2012. szeptember 1., szombat

Nyári lakásfelújítás - egy része!

Kicsit rendhagyó bejegyzéssel jövök, remélem azért ennek is örültök, főleg, hogy tudom, Ti mind szépérzékkel megáldott hölgyek, urak vagytok! :)
Mindenképpen szerettem volna magamnak ide felrakni ezt a bejegyzést, és biztos vagyok benne, hogy annak ellenére, hogy nem konyháról van szó, nekünk nőknek a lakberendezés is a szívünk csücske.
Sok mindent terveztünk erre a nyárra, de mesterember  és idő hiányában csak a felét sikerült kiviteleznünk.
Mivel két lányunk van már és ráadásul 10 év korkülönbséggel, ezért szeretnénk nekik külön szobát, aminek első lépése volt, hogy a mostani hálónkból átköltöztünk a gyerekek szobájába, hogy majd jövőre a volt hálónkból két kisebb gyerekszobát varázsoljunk.
Így viszont az új hálónkat kellett egy kicsit összerántani.
Én imádom az ilyen volt és ilyen lett lakásfelújításról szóló fotókat, ezért elsőként a magam örömére készítettem ezt az összeállítást, és persze azoknak akik szintén szeretik.


Az ágy mögötti fal egy nagyon szép szövet hatású tapétát kapott, körben a fal pedig olíva színűre lett festve.
A bútorok maradtak a régiek, apától ígéretet kaptam arra, hogy az ágy háttámláját leszereli és a helyére egy szépen pácolt fából készültet tesz. Az ágytól nem szívesen válunk meg, igaz lassan 15 éves, de ezt anno extra méretűre gyártattuk és még tökéletes a rugózata is. Ekkora ágyat manapság nem látok sehol, így, ha ez cserére szorul majd, akkor apának kell egyet gyártania! A tervek már készen vannak a fejében és Esztimnek jövőre el is készít egy kisebb prototípust. :DD

 
Elég szembetűnő a változás...

Itt pedig az új csillár amit hihetetlen kedvező áron vettem, nem volt 8000 Ft.
Igaz nem olyan monumentális mint amilyet szerettem volna, de 50 000 Ft-ot mégsem adok egy csillárért!!! :D
A párnákat még anyukám varrta évekkel ezelőtt és egy ideje a szekrényben lapultak,
de most megtaláltam méltó helyüket. :)


Ő itt az én angyalkám Kankalintól!
Csodás dolgokat készít és nem az első munkája ami hozzám került.
A szép nyulait is megmutattam már nektek, aki esetleg még nem látta, itt megkukucskálhatja. :)
Ennek az angyalkának tökéletes helye van a hálónkba,
hol ide, hol oda akasztom, hogy mindig szem előtt legyen! :))
Nézzétek milyen szépen kidolgozott.


Hát idén nyáron egyenlőre ennyi készült a tervekből. :)
Ígérem ezután receptek jönnek! :))

35 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és olyan kifinomult lett, nagyon tetszik! *-* Egészséggel használjátok!! (ideillő? :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Molly nagyon szépen köszönjük, persze, hogy ideillő! :))

      Törlés
  2. Nagyon szépek lettetek!Biztos sok munkával járt az átrendezés, de mikor készen van olyan jó gyönyörködni benne ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, tényleg rengeteg munkával járt a két szoba felcserélése, de legalább szanáltam egy csomó mindent így helyem is lett végre! Most pedig minden nap gyönyörködöm benne! :)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett, én máskor is elnézegetnék ilyen képeket is Tőled:) Szuper futógéped van:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Tamara, már jó lenne, ha használnám is!! (mármint a futópadot :DD)

      Törlés
  4. Gratulálok! Én is tapasztaltam már mekkora munka a lakásfelújítás, de megéri.Gyönyörű lett a hálótok! És egyetértek a lakberendezés is általában a szívünk csücske. Nekem legalábbis biztosan :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Tele vagyok ilyen típusú újságokkal, most megfogadtam hogy nem veszek újakat, hanem előveszem a régieket! Ez a téma megunhatatlan számomra, de látom nem csak én vagyok így! :D

      Törlés
  5. Gratulálok,szép kifinomult érzéked van,tetszik nagyon:)Az angyalka pedig csodálatos,még én is elfogadnám!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Böbe köszönöm, Kankalin folyamatosan meg tud lepni az új alkotásaival! :)

