2018. november 16., péntek

Túrós, lekváros béles

Mindenszentek napján Anyukámnál ebédeltünk és ő sütötte meg ezt a süteményt. Húgommal rendesen rávetettük magunkat, sőt még azok is falták (sógorom), akik a krémes sütikért élnek-halnak.
Nem volt kérdés, hogy elkészítem, főleg, hogy itthon volt éppen kallódó túróm a hűtőben. Persze mikor nekiálltam derült ki, hogy az 1 kg túró helyett, csak 450 g van kéznél. Bízom benne elhiszitek a fotót látva, hogy ez nem tette tönkre a végeredményt! Lágy, habos, krémes lett a túrótöltelék, a baracklekvár pedig adott egy savanykás kis csavart az egésznek, én imádom!
Egyébként a recept Horváth Ilona Szakácskönyvéből származik.





 Hozzávalók a tésztához:
  • 400 g liszt
  • 250 g vaj
  • 100 g cukor
  • 1 eőkanál tejföl
  • 2 tojássárgája
  • 1 késhegynyi sütőpor
  • csipet só

Töltelék:
  • 1 kg túró (Nekem csak 450 g volt mégis ilyen szép és isteni finom lett!)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 200 g cukor
  • 3 tojás szétválasztva
  • 50 g vaj
  • 1-2 evőkanál zsemlemorzsa
  • + baracklekvár az alsó tészta kenéséhez
Megjegyzés: Nálam a liszt vegyesen került bele, tönköly 30%-ban és sima liszt a többi. A cukor helyett pedig 4x erősségű eritritet használtam, persze néggyel osztva a megadott fehér cukor mennyiségét!


Elkészítés:
  1. Egy 28x38 cm-es tepsit kivajazunk és lisztezünk.
  2. A sütőporral összekevert lisztet a vajjal elmorzsoljuk, a cukrot és sót is hozzáforgatjuk, majd a tojássárgákkal és szükség szerint a tejföllel tésztát gyúrunk. Félretesszük amíg a töltelék elkészül.
  3. A túrót a puha vajjal robotgéppel összedolgozzuk, majd a vaníliás és sima cukrot, meg a tojássárgákat is hozzákeverjük.
  4. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a túróba forgatunk.
  5. A tésztát két részre osztjuk, az alsó lapot kicsit nagyobbra nyújtjuk, hogy körbe felérjen a tepsi oldalára, úgy fél centire.
  6. Baracklekvárral megkenjük a tésztát (ne sajnáljuk), majd megszórjuk a zsemlemorzsával. Erre simítjuk a túrókrémet, majd a másik lappal beborítjuk és villával megszurkáljuk.
  7. 170 fokra előmelegített sütőben légkeverésen sütjük, kb 30-35 percig.
  8. Mikor kihűlt porcukorral meghintve tálaljuk.




Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...