2012. február 28., kedd

Narancsos csokoládétorta - Anyukám 58. szülinapjára

Régen voltam már, de rögtön egy "pofonegyszerű" :DDD tortával jövök!
Anyukám 58. születésnapjára sok mindennel készültem, de a fő attrakció ez a torta volt. Még mindig Aledától, ugyanis Esztim szülinapi tortájának alapjaival készült, csak éppen a tetején a habcsók helyére csokiburok került.
Én azt hiszem maradok a habcsókos verziónál, köztudottan, nem rajongok a csupa csokiért, és a tetején lévőt is lepasszoltam másnak. A narancskrém az igazi narancsdarabokkal viszont felejthetetlen!
Nem írok receptet mert itt már megtettem, nagyon is részletesen. A tetejére a csokimáz 150 g étcsokoládé, 1 ek. olaj gőz felett összeolvasztva, és az írókához pedig 1 db tojásfehérje 150 g porcukorral kemény, fényes habbá verve.
Díszítésnek felkerült pár cukorvirág amit már mutattam egy korábbi bejegyzésembenTücsök Bogártól.

A többi finomságot is sorban hozom majd, de időm kevés mert ovi beszoktatáson vagyunk és ezért lelkileg sem állok most úgy, hogy türelmesen itt üljek a gép előtt. Ezt a bejegyzést is 3 napig készítettem apránként.

Ja, megjött a habzsák és az idomcsövek (vagy mi a nevük), imádtam velük dolgozni!!! A torta oldalát és a tetején lévő habpöttyöket is ezzel készítettem már.




Lájkold, ha tetszik. ☺ Köszönöm!

45 megjegyzés:

  1. Isten éltesse Édesanyádat nagyon sokáig! Csodás tortád csináltál, biztosan örült anyukád a tortának ! Az íze nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok ehhez a gyönyörű tortádhoz, Anyukádnak pedig a szép korához és az ügyes lányához! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a torta valami gyönyörűség! Édesanyádat Isten éltesse sokáig erőben egészségben szerető családja körében!

    Nem irigyellek a beszoktatás miatt, Dávid csak szeptemberben kezd, de már most parázom tőle...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi ne aggódj, hamar túl lesztek rajta, Te is és Dávid is sírtok pár napig, de ez kikerülhetetlen. Utána pedig haza sem tudod majd vinni úgy fogja élvezni! :D

      Törlés
  4. Barbi,gyönyörű a torta!!!Anyukádnak Boldog születésnapot,és nagyon fiatal anyukád van!!!!Gondolom csodás az íze!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mellissina jól látod anyu nagyon fiatal, főleg, ha megsúgom én az idén 40 leszek! :))

      Törlés
    2. Barbi!!!Ha valaki 58 éves az(bocsánat az az szóért) a mai világban fiatal,nem kor,csak sajnos ebben az országban furcsán állnak hozzá ehhez a kérdéshez,azért van olyan sok előregedett nő,már 50 éves korában.A Te 40 éved meg ugye még gyermeki!
      Az enyémről ne beszéljünk!

      Törlés
  5. Egészséget, Boldogságot az Édesnek! Csodálatos tortát sütöttél, látom Neked is szépek lettek a cukorvirágok! Szíved-lelked bele tetted! :o)

    VálaszTörlés
  6. Jaj bocs,nem anyukádnak,hanem a tortának!Felcseréltem a mondatot!:):):)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép tortát készítettél anyukádnak! Isten éltesse nagyon sokáig!
    Képzeld, nem csak mi vagyunk egy idősek. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anita komolyan? Akkor az a generáció nem vacillált sokat. :)))

      Törlés
  8. Egyszerűen gyönyörű! Csak ámulok, hogy milyen csodát csináltál már megint! :)

    VálaszTörlés
  9. Tényleg nagyon szép lett!!! Gyönyörű!!

    VálaszTörlés
  10. Boldog születésnapot az ünnepeltnek és nagyon szép és biztos finom tortát sütöttél!

    VálaszTörlés
  11. Isten éltesse Anyukádat sokáig!
    Nagyon belejöttél a tortasütésbe, gyönyörű lett!

    VálaszTörlés
  12. Isten éltesse sokáig Anyukádat! A torta fantasztikus, biztosan örült Anyukéd.

    VálaszTörlés
  13. A torta kívül - belül csodaszép lett!!! Nagyon egyedi, igazán tetszik!!!

    VálaszTörlés
  14. Csodálatos, mesés, gyönyörű szép ez a torta!!!Barbi gratulálok, nagyon ügyes vagy!!!

    Nagyon boldog születésnapot kívánok az anyukádnak!!!

    VálaszTörlés
  15. Anyukádnak boldog születésnapot! A torta gyönyörű és gondolom nagyon finom is. Én már vágynék valami csupacsokis édességre :)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szépet készítettél ismét. Anyukádnak boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  17. Isten éltesse Anyukádat még nagyon-nagyon sokáig! Hihetetlenül gyönyörű tortát alkottál neki, gondolom rém büszke volt rád :)

    Együttérzésem a beszoktatás miatt :S jobb napokat nektek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alakul a beszoktatás, talán azért is mert bölcsiből mentünk át az oviba! :)

      Törlés
  18. Isten éltesse Anyukádat:) Fantasztikus tortát készítettél neki, gratulálok:)

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok a szülinaposnak és neked a csodás tortához!