      Törlés
  6. Woow! Gyönyörű lett a hálószobátok! Egyszerű és elegáns, nagyon tetszik. Csodaszép párnát készített Anyukád is régen, olyan kis romantikus és aranyos.
    Mi a házfestést elnapoltuk jövőre, most nincs kedvem belevágni - jövőre viszont az egész ház festés alatt lesz kívül-belül (5 éve költöztünk be, azóta már picit másabb stílus tetszik, mint amit beköltözésünkkor csináltattunk). Most épp nagy takarításban vagyok napok óta (és még leszek is egy darabig :), de a háló- és előszoba nálunk sem marad ki az idei festésből októberben. Előtte viszont még elruccanunk pár napra a Balatonra (ami hozzánk igen messze van - az ország túl oldala), de az idén még csak 1-1 napokat kirándultunk, vagy max. 2 napra mentünk el itthonról, mert inkább ősszel szeretünk több napot pihenni. Ránk fér. :)
    Gyere máskor is lakberendezéses bejegyzéssel - nekem a hobbim a lakberendezés és építészet, szívesen nézegetem az ilyesmiket. ;-))
    Szép hétvégét Nektek! (az idő is megfelelő hozzá, nagyon meleg van ma is)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi köszönjük szépen! Nagyon szeretem a romantikus kiegészítőket, és ez a párna igazán szép lett, pedig függönymaradékból készült az én terveim szerint. :)) Anyukám nagyon ügyesen varr, ki is használom néha.. :)

      Akkor jövőre nálatok is nagy munka lesz, egy egész házat kifesteni óriási munka és felfordulás, de ugyanakkora öröm, ha készen van! :)

      Érezzétek jól magatokat a Balcsin, pihenjetek és kiránduljatok sokat!!
      Nálunk sajnos két napja esik és nagyon hideg van kb. 20 fok, már a kabátokat is elővettük! :( Azért még maradhatott volna egy kis meleg!
      Kellemes hétvégét Nektek is! :)

      Törlés
    2. Ma már biztos nálatok is szebb idő lesz... Nálunk hetek óta nyoma sincs rossz időnek, sem esőnek, emiatt csupa por minden odakint. Hetek óta hőség van, megy a klíma is rendesen (főleg, amikor sütök a konyhában:), de most valahogy nem is várom még a késő őszi és téli időjárást. Nagyon nem várom, ezen az éven különösen nem, mert annyira hirtelen elrepült a nyár, semmi hangulatom nincs a komor/szürke időhöz. Pedig alapjában véve nincs bajom a téllel, de most kivételesen nem örülök a közeledtének, pedig ahogy rohan az idő, ripp-ropp itt lesz. :/

      Törlés
  7. Nagyon szép lett:) Jó is ha az ember a maga kedvére rendezheti be:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati köszi, örülök, hogy tetszik!! :)

      Törlés
  8. Óóóó, nagyon szépséges lett az új hálótok! Én is imádom lakberendezést, így szívesen olvastam a soraidat és néztem a fotóidat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni de aranyos vagy, hogy benéztél, köszi! Örülök, hogy tetszik, megfogadtam, hogy, ha valami hasonló dolog történik azt mindig felrakom, mert jó lesz majd nekem is, meg a lányaimnak is visszanézni! :)

      Törlés
  9. Nagyon klassz lett az egész, tetszik! Szép az angyalkád is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Szemi, jólesik, hogy ennyien írtatok, féltem, hogy rossz ötlet ez a bejegyzés. :))

      Törlés
  10. Barbi,nagyon szép lett,elegáns!!!!
    Nekem is voltak terveim erre a nyárra,de engem a meleg falhoz vágott,így csak szőnyeg cserékre vállalkoztam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mellissina köszönöm kedves vagy, tényleg meleg volt ez a nyár, de most meg hirtelen olyan hideg lett! :(
      Én is szeretnék szőnyeget, de nem tudom találok-e, mert az ágy mellé kéne kilépőnek, az meg nem egy átlagos méret, ezért most méretre vágott szőnyegpadló csíkokon gondolkozom. :)
      Remélem azért a terveid megvalósításra kerülnek valamikor!!
      Szép hétvégét! :)

      Törlés
  11. Nagyon ízléses és hangulatos lett:) Való igaz, ahogy nőnek a gyerekek egyre inkább szükségük van saját térre, ami csak az ővék és ez érthető is:) Az angyalkád gyönyörű, őrzi az álmotokat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, nagyon köszönöm! Igen nálunk még fontosabb a külön szoba, mert Esztim már nagylány és már más ritmusban telnek a napjai mint Annámnak, így nagyon kell már neki egy saját kuckó ahol nem borítják a padlót apró gyerekjátékok, vagy este is tovább maradhat fenn, hogy olvasson vagy filmet nézzen. :D

