2012. március 23., péntek

Zalai rántott sertésszelet + egy újdonság

Nagyon finom húsétel, olyannyira, hogy a héten kétszer sütöttem! Nagyon egyszerű és, ha kifogyunk a házi zsemlemorzsából - ugyanis én mindig magam gyártom és most pont így jártam -, akkor bátran helyettesítsük reszelt krumplival. Ja, és legyetek bátrak, tarjával készítsétek, mert meglepően finom és puha hús szeletek lesznek!


Hozzávalók:
  • 60 dkg sertés tarja
  • liszt panírozáshoz
  • 2 burgonya
  • 2 tojás


  1. A húst vékonyra felszeleteljük, majd  kiklopfoljuk és sózzuk.
  2. A két krumplit megmossuk, pucoljuk és nagy lyukú sajtreszelőn lereszeljük.
  3. A húsokat lisztbe, tojásba és a reszelt krumpliba forgatjuk.
  4. Segítsünk a krumplinak megtapadni a kezünkkel rányomkodva.
  5. Forró olajban kisütjük és papírtörlőre szedjük.
Jó étvágyat!


Most pedig valami számomra új finomság amire Emi hívta fel a figyelmemet. Bevallom még nem találkoztam vele, és nem is hallottam róla. Köszi, hogy megtetted, már csak az a kérdés, hol akadok rá! :)
Ti kóstoltátok?



Itt pedig egy kis információ erről a finomságról, ami nem mellesleg még alacsonyabb kalóriatartalmú mint a jó öreg nutella! ☺
A Kraft elhatározta, hogy megtöri a Ferrero monopóliumát azzal, hogy Franciaországban egy sajt alapú, de csokoládés ízesítésű krémet dob piacra a Philadelphia termékcsalád részeként.
"Megtalálható benne a Philadelphia krémes frissessége, csakúgy, mint a Milka csokoládé íze"- összegezte a különleges termék karakterét Fabien Razac, a Philadelphia termékcsalád franciaországi marketing felelőse a Le Figarónak.
A két márka tulajdonosa, a Kraft igyekszik egyszerre elhódítani a gyerekeket és a felnőtteket is a nagy rivális Ferrerótól, amely jelenleg gyakorlatilag egyeduralkodó a francia piacon. Az 1960-ban útnak indított Nutella márka a 352 millió eurós piac 84 százalékát tudhatja magáénak, négy francia háztartásból három vásárolja a mogyorókrémet.
A Kraft állítja, hogy nem klónt állított elő, ezt jelzendő a csokis Philadelphia a márkatársak mellett kap majd helyet a sajt pultokban, míg a Nutella a lekvárok között foglal helyet az üzletek polcain. Az élelmiszer konszern azt reméli, hogy a gyerekek reggelijeként és sütemény krémként is megállja majd a helyét az újonc, amely elsősorban alacsonyabb kalóriatartalmával hódíthat. A Nutella 530 kilokalóriájával szemben a Kraft édessége mindössze 305 kilokalóriát tartalmaz és zsírtartalma is jóval alacsonyabb.

39 megjegyzés:

  1. A husi nagyon jól néz ki. Ami a milkás krémsajtot illeti, Ausztriában ettem ilyen finomságot. Nagyon-nagyon jó cucc. Más mint a nutella de ugyanúgy alkalmazható, friss kenyérrel verhetetlen. Ott a billában lehetett kapni, de itthon nem láttam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyre kíváncsibb vagyok rá, bár félek árban még a nutellát is megveri, lévén igen kicsi a doboz és a sima philadelphia sajt is igen borsos áron kapható! Köszi!

      Törlés
  2. Két hete Ausztriában vettünk milkás philadelphiat a Sparban,sőt vettünk tormásat is fantasztikus íze volt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszti üdvözöllek itt nálam! :) A tormás is újdonság nekem, olyanról sem hallottam még. Talán lassan ide is megérkeznek ezek a termékek. :)

      Törlés
  3. A husi nagyon jól néz ki!!! Krémsajtot szívesen kipróbálnám...., ha lehetne már itthon kapni..

