2011. október 19., szerda

Ropogós tejes kifli

Kriszti ezt a kiflit imádjuk!! Nem tudom megmondani miért, mert olyan kis semmilyen külsőre és nálam még csak szép sem lett, úgy mint nálad! Még langyosan, üresen elkezdtem enni és nagyon sajnáltam, hogy abba kell hagyjam. Apának raktam még frissen, melegen, munkába menet az útra és kb. 22 km-re itthonról már mind megette. Pedig a munkahelyére szántam, hogy ne éhezzen szegényem.
Aztán ami másnapra megmaradt (ez nem történt volna meg, ha, mint régen elereszteném magam), szendvicsként végezte. Anyósom is kijött aznap mikor sütöttem és délután hidegen elvett belőle egyet, olyan „hát nem egy nagy szám“ pillantással, aztán meglepődve rám nézett és elvett még egyet. Szótlanul evett egy darabig aztán azt mondta: „Nem is voltam éhes, de ez nagyon jó, csak úgy eteti magát.“ Szóval nem tudom mi a titka, egyszerűen csak finom. Karfiolleves volt mellé! 
Köszi Kriszti mégegyszer!





Hozzávalók 18-21 db kiflihez:
  • 50 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • fél evőkanál cukor
  • 4 dkg vaj
  • 2 evőkanál olaj
  • fél ek. só (ízlés szerint)
  • 1 egész tojás
  • 3 dkg friss élesztő


Elkészítés:
  1. Az élesztőt a cukros tejben felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval tésztát dagasztunk. Duplájára kelesztjük.
  2. Átgyúrjuk és 3 részre osztjuk, kis cipókat formázunk, majd mindegyiket kinyújtjuk amilyen vékonyra csak bírjuk és cikkekre vágjuk, feltekerjük, és sütőpapiros tepsibe sorakoztatjuk őket.
  3. A tetejüket tejjel lekenjük és sóval megszórjuk. Letakarva még fél órát pihentetjük.
  4. Előmelegített sütőben 180 fokon pirosra sütjük.


Jó étvágyat!

17 megjegyzés:

  1. Nem tudom, miért nem vagy a külsejével megelégedve, tök szuper lett! Az enyém hosszúkás, a Tiéd patkó alakú. Nincs is evvel semmi probléma! / SHREK is ezt mondta! / :o)) Úgy ahogy van tökéletes! Örülök, hogy ízlett! Gondoltam, hogy a férfiembernek fog ízleni, de hogy a kedves mama is megdicsérte...Látod, milyen könnyű a mamának is örömet okozni! Olyan jót kacagtam az írásodon... :o)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki. Ha a külseje is ilyen tetszetős, akkor finom is lehetett. :) Na, majd én is ráveszem anyát, hogy próbáljuk ki. :)

    VálaszTörlés
  3. Még hogy nem néz ki jól! Te milyen kifliket néztél? Ezek szuperek. Ráadásul még anyósodat is lenyűgözték! Ez azért jelent valami. ;)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki guszta! Már muszály lesz megsütnöm nekem is mert már sok helyen megcsodáltam, de még senki nem kínált meg!:-))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néz ki:) Isteni finom lehet, már rajta van a listámon, de olyan hosszú az a lista:)

    VálaszTörlés
  6. Nincs is ezzel semmi baj, sőt! nagyon kis guszták, főleg ha az Anyósodnak is ízlett, biztos valóban finom lehetett :)

    VálaszTörlés
  7. Kriszti :))) köszi! Nekem a tiéd annyira tetszett, teljesen olyan volt mint egy békebeli ropogós kifli, de már legközelebb ügyesebben formázom. Az ízével nem is volt semmi baj! :D

    Évi köszi! Biztosan jó napotok lesz, ha ezt megsütitek! :)

    Petra köszi! :) Van bent valami! :))

    Éva, te szegény, ha tudtam volna , áthívlak mikor sül! :D Süsd meg feltétlenül, mert olcsó is és fincsi is! :)

    trollanyu, köszönöm! Ismerős a dolog, a listát illetően! :D Egyszer lefotózom és megmutatom! :))

    Márti nagyon köszönöm, én csak olyan szép hosszú vékony kifliket szeretnék, de már azt hiszem rájöttem a technikájára, legközelebb úgy sütöm! :D Amúgy tényleg finom!! :)

    VálaszTörlés
  8. Még hogy nem szépek...nekem nagyon is tetszenek. Jó az anyós-sztori:-)))

    VálaszTörlés
  9. Bianka, köszi jól esik! :)

    Vicuska köszi, értem én, hogy szép lett, csak éppen Kriszti kifli formájára vágyom! ;DD

    Geri köszi neked is, látom az anyós dolog nem csak másoknak tetszett! Amúgy igazán jóban vagyunk a Mamival (így hívom)! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépek lettek, szerintem formára is tökéletesek! :)

    VálaszTörlés
  11. Szemi, kedves tőled, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  12. egy újabb tökéletes mestermű. nem érek a nyomodba, de az íz és állag harmóniát nekem is sikerült összeraknom. Köszi. Mindjárt megnézheted Nálam :)

    VálaszTörlés
  13. Beastie láttam, tökéletes lett!!! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...