      Törlés
  12. Gyönyörű lett a hálószobátok! Kívánom, hogy még nagyon sokáig tudjatok jókat pihenni benne! Nagyon kellemes a falfesték színe is, és az egész szoba, dekorációkkal, s minden egyébbel együtt, csodálatosan néz ki! Gratulálok hozzá!
    Én is szívesen böngészem mindíg a lakberendezős újságokat , magazinokat, blogokat, így nálad is szívesen fogom ezután is olvasni az ehhez hasonló bejegyzéseket! Nagyon jó ötlet volt !
    Kellemes vasárnapot kívánok!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika köszönöm szépen, látom nem vagyok egyedül! :))
      Bármi hasonló történik ígérem hozom! :))

      Törlés
  13. Gyönyörű a hálótok,és tiszta "Barbis":)Kifinomult,szépséges,a párna és az angyalka,pedig csúcsszuper!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rebarbara, nagyon köszönöm, kedves vagy, örülök, hogy tetszett!! :))

      Törlés
  14. Csodás lett a hálótok! Örülök, hogy megmutattad...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kankalin köszönöm szépen, már régóta terveztem bemutatni az angyalkádat, de kicsit lusta és időhiányos voltam! :)

      Törlés
  15. Nem csodálom, hogy nem értél rá a nyáron.....huuuuuuuuuu, hogy ez milyen szép lett!
    Látom van futópad, azon lehet csak igazán fogyni!
    Ezt a színösszeállítást kedvelem én is, csak a gyerekeink unják már (majd elköltöznek) mindig csak barna, meg bézs..de nekünk ez tetszik
    GYÖNYÖRŰ!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi köszi, hát nálunk pont ez van, de csak a kicsi reklamált, hogy nem pink a fal! Ő még nem érti, hogy ez a mi hálónk, úgy gondolja, mivel ő is ott alszik, olyanra kellene festeni ami neki a szíve csücske! :DD :D Jövőre teljesül az álma, már megvannak a színösszeállításaim a lányok szobájára is, biztosan gyönyörűek lesznek! :)

      Törlés
  16. Nagyon szép lett az új szobátok, a párnák és az angyalkák is nagyon tetszenek!
    Nálunk épp egy éve volt az egész lakásra kiterjedő felújítás, mi viszont nem önszántunkból újítottunk, hanem mert beáztunk. Három hónapig tartott, mire minden rendben lett. Az összes helyiségben újra kellet tapétázni, falakat festeni, új padlót letenni.... kb. három m3 forróvíz folyt le, mi a negyedik emeleten lakunk, pont a felettünk lévő lakásban volt a csőtörés. De egészen a földszintig folyt a víz. Szerencsére a biztosító jól fizetett, és az is szerencse volt, hogy bútor nem ment tönkre. Akkor is épp Erdélyben voltunk, mire hazaértünk lógó tapéták és felhólyagosodott parketta fogadott bennünket. Akkor nagyon elkeseredettek voltunk, de szerencsére ez már a múlt, és most minden szép, de sok munkával is járt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin köszönöm szépen! :)
      Bele sem akarok gondolni mit érezhettetek a nyaralás után hazatérve!! :( Szörnyű lehet, komolyan örülök, hogy családi házban lakunk és nem függünk az ügyetlen szomszédainktól, bár nem mindig tehetnek róla! Sok ilyen esetet hallok az ismerőseimtől is, még szerencse, hogy a biztosító korrekt volt! Persze nálunk is kellet már a biztosítást igénybe venni amikor a vihar megtépázta a tetőnket, vagy szivárgott a falban lévő csőből a víz, de mindig becsülettel fizettek!
      Ilyenkor szoktuk apával azt mondani, hogy minden rosszban van valami jó és a sors valamiért így rendelte, hogy aztán még jobban jöjjünk ki belőle! :)
      Gondolom Nálatok sem lett volna akkor nagy felújítás, így meg valahol ingyen volt. :) Örülök, hogy írtál!

      Törlés
  17. Nagyon tetszik ez a romantikus stílus, én is elfogadnám ezt a hálót, nagyon harmonikus a színvilág is benne. A tapéta különösen tetszik. Szóval jó ízlésed van Barbi!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Erika, jólesik, hogy ezt írod, a főzés mellett ez a másik tevékenység a szívem csücske! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...