    VálaszTörlés
  4. A hús super, kicsit olyan, mint a mátrai borzas és azt is imádják itthon, csak én nem gyakran készítem:) A zsemlemorzsát én is magam készítem, többnyire rozsos, magvas kenyérből, nincs is a hazainál jobb:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen jó a házi morzsa, össze sem lehet hasonlítani a boltival, a hús pedig nagyon finom ropogós!! :) Köszi, hogy jöttél! :)

      Törlés
  5. Nagyon guszta a hús, így még nem próbáltam panírozni a nyers krumplival, de kifogom próbálni. Jó hogy mondod, nekem is éppen elfogyott a saját készítésű zsemlemorzsám.
    Hasonló csokoládés sajtot már kóstoltam, és nem fogod elhinni, egy ismerősöm hozta, és itt készült nálunk az egyik tejüzembe. Igaz az üzletbe itt nem lehet kapni, mert állítólag csak külföldre szállítanak belőle.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gizi bátran próbáld ki, meglátod egy darabig így kéri majd a család. Fontos, hogy a reszelt krumplit ne sózzuk meg mert levet ereszt, elég a tojást sózni!
      Ismerős ez a hazai gyártás és külföldre szállítás, pl a Triumph melltartók kapcsán, néha értetlenül állok az ilyen dolgok előtt!! Örülök, hogy benéztél!! :)!

      Törlés
  6. Előbb utóbb mindenhova odaér.Jó lehet ez a burgonya panír,jó ropogós.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mellissina remélem inkább előbb! :))) A panír fantasztikus! Köszönöm, hogy írtál!! :)

      Törlés
  7. A husi nagyon jól néz ki.
    Én kóstoltam ezt a Milka Philadelphiát, nekem nem ízlik és a gyerekeimnek sem nagyon. Én a győri vásárcsarnoknál vettem, ahol egy nagyon rendes pasi árul Németországból hozott finomságokat:) Viszont a győri nagy Tescoban van egy orosz üzlet, ott vettem kakaós-vaníliás vajat, na az fantasztikusan finom kalácsra és egyéb édes tésztára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csongi köszi! A kakaós-vaníliás vaj is újdonság nekem, mennyi minden van már! Azért a Milkás krémsajtot megkóstolom, ha találkozom vele. ;D

      Törlés
    2. Persze, jól teszed ha megkóstolod, mert ízlések és pofonok :) Viszont ha a győri Tesco-ban jársz, nézz be ebbe az orosz üzletbe, mert ott vettem még konzerv sűrített tejet (simát és kakaósat is). Szép hétvégét!

      Törlés
    3. Még annyit (mivel láttam lent írtad), nem drágább ez a Milkás, mint a sima Philadelphia :)

      Törlés
    4. Csongi köszi, nem tudom mikor, de, ha arra járok biztosan megnézem!! :) Az árára is kíváncsi leszek, remélem igazad van! :))

      Törlés
  8. Örülök, hogy megtetszett:)) Igaz, itt Angliában nem Milkás, hanem Cadburys. Bár szerintem ez az ízben nem mutathat nagy különbséget. Úgy gondolom, hogy jó ellenfél a Nutellának, bár még tulságosan új a piacon. Ahogy megkóstoltam nekem is azonnal a Nutella ugrott be. Pedig állagban is és ízben is nagyon érzékelhető a különbség. Hiányzik belőle a Nutella mogyorós íze és nem annyira csokis, de ott lapul benne a sajt krémessége. Meglepően finom íze van a baj vele az, hogy kicsi a doboz. Pár szelet kenyér és el is fogyott:))
    Ja és van chilis Philly is, azzal is szemezek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony Emi felcsigáztál ezzel sajttal, de szerintem már nem csak engem! :))
      A kicsi doboz engem is meglepett mert mint írtam a sima Philadelphia sajt is elég drága, mennyibe kerülhet akkor ez a Milkás. Talán pont ezért nem szórták meg vele a magyar piacot. A chilist is kipróbálnám! Köszi, hogy megírtad! :))

      Törlés
  9. Na majd ebédre jöhetne is a rántott szeleted! :) A nutellás krémsajt meg utána nasinak! Még én sem láttam amúgy boltban.. Tényleg van ilyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Panna szívesen meg is hívnálak egy ilyen ebédre!! :D
      És bizony van ilyen sajt, csak megint mi maradunk ki a jóból! :))

      Törlés
  10. Juj ez nagyon jó, kevésbé lelkifurdalásosan lehet majd enni, na ezek után rákattanok az biztos, remélem nemsokára behozzák ezt is hozzánk:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó én is reménykedem, mert a nagy nutella utálatom már átváltott rajongássá. A nutellás palacsintát is vég nélkül eszem, ha van! :)))

