2013. október 26., szombat

Oreo keksz

Végre elkészült, bár megszenvedtem vele! :)) Nagyon száraz lett a tészta még jó, hogy apránként kevertem hozzá a lisztes keveréket, így az utolsó 3-4 evőkanállal már bele sem raktam. Egy kicsit alakítottam a recept arányain emiatt. Tücsök Bogár receptjét használtam, tudom Gesztenyétől gurult idáig ez az "ameriakai pilótakeksz", de mivel Tücsök Bogárnál gramm mennyiségek voltak így azzal kezdtem neki. :)
Kellett vele dolgozni és babrálni, de a vendégeket akiknek készült és a családot akik tesztelték levette a lábáról. Nem mondanám, hogy hasonlít az eredetire, mert a tészta nem ropogós inkább porhanyós és puha, a krém pedig vajas, nem úgy mint az eredeti habos hófehér töltelék, de állítom, hogy finom! Bevallom ennek ellenére most egy kicsit hanyagolom, mert rendkívül hizlaló édesség! :)))
Az egyébként már több mint 100 éves Oreo kekszről jöjjön egy kis történelem.
"1912. március 6-án indult útjára, amikor egy manhattani kis pékség először készítette el a keksz-szendvicset, ami később a 21. század legkelendőbb édességévé vált. Mert bizony az Oreo az azóta eltelt 100 évben igencsak kinőtte magát: a maga 1,5 milliárd dolláros éves bevételével mostanra már az egyik legnyereségesebb az édességgyárak között. A keksz mai forgalmazója, a Kraft szerint ebben nagy szerep jutott a mára legendássá vált reklámoknak is, amik a kekszevés élményére helyezték a hangsúlyt."
Én még azt is olvastam valahol, hogy anno sertészsírral készült a töltelék... Hát én inkább sült hús alá használom a zsírt mint keksz töltelékhez! :))) Jaj, és el ne felejtsem, hogy végre tudtam használni a 2 éve beszerzett sütipecsétemet, így a sütemény feliratot kapott, csak, hogy biztosan tudja mindenki milyen kekszről van is szó! :)))
Forrás: Wikipédia
A háttérben látható őszi asztaldíszt pedig Annával készítettük!
Olyan szép lett, hogy még pózolni is akart vele, csak, hogy megörökítsük. :)

Hozzávalók a kekszhez:
  • 220 g liszt
  • 120 g holland kakaópor (ettől lesz szép sötét színe)
  • 1 teaskanál szódabikarbóna
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 120 g porcukor
  • 130 g vaj
  • 1 db tojás

Hozzávalók a krémhez:
  • 50 g vaj
  • 200 g porcukor,
  • 4 evőkanál tejszín,
  • 1 teáskanál vaníliakivonat

Elkészítés:
  • Először összeállítjuk a krémet. A vajat habosra keverjük a cukorral és a vaníliakivonattal. Kanalanként hozzákeverjük a tejszínt, majd hűtőbe tesszük.
  • A lisztet összekeverjük a kakaóval, a szódabikarbónával, a  sütőporral, és a sóval.
  • A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  • A vajat a cukorral habosra keverjük, majd a tojást is belekeverjük.
  • Mehet bele a lisztes keverék, amit kanalanként keverünk hozzá, végül kézzel gyúrjuk tésztává. 6 részre osztjuk és kb. 5 mm-es vastagságúra nyújtjuk mindegyiket.
  • 5-6 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, és ha szeretnénk akkor a felét megmintázzuk kedvünk szerint, ezek lesznek a keksz felső lapjai.
  • Egyszerűbben úgy is készíthetjük, ha az egész masszát hengerré formázzuk és a hűtőben történő dermedés után szeleteket vágunk, golyót formázunk majd pohárral, vagy sütipecséttel lapítjuk.
  • Sütőpapiros tepsibe sorakoztatjuk őket és 180 fokon, 7 maximum 8 perc alatt készre sütjük!! Fontos az idő, mert különben kiszárad. Mikor kivesszük a sütőből még törékenyek, de hagyjuk a járólapra tett tepsiben kihűlni a kekszeket, így megszilárdulnak, de puhák maradnak.
  • A krémmel a kihűlt kekszeket összeragasztjuk.
  • Tegyük hűtőbe és másnap fogyasztás előtt egy órával tegyük szobahőmérsékletre.
  • Szerintem másnap a legfinomabb!
 
Jó étvágyat!

12 megjegyzés:

  1. Szépek a kekszek és az asztaldísz is! Ügyesek vagytok!:-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek, szebb, mint az eredeti:) Nagyon helyes díszt készítettek, de Anna a leghelyesebb és én is imádom a ragasztó pisztolyt, olyan jókat lehet vele alkotni:)

    VálaszTörlés
  3. Nem is tudom eldönteni, hogy mi lett a szebb? A keksz? Anna? Vagy az asztaldísz? Szépeket alkottál! :)

    VálaszTörlés
  4. Szép a dísz, de még szebb a kislányod! :)
    A kekszek pedig guszták. :)

    VálaszTörlés
  5. Na még ilyet sem sütöttem! Pedig terve van véve, mint annyi minden más.
    Szépek lettek a kekszek, meg az asztali dísz is! Méltán büszke rá Anna!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gerdi köszönjük szépen! :) Próbáld ki, másnap a legjobb!!! :)

      Törlés
  6. Nagyon tetszik ez a bejegyzesed, Barbi! En is imadom az Oreot, erdekes, hogy amikor posztoltad ezt a receptet, az amerikai sajto arrol volt hires, hogy kiserletek kimutattak, hogy az Oreo fogyasztasanak a kokainfogyasztashoz hasonlo stimulalo hatasa van az agyra. Most mar ertjuk, miert valunk fuggeve tole! Szerintem a Te kekszeid is fuggoseget okoznak! :)
    Van meg egy-ket erdekesseg, amit olvastam az Oreorol. Pl:
    - a krem - keksz arany 29 - 71 %.
    - 59 percbe telik az Oreo elkeszitese - Nalad meddig tartott? :)
    - a nok jobban hajlamosak ugy enni az Oreot, hogy szettekerik a kekszeket
    - az Oreot eredetileg kilora arultak, 1 pound 30 centbe kerult - fel kg kb. 70 Ft-ba
    - a vanilias krem mellett citromos meringue kremeset is piacra dobtak, de az utobbi lekerult a porondrol
    - tobb, mint 100 orszagban aruljak, es az egyes orszagokban mas es mas izekben is kaphato az adott orszag szajizehez alkalmazkodva, pl Kinaban van zold teas is.. grrr, Argentinaban bananos es dulche de leches
    forras: http://www.huffingtonpost.com/2013/03/06/oreo-101-birthday_n_2820299.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) De jókat írtál! Én nem tekerem szét mert minden egyben szeretek érezni, az elkészítése több volt mint egy óra, de nem számoltam, a banánost kipróbálnám! :) Nagyon köszönöm, hogy ezt megírtad és hogy benéztél! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...