    VálaszTörlés
  20. Boldog születésnapot anyukádnak! :) Gyönyörű tortát készítettél :) Látom Nálatok is a narancs- csoki páros a nyerő ;)

    VálaszTörlés
  21. Anyukádnak nagyon boldog szülinapot kívánok! :-)
    A torta csodaszép lett, ügyes vagy ;-)
    Tetszik a Kicsilánynak az ovi? Nekem az egyik kis szomszédom Petra baba már 4 hónapja ovis. A bölcsivel kudarcot vallottak, az egyik dadus viselkedésétől megijedt és onnantól nem volt hajlandó menni. Az ovi bejött neki, 1 hét múlva még ebédre is ott maradt, aztán ott is szunyált, néha reggelente nógatni kell, általában velem együtt indulnak reggelente, egy hétig naponta bevitte a plüss állatkáit, vagy kabát nélkül akart menni, mivel látta hogy rajtam is van, meggyőzte az apja hogy neki is fel kell öltöznie, vannak ilyen sztorik, imádom a kiscsajszit, főleg mert mérleg mint én :-), vannak hasonló tulajdonságaink.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csipike nálunk a bölcsi is megvolt egy évet járt és imádta, de ez most teljesen új környezet és új arcok, azért lassan megszokja. Persze mikor otthagyom akkor van visítás, de 10 perc múlva már megnyugszik és játszik, kaptam a telefonhívást, hogy nyugodjak meg minden oké. Attól még gombóc van a torkomban mikor ott hagyom. :( Holnap a 4. napon már ott ebédel és a jövő héten megpróbálják altatni. Meglátjuk, hogy veszi az akadályokat én nem sürgetem. :) Milyen jó neked, előre gyakorolhatsz, hogyan kell megtalálni a közös hangot egy kisgyerekkel! :)

      Törlés
  22. Isten éltesse sokáig Anyukádat! a tortája nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
  23. Nagyon szép lett a torta! Boldog szülinapot!! :) Az ovi miatt vagy rossz passzban, nehéz a beszoktatás? Én is kicsit depiztem az elmúlt két hétben, de az okát nem tudom. Lehet öregszem? :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla jó elgondolás, az öregszem kifejezés is benne van a gondolataimban, ugyanis idén leszek 40, és sehogy sem értem, hová tűnt el és hová rohannak az évek, tisztára huszonévesnek érzem magam és nem tudom felfogni ezt a 40-et. Ráadásul rám tört a tavaszi fáradtság is! Anna ovis beszoktatása, már csak hab a tortán! :)

      Törlés
  24. Gyönyörű lett ez a torta ,Barbi! Látszik,hogy szíved lelked adtad bele. Nagyon örülök,h megkedvelted ezt a receptet,nekem is nagy kedvencem,hisz én sem vagyok nagy csokirajongó.

    VálaszTörlés
  25. Boldog szülinapot Anyukádnak, a torta meseszép lett, a cukorvirágok szintén,a habpöttyök cukik, biztos nagyon tetszett neki. Ügyes vagy nagyon:-)))))

    VálaszTörlés
  26. Boldog Szülinapot Anyukádnak! Büszke lehet Rád, csodálatos tortával lepted meg! Nagyon tetszik a díszítése!!!

    VálaszTörlés
  27. Gyönyörű lett! Nagyon tetszik a díszítése! Isten éltesse Anyukádat :)

    VálaszTörlés
  28. Ennyi kedves megjegyzést!! Nagyon szépen köszönöm Anyukám nevében is, átadom neki! :)
    Örülök, hogy a torta is elnyerte a tetszésetek, Anyu is odavolt érte!
    Óriási öröm, hogy ennyien olvastok és írtok nekem, még egyszer nagyon köszönöm!!

    VálaszTörlés
  29. Gyönyörűséges lett a torta, gondolom, anyukád mennyire örült neki! Nagyon sok boldog szülinapot kívánok így utólag is, és jó egészséget! :)

    VálaszTörlés
  30. Kedves Barbi!
    Csatlakozom az előttem szólókhoz a torta valóban nagyon szép és biztosan nagyon finom is...anyukádnak nagyon boldog születésnapot kívánok én is!
    Kata

    VálaszTörlés
  31. Nagyon sok boldog születésnapot kívánok Anyukádnak utólag is, és gratulálok, hogy ilyen ügyes lánya van!! :) Milyen fiatal még Anyukád...! Ez szuper dolog! :)
    A torta meseszép, szerintem Anyukádnak nagyon-nagyon tetszett!!! Gyönyörködöm ezekben a szép motívumokban... Barbi! Te annyira ügyes vagy! :)
    Különben hogy "szuperál" az új habzsákod? Meg vagy vele elégedve?
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi köszönöm én is és anyukám is!! :)) Anyum tényleg rendkívül fiatal aminek egyetlen hátránya, hogy az unokái felnőnek mire lenne ideje foglalkozni velük. :(
      A habzsák leírhatatlanul jó, imádok vele dolgozni, igazi profi kis szerszám!! :DDD Örülök, hogy előkerültél! :) Pussz!

      Törlés
  32. Gyönyörű!! Látszik, hogy kézzel és szívvel készült, mindamellett kifogástalan külalak. Ilyen egy igazi torta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon szépeket írtál, igazán jólesik! :)

      Törlés
  33. Itt is nagyon boldog szülinapot kívánok jó egészségben, jókívánságokból sosem elég :D Külön kiemelném a torta láttán a jó ízlésedet, a kézügyességedet, azt a szeretetet, amivel készítetted, hiszen azt is képes vagy láthatóvá tenni! Mesés lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, örülök, hogy sikerült bejegyzést írnod, ráadásul ennyi kedvességet.
      Átadom Anyukámnak a jókívánságaidat! Köszönöm szépen!! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...