      Törlés
  11. Nagyon guszta ez a husi. Nálunk van ilyen csokis sajt. Nagyon szívesen külenék is neked, de félek megromlik mire oda ér. Ha ezt a kockázatot vállaljuk én küldök neked ha szeretnéd ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi nagyon aranyos vagy köszi, azért ennyire nem vagyok türelmetlen, kivárom a sorom. ;D

      Törlés
    2. Rendben ahogy gondolod, de ha meggondolod magad szólj szívesen küldök. Néztem egyébként most 88 cent nálunk.

      Törlés
  12. Nagyon jól néz ki, nem is csoda, hogy meg kellett ismételned :)
    A zsemlemorzsát mi is magunk gyártjuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin, már tervezem, hogy újra megsütöm! :)

      Törlés
  13. Barbi gyere játszani!

    Szeretnélek játékra hívni a Kutya és Konyha blog írójához.
    Az Online Vacsoracsata folytatódik.:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nelli köszönöm a meghívást, félek nem sok időm lenne rá, de benézek! :)

      Törlés
  14. A husi szuper, imádom az ilyeneket - bár a férjem nem szereti a tarját, neki a malac/sertéshús csak karajból és combból áll. :) Nem is értem miért, hiszen jól elkészítve a tarja is nagyon fincsi tud lenni!
    Csak egy kérdés és csak érdeklődés szinten: Mi nem igazán szeretjük a lepcsánkát... a sült tarjának így krumplireszelékbe forgatva nincs egy picit sem lepcsánka "beütése"? Ha nincs, akkor jöhet! :) (számtalan módon sütöttem már a tarját, de így még nem)
    A házi zsemlemorzsa szuper dolog, Én is itthon "gyártom" magunknak (pofonegyszerű itthon készíteni - jó, jó, néha egy kicsit kupis dolog, de tényleg sokkal jobb a saját gyártmány:)).
    Bár Én nem vagyok Nutella rajongó... vagy mit tudom Én, u.is nem fogod elhinni, de még soha nem vettem - persze ez nem azt jelenti, hogy nem is ettem még :)) hisz' az 1. számú barátnőm Nutella fan, mindent azzal eszik, mindent azzal ken meg, mindenbe azt tesz bele. :D Viszont régen a Kraftnál dolgoztam Budapesten, emiatt az értékesítési menedzsmenttel van kapcsolatom, ha gondolod, megkérdezhetem, hogy szándékukban áll-e hazai piacra dobni ezt a krémsajtot v.mikor...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi én csak azt tudom mondani, hogy ez a tarjás hús még azoknak is ízlett akik csak a csirkemellet és a karajt favorizálják! :) Szerintem nem hasonlít a lepcsánkára, bár elég halvány emlékeim vannak a lepcsánkát illetően.
      A Milkás krémsajt boltokba kerülése azért nem okoz álmatlan éjszakákat, de ahogy elnézem vannak itt páran akik nagyon siettetnék a dolgot! ;D
      Köszi! :)

      Törlés
  15. Ezt a húsit nagyon imádnám, hasonlót szoktam készíteni én is, és kizárólag tarjából, nálam borzas tarjaként fut. Nagy kár volt megosztanod ezt a nutellát, mert már most azon gondolkodom, hogy mikor és hol fogom tudni megvásárolni, teljesen "ráizgultam"...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla valószínűleg többféle hússal ki fogom próbálni ezt a fajta panírt, mert megérdemli! :) Remélem ez a krémsajt pedig hamar a boltokba kerül, hogy megnyugodhass! ;DD

      Törlés
  16. De jó ropogósnak néznek ki! A tarját illetően igazad van, mi nagyon szeretjük. Kicsit zsíros, de ízre a legjobb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gerdi, igazad van, sosem rántottam még, csak sütöttem, de most annyira megszerettem így is, hogy többször fogok készíteni! :) Köszi!

      Törlés
  17. Barbi kérlek nézz be hozzám, szeretnélek meghívni egy játékra!

    VálaszTörlés
  18. Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy palacsinta tésztát (sós) csinálok, abba keverem bele a krumplit és a husikat ebbe a keverékbe mártom. A krumpli simán rajta marad. Igaz így olyan párizsias lesz:) viszont nagyon finom!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...