!!

    VálaszTörlés
  12. Barbikám én is így készítem, de én minden réteget még megszórok örölt dióval és egy marék mazsolával is, tálaláskor rengeteg tejszínhabbal és csokiöntettel locsolgatva szervírozom. Minden karácsonykor ez volt a krémes desszert évekig, idén eltértem egy kicsit:-)))
    Remélem nekem jó lesz a Sárkány éve, mert amikor születtem akkor is a Sárkány volt soron:-))))

    VálaszTörlés
  13. A somlóit imádom, ez itt nálad csodaszép :)
    Bízom benne, hogy a Sárkány éve, valóban jót hoz!
    Mintha engem idéztél volna! mert bár nem mondtam ki, de ugyan ezeket gondolom, azaz, hogy csak gyűlnek a sok receptek és sokszor azt sem tudom, mikor és hogyan kerítsek sort kipróbálásukra.

    VálaszTörlés
  14. Szia Barbi! Tegnap találtam rád és átlapoztam az egész blogod, a fotók láttán csurgott a nyálam, egészen biztosan jó pár recepted ki fogom magam is próbálni. A fotók pedig csodaszépek, minden fotó környezete annyi sok szeretettel van megrendezve, olyan profi képek, sokszor jobban tetszett a kép, mint műalkotás, mint maga az étel!! :-) Nagyon szép és hasznos blog!

    VálaszTörlés
  15. Ó, anyám! De jól néz ki! Az ízlelőbimbóim nem tudják levenni a szemüket a képernyőről.

    VálaszTörlés
  16. Marika, köszi, ígérem nem fogsz csalódni benne!! :)

    Éva én pozitívan próbálok a jövőbe tekinteni, aztán meglátjuk mi lesz! :) Köszi!

    trollanyu, Norvégiában biztosan jobb a helyzet, de nekünk itt is optimistának kell lennünk, mert az ellenkezője biztosan nem visz előre! :) Köszi!

    Hankka köszi! :) Elég, ha csak a felé készíted el, és úgy biztosan nem jut egy adagnál több, az meg belefér egy fogyókúrába is! :))

    Kriszti köszi! Biztos vagyok benne, ha elkészíted, bekerül a repertoárba! :)

    Mónika köszi! Az éttermi sehol sem jó, biztos van aki azt szereti, de én mindenhol vizeset ettem vagy szárazat úgyhogy maradtam a gundel palinál! :DD Süsd meg nagy sikere lesz! :)

    Kedves Jutka, nagyon köszönöm, én is minden jót kívánok Neked és Családodnak az új évre!!! :)

    Gerdi köszönöm, neked is B.Ú.É.K.!!:)
    Tényleg nagyon könnyű édesség, 8-an voltunk rá és senki nem panaszkodott! ;DD

    Tea drágám, ez még mindig lightosabb mint egy szelet zserbó, vagy bejgli, azokra meg már rá sem tudok nézni! :) Nem fogjuk elkerülni egymást, nem is tudnánk! :))

    Gabrilella köszönöm!! :))

    Gabikám én nem írok fogyis változatot, csak annyit javaslok, hogy fele adagot együnk, mint a megszokott! Akkor már ügyesek voltunk! :) Én már elkezdtem a mai nappal, de lehet csak súlymegtartásig jutottam. ;D

    Anikó ugye milyen finom, én a mazsolát kihagyom, mert kitúrnák a sáskák, de a dió jó ötlet! A tejszínhab és csokiöntet itt is megvan, isteni finom! Kívánom, hogy szuper legyen ez az évünk! :)

    VálaszTörlés
  17. Márti köszi! Én most kicsit félreteszem az összegyűjtött reciket és a sajátjaimat veszem elő, meg a szakácskönyveimet! :))

    Flögi, nagy szeretettel üdvözöllek az oldalamon, mindenkit szívesen látok! Annyi szépet írtál, így megint megerősödtem abban a tudatban, hogy óriási dolog blogot vezetni! Remélem találsz kedvedre való recepteket és jelzel majd, ha valamelyiket kipróbáltad! :))

    Petra a mi ízlelőbimbóink egy rugóra járnak, nekem nálad, neked nálam! Puszi! :)

    VálaszTörlés
  18. Ígérem, visszajelzek, ha valamit kipróbáltam. Elsők között lesz a kakós csiga, mert azt imádom és ahol élek, nem létezik.

    VálaszTörlés
  19. Jajjjj nekem, éppen elkezdtem a diétát, és Te ilyen gyönyörűséggel állsz elő. Ezer éve nem csináltam, sőt nem is ettem somlóit. A receptemet nem is keresgélem, kölcsönveszem a tiedet, mert isteni finom lehet. Heti egy alkalommal eszünk édességet, na a hétvégi már meg is van, köszönet érte.

    VálaszTörlés
  20. Flögi nagyon fogom várni az eredményt!! :)

    Gizi, ne keresgélj én is amondó vagyok, hanem csináld meg így és szólj, hogy milyen lett! Én is visszaállok a heti egyszeri sütésre, mert ezt nem lehet bírni!! :) Örülök, hogy benéztél! :)

    VálaszTörlés
  21. Hmmm, mindjárt éjfél, de én hogy megennék egy adagot ebből a somlóiból!
    Fogyókúra az nekem is kéne, de hát lehet ennek a sok finomságnak ellenállni? Már a látványtól is hízni kezdek. :))

    VálaszTörlés
  22. Van ebben a jóslatban valami. Idén lesz 2 esküvő és érkezik egy baba is a baráti körbe :) Reméljük a többi részből is csak a jó teljesül! ?:D

    Guszta a somlóid, fel is falnám. Nálunk hasonló a szekszárdi tál, azt meg nagyon szeretem :)Ki kell, hogy próbáljam, bár lépést én sem tudok tartani a sok finomsággal, ami a blogokon születik. Meg most az ünnepek alatt el is szoktam a blog írástól, de kezdek vissza zökkenni :D

    Na meg még valami, Boldog új évet kívánok Neked és a családodnak!

    Puszi

    VálaszTörlés
  23. A sárkány éve mindig jó. A nagyfiam is a sárkány évében született 1976-ban. De ez nekem volt szerencse, mert nagyon fiút vártam... Az ő élete már közel sem alakult olyan nagyon jól:(

    A somlóid nagyon tetszik, szeretem is.

    Legyen szerencsés, boldog éved!

    VálaszTörlés
  24. Szemi, még szerencse, hogy nekem most nem sok időm jut nézelődni, mert akkor sűrűn elcsábulnék! :))
    Köszi hogy benéztél! :)

    Panna én szeretem az esküvőket, élvezem a sok finom ételt amit nem nekem kell elkészítenem. :))
    Remélem a szekszárdi tálat egyszer felrakod majd!
    Neked is minden szépet az új évre!! :))

    Kedves Roza, nincs annál rosszabb mint mikor a gyerkeink élete alakul rosszul. Sajnálom!
    Talán ez az év hoz jót is, ezt kívánom nektek! Köszönöm, hogy benéztél!! :)

    VálaszTörlés
  25. Mesés a somlóid!!!! Csábít! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...