2012. április 12., csütörtök

Friss bagett ~ Kőrözött ~ Narancslekvár

Amikor már este tudod, hogy reggelre nem lesz pékáru a családnak, nem mondhatod, hogy nem tehetsz róla!
Na jó, ha liszted vagy élesztőd nincs akkor tényleg nem tehetsz róla! :))
De ez esetben volt, és úgy döntöttem megint Limaránál nézek körül mert valami bagett szerűségre fájt a fogam. Persze szó sem volt arról a receptben, hogy dagaszd be este és süsd ki reggel, viszont én úgy gondoltam lesz ami lesz megpróbálom. Mostanában egyre jobbak a megérzéseim, mert a végeredmény jól sikerült.
Nem írok receptet mert Limaránál megnézhetitek, viszont a különbséget idekörmölöm. :)
Nekem nem volt BL 80-as lisztem, és ráadásul 1/3-ának teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam, ja és olaj helyett 1 nagy evőkanál kókuszzsírt. Dagasztás után pedig folpackkal letakarva hűtőbe tettem egy éjszakára.
Másnap kivettem és fél órát hagytam akklimatizálódni, de így is hideg maradt. 10 részre vágtam, letakarva pihentettem, majd formáztam az eredeti recept szerint, lekentem tojássárgával és megszórtam szezámmaggal, lenmaggal, és mákkal, majd hideg sütőben kezdtem a sütését 200 fokon. Ennyi a történet, ja meg még annyi, hogy nagyon finom tömött kis bucik lettek, kívül ropogósak, belül puhák, amiket én kimondottan szeretek! Meg persze a többiek is! :)


A másik a kőrözött, ami szeretteim nagy kedvence. Biztosan mindenki készített már. Az enyémnek nagyon fontos tulajdonsága, hogy vajat nem tartalmaz! Így a diétázóknak kimondottan ajánlom, a hozzávalókból látni fogják miért.

Hozzávalók:
  • 500 g félszáraz túró
  • 175 g 12%-os tejföl, de aki krémesebbre szeretné tehet bele többet is
  • 1 kis fej hagyma apróra vágva és pici kókuszzsíron megdinsztelve
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • pirospaprika, só, bors ízlés szerint
  • 1 ek. extra szűz olívaolaj, de lehet ízesített olaj is
A hozzávalókat összekeverjük és utánaízesítjük, ha szükséges. Néha teszek hozzá krémsajtot pár evőkanállal.
Ennyi az egész.


Itt pedig a saját készítésű első narancslekvárom! Nem hoztam receptet mert nem jegyeztem le a pontos arányokat, de sok helyen fent van pl. Tücsök Bogárnál, Duendénél, Zsanuáriánál, Katinál (Macska konyhája), Vikinél.
A lekvár finom, de nem söpri le a trónról a sárgabarack lekvárt ami a legnagyobb kedvencem, simán kenyérrel is odavagyok érte. Aztán a szilva lekvár amit buktában imádok, aztán az áfonyalekvár amit vajas fonott kaláccsal szeretek. A narancslekvár pedig tortakrémekhez és csokoládés süteményekhez a legfinomabb. Persze ez a saját magam által felállított sorrend és alkalmazási terület, amitől mindenki saját ízlése és szájíze szerint térhet el.



És íme a Milka csokoládés Philadelphia sajt! Igenis létezik! Ráadásul finom, legalábbis nekünk ízlett!
Kintről hozták, itthon nem kapható, úgyhogy nem tudom azt mondani holnap vegyetek a sarki közértbe! ;D


Jó étvágyat!

25 megjegyzés:

  1. Szuper jól néz ki ez a kis bagett! De a körözött sem rossz! ;-)
    Mindig nagyon várom az új bejegyzéseid - a szép fotóid mindig "feldobnak"! :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek lettek a bagettek!!, és természetesen minden nagyon guszta! :) A bagettet imádom, sütöttem már én is ezt a receptet isteni finom. :)

    VálaszTörlés
  3. Hű de guszták, főleg a Milkás Philadelphia-val! A képek alapján jöhetne sorban! :o)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finom a felhozatalod! Szép lett a bagetted, lekvárok közül nekem a szilvalekvár áll az első helyen, de nagyon guszta és szívesen megkóstolnám a narancslekvárodat is !

    VálaszTörlés
  5. Elmennék hozzátok reggelire. Nagyon klassz, szerintem ki fogom próbálni, mert nagyon jól jön hogy éjszakára a hűtőbe lehet tenni. Reggel pedig csak megsütöm :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szuper:)Hányszor van ilyen, hogy elfogy minden falat kenyér:)Én sosem szoktam vajat tenni a körözöttbe, igaz, itt nem is nagyon készítem:)Biztos finom az a milkás sajtkrém, de hál istennek ,engem nem hoz kísértésbe, a lekvárod annál inkább:)

    VálaszTörlés
  7. Micsoda bűnözés folyik itt kérem szépen!:)
    Nagyon szép asztalka:)

    VálaszTörlés
  8. Szuper a felhozatal, minden nagyon tetszik! :) A körözött eddig nálunk is vajjal készült, de csak eddig! :)

    VálaszTörlés
  9. Igazán szép bagettek! Én is nagyon szeretek kísérletezni, nagyon ritkán készítem el valakinek a receptjét - kivétel valami "csoda", ami megragad, vagy nagymamám, anyukám receptjei :)
    Jó kitalálni dolgokat, ízeket, anyagokat párosítani .

    VálaszTörlés
  10. Már a fb.-on is meggusztáltam a bagetteket, na de itt a terített asztal a sok finomsággal, lenyűgöző!!! Szépen végig tudnám enni, diéta ide, vagy oda.:) Én már sütöttem kiflit, amit éjszakára a hűtőbe tettem és reggel sütöttem meg. Az is nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  11. Isteni finom lehetett minden:)

    VálaszTörlés
  12. Barbi!
    Ez kérem maga a földi paradicsom,csodás! De én így nem tudok lefogyni!!!!A narancs lekvár a kedvencem.Ja és utána a többi!!!

    VálaszTörlés
  13. Ezek a képek, imádom őket, most egytől-egyig meg tudnám enni az összeset!

    VálaszTörlés
  14. Kérlek nézz be hozzám, van valami számodra : http://kataakonyhaban.blogspot.com/2012/04/sokoldalusag-dij.html :)

    VálaszTörlés
  15. Azt sem tudom mivel kérjem..talán abban a sorrendben ahogy a képeken vannak :)) Csodásak!!

    VálaszTörlés
  16. Aranyosak vagytok, köszönöm a sok kedves hozzászólást!! :))

    VálaszTörlés
  17. Ezek a kis bagettek nagyon tetszenek, nagyon szépen megformáztad! :) Pont az ilyet szeretem én is, amiben van egy kis tk. liszt, ráadásul a tk. tönköly különösen finom péksütiket eredményez. :))

    A körözött és a lekvár is jöhet, mindkettőt szeretem. A képek nagyon jók lettek, itt csurog a nyálam a képernyő előtt. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szemi igaz, én is a tönkölyt szeretem a legjobban!! :)) Örülök, hogy ilyen hatással volt rád! Köszi, hogy megírtad!! :))

      Törlés
  18. Nagyon megennék egy kis narancslekváros kenyeret :)

    VálaszTörlés
  19. Ez a bagett gyönyörű. A férjemet meg lecsesztem, hogy most jött haza és hogy mi az, hogy ő nem látott ilyen sajtot??? :D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD Lehet nem is ízlene. :)) De legközelebb már tudni fogja mit keressen! :)
      Köszi! :))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...