2017. január 30., hétfő

Nutellás banántorta, 4 év múlva újra - 18 és 8 éves babáimnak ♥

Ezt a mennyei tortát 4 éve sütöttem először és azóta sem, mert mindig jött valami újabb kihívás. Egyébként 2016. május óta sajnos nem hoztam új receptet, mert az életem kicsit zsúfolt lett és palacsintán kívül nem nagyon sütök nagy volumenű édességeket. Bevallom iszonyúan hiányzik és tervezem, hogy újra belevetem magam a receptek világába, de az még jó pár hónap, mondjuk elsőre annyi, hogy a konyhámat újra birtokba vehetem, mert most nemigen van benne hely fotózni és kreatívkodni.

Erre a tortára azért esett újra a választásom, mert Esztim megkért, hogy a születésnapjára süssek végre egy házi tortát, mert szerinte az enyém mindennél finomabb.
Ahogy 4 éve úgy most is hatalmas sikert aratott! Egyszerűen fenséges édesség és aki rászánja magát, hogy az egyébként csalókán bonyolult receptet átolvassa és elkészítse, megérdemelten bezsebelheti a kapott dicséreteket.
9 főre készült, de másnapra is maradt még úgy 4 emberes adag, úgyhogy e mellé nem kell más édességet készíteni, mert kiadós.
A tetejét díszíthetitek ahogy tetszik, én most mindenféle jóval megpakoltam és higgyétek el,  komoly harc folyt a finom puha klasszikus zselécukorért, mind a férfiak mind a gyerekek között. ☺

Esztim 18 éves nagylány lett, el sem hiszem, de azt sem nagyon fogom fel, hogy a kicsi Annám betöltötte a 8. évét.
Most is csak azt tudom kívánni nektek kincseim, hogy legyetek nagyon boldogok, találjátok meg az életben azokat a
személyeket és elfoglaltságokat akik és amik ezt a boldogságot beteljesítik. ♥


Szeretlek benneteket! ♥



Egy hét múlva újra megsütöttem Anna osztálytársainak,
szóval a díszítése határtalan lehetőségeket rejt magában.

 Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 200 g porcukor
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 200 ml olaj
  • 200 ml tejszín
  • 100 g liszt
  • 100 g étkezési keményítő
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 1 cs. sütőpor

 A tészta összeállítása:
  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. A 27 cm-es tortaformába tegyünk méretre vágott sütőpapírt.
  3. A lisztet a keményítőt, kakaót és a sütőport összekeverjük.
  4. A tojást a porcukrot és vaníliás cukrot habosra keverjük, majd a tejszínt is belekeverjük. A lisztes keveréket is hozzáadjuk, felváltva az olajjal. Ne ijedjünk meg, hogy túl hígnak tűnik, jók a mennyiségek! :))
  5. Simítsuk a tésztát a formába és kb. 40-50 perc alatt megsütjük, végezzünk tűpróbát.
  6. Hagyjuk kihűlni, majd vágjuk ketté.


Krém:
  • 500 g mascarpone
  • 250 ml tejszín (hideg!)
  • 8 evőkanál porcukor (vagy ízlés szerint)
  • 100 g étcsokoládé leforgácsolva
  • Nutella
  • 3 nagy banán vagy 4 kisebb

A krém és a torta összeállítása:
  1. A mascarpone-t a cukorral és a tejszínnel kemény habbá verjük, majd a csokiforgácsot szilikonlapáttal beleforgatjuk.
  2. A tészta egyik felét tegyük egy szép tálra és csatoljuk köré a tortagyűrűt.
  3. Kenjük meg nutellával, majd a banánokat hosszában félbevágva helyezzük el rajta.
  4. Kenjük át a banánok felületét citromos ecsettel.
  5. A krémet kanalazzuk a banánokra és  simítsuk el, majd a tészta másik felével borítsuk be.
  6. Mehet a hűtőbe a trüffel krém elkészítéséig.

 Trüffel krém:
  • 150 g tejcsoki
  • 50 g étcsoki
  • 100 g puha vaj
  • 1 dl tejszín

Krém elkészítése:
  1. Vizet forralunk egy lábosba és mikor gyöngyözni kezd, félrehúzzuk a tűzről és a csokikat meg a vajat egy fém tálba a lábosra tesszük a gőz fölé. Kevergetve olvasztjuk össze a csokit és vajat, közben félidőben egyszer még visszarakjuk a tűzre a lábost, hogy a víz újra felforrjon. Ezután már szépen összeolvad a vaj a csokival.
  2. A tejszínt felverjük, majd a csokihoz keverjük.
  3. Hogy könnyebben kenhető legyen és ne folyjon 10 percre a hűtőbe tesszük, majd robotgéppel átkeverjük. Szépen beborítjuk a tortát.
  4. Habfixálóval felvert tejszínnek díszítjük.

   Jó étvágyat!

6 megjegyzés:

  1. Isten éltesse a lányokat! Boldog szülinapot kívánok nekik! Nagyon szépek! El is hiszem, hogy inkább az Anyukájuk tortájára voksolnak és nem a boltira. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Évi, ez egy csodálatos torta minden tekintetben, akárcsak a lányok! ☺

      Törlés
  2. Boldog szülinapot a kislányodnak! Nagy csodálója vagyok a remekműveidnek!!párat már ki is próbáltam.Most ezt a tortát is kifogom.Engedelmeddel mentem a receptet! :)További szép estét kivánok nektek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, biztosan nagy sikered lesz a tortával! :)

      Törlés
  3. Barbi, a krémnél 250g a tejszín vagy ml?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...