2012. október 25., csütörtök

Krémes burgonya mézes csirkemellel

Egy különleges burgonyaköretet hozok, ami szerintem sült húsokhoz és rántott szeletekhez is kiváló.
A Kifőztük szeptemberi számában is megjelent. Biztosan fogom az elkövetkező ünnepekre készíteni mert nagyon finom, érdemes kipróbálni a sok megszokott köret helyett.

Hozzávalók a krémes burgonyához:
  • 6 nagyobb héjában főtt burgonya
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 púpozott evőkanál vaj (vagy kókuszzsír)
  • 5 dl tej
  • 1 evőkanál házi ételízesítő (vagy bio)
  • őrölt bors
  • reszelt szerecsendió
  • kis csokor felaprított friss petrezselyem a tetejére
  1. A burgonyát előző nap megfőzzük, hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, hagyjuk kihűlni, majd letakarva a hűtőbe tesszük.
  2. A hagymát apróra vágjuk, a vajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a lisztet és pár percig együtt pirítjuk.
  3. Felengedjük a tejjel és beleszórjuk a fűszereket.
  4. Besűrítjük, majd a tűzről levéve beletesszük a hosszában kettévágott, majd kb. fél centisre szeletelt krumplikat úgy, hogy mindet teljesen bevonja a mártás.
  5. Végül rászórjuk a felaprított friss petrezselymet, óvatosan összeforgatjuk és lefedve hagyjuk, hogy a burgonya átmelegedjen a szósztól.

a mézes mustáros csirkemellhez:
  • 2 db filézett csirkemell
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál olaj
  • őrölt bors
  1. A húsokat vékony szeletekre vágjuk és megsózzuk.
  2. A mustár, a mézet  és az olajat egy tálkában összekeverjük.
  3. Egy serpenyőt vékonyan kiolajozunk és felmelegítünk.
  4. A húsokat egymás mellé fektetjük benne (nem biztos, hogy mind belefér, ez esetben két részletben is végezhetjük a sütést), elég, ha csak a tetejüket jól megkenjük a mézes keverékkel (de aki szeretné, mindkettőt megkenheti), és mindkét oldalát közepes lángon pirosra sütjük.
  5. Nagyobb tálra halmozzuk a krémes burgonyát, meghintjük friss petrezselyemmel, majd a hússzeleteket melléfektetve tálaljuk.

 Jó étvágyat!

13 megjegyzés:

  1. Csirke és pulykamellet szoktam így készíteni, de a köret isteni lehet!Ki fogom próbálni Barbi!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon finom lehetett! A hús is, és a krumpli is nagyon csábító :)

    VálaszTörlés
  3. Ez tényleg guszta, étvágygerjesztő már a fotón is :)

    VálaszTörlés
  4. Még szerencse,hogy már vacsiztam:)Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  5. A Kifőztükben láttam is, és már kíváncsian vártam a receptet, nagyon finomságos lehet! :) Szerintem hétvégén ki is próbálom! :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem is nagyon tetszik:) Guszta :)

    VálaszTörlés
  7. Isteni összeállítás, remek ötlet a köret meg a husi is az ünnepi asztalra:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszta! Még jó, hogy ilyenkor hajnalban valami csoda folytán nem bírok enni. :DDD Én is felfigyeltem rá. Lehet megkóstoljuk mi is! :) A mézes husit is készülök elkészíteni, mézes mártogatóst már ettünk, remélem ez is fog ízleni a családnak! :)))

    VálaszTörlés
  9. De érdekes ez a burgonya köret. Sosem hallottam még erről. Nagyon finom lehetett így a két íz!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen mindenkinek!
    Aki rászánja magát a tesztelésére, nem fog csalódni biztosíthatom! :)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Mindenki!
    ...nekem nagy mákom van, mivel néha korgó gyomorral megyek kedves barátomhoz, cégtársamhoz /ezt szoktam mondani másoknak/, kollégámhoz, bár ebben csak a papír közös...
    Szóval sokszor kóstoltam, mit kóstoltam ettem, repetáztam és még egyszer kértem Barbara remek főzőcskéiből. Csak ajánlani tudom minden olvasónak és bátor gasztroújítónak ezeket a remek recepteket! Hajrá, had növekedjen súlyában is a nemzet...aztán jöhet egy tuti fogyókúra!!!
    Egy jó tanács a végére, régebben rengeteg Colát ittam, kb 5 hónapja nem iszom egy korty Colát sem és nem fogytam egy kilót sem de a benzin olcsóbb lett, tehát megérte! Ja, hogy mi ebben a jó tanács: szeressétek egymást emberek, mert rossz irányba tart a világ. A Barbara viszont tök jól főz ez tuti! Mindenkinek szeretettel: FJ

    VálaszTörlés
  12. I am very happy to here. I love food blog. I must try this one with the help of this blog. Love to share this one with my good friends. Now it's time to avail snow white soap for more information.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...