2012. január 5., csütörtök

Tejes krumplileves és túrós palacsinta + Szülinapok!!!

A január és a február nem az én hónapom. Sivárnak érzem az ünnepek utáni szürke hétkoznapokat. Újra iskola, munka stb. A január szerencsére tartogat örömteli eseményeket is, mégpedig, hogy mindkét lánykánk januárban született.
Esztim jövőhét péntek 13-án lesz 13 éves! Na ez aztán az időzítés! :))) Nálunk a 13-as szám azóta egészen mást jelent.
Annánk, 10 évvel később 25-én lépett be a családba! 
A születésnapokat praktikus okokból együtt tartjuk, tehát már készülök fejben. Ilyenkor két probléma is fel szokott merülni. Az egyik, hogy ebben a hónapban a cukrászdáknál leállás van, tehát tortarendelés kilőve,  ezért sütnöm kellene, amit egyszer már megtettem (3 éve) és csodálatos torta lett, de nem külsőre. Amúgy gesztenyés volt és itt mellékelek egy fotót is, erről a tortabénázásomról!

Akkor még gondolati szinten sem létezett a blog, ezért ez csak mobiltelefonos fotó.
Bár, ahogy elnézem, nem is olyan vészes! A fotó sem és a torta sem. :))


Itt Esztim 9 éves, mikor a fenti tortát sütöttem.
Mára kiskamasszá érett! Egyre többször érzem, hogy rohan az idő, kicsit lassíthatna...

A másik probléma, hogy a játékboltok is üresek az ünnepi „fosztogatás“ eredményeképp. Erre már van egy bevált de, a brifkónkat jobban megterhelő megoldás, az, hogy a karácsonyi ajándékvásárláskor erre a két szülinapra is be kell szerezni a meglepetéseket!
Ez most is megtörtént, legalábbis Annának. Tehát, bulira fel!

Most pedig a hétköznapjainkról pár szót. Manapság a könnyű ebédeké a főszerep. Mint ez a mostani, tejes krumplileves és palacsinta. Gyerekkorom kedvenc párosa!


A tejes krumplileves elkészítése pofon egyszerű, és rendkívül finom.
A felkockázott krumlit tényleg nagyon kevés sós vízben megfőzzük, majd, ha már puha, egy nagy doboz tejfölt tejjel felhigítunk és a levesbe keverjük. Ha kevés a folyadék akkor tejjel pótoljuk! Ennyi és nem több, a són kívül nem kell bele más ízesítő. Ne ijedjünk meg az egyszerűségétől. :)


A palacsintáról is ejtsünk néhány szót.
Én kizárólag tejjel készítem, nincs szóda, mert sok kísérletezés után rájöttem, hogy a szódás sokszor papírszerű száraz, vastag, és fullasztó, míg a tejjel higított, szétolvad a szánkban, még, ha vastagon is sütjük.  Az előfordulhat, hogy én csináltam valamit rosszul, de a szódával csak kudarcok értek! :P
Receptet nem írok, mert mindenkinek van sajátja, viszont javaslom próbáljátok ki csak tejjel. Ja! Tej és víz keveréke is nagyon jó, nálam e két verzió mindig bejön. Különben egy szakácsműsorban hallottam a vizet.

És a töltelék!
Esztivel a túrós a kedvencünk, ami áll, túróból, 1 tojássárgából, sok cukorból, 1 vaníliás cukorból és 1-2 kiskanál tejfölből! Mazsola nincs, mi nem szeretjük, legalábbis ebben.
A másik nagyon finom töltelék a nutella és házi barackdzsem együtt, párban, vékonyan! Ne fintorogjon senki amíg nem kóstolta!!! :)) Volt már pár tesztalanyom! :DD

Mára ennyi! :D
Jó étvágyat!

20 megjegyzés:

  1. Kezdem elölről: Nem is lett rossz a torta. Ne a tortás blogokon látható gyönyörűségek legyenek a mércék:-) Én is hasonlókat tudok sütni, mindig finomak lesznek, ez a lényeg. Sok sikert az újabb tortához!
    Hasonló krumplilevest én is szoktam főzni, csak még teszek bele jó sok petrezselyemzöldet. És nagyon finom! Én meg azt hittem, szilágysági specialitás:-)
    A palacsintát én is csak tejjel sütöm, azt is ritkán, mert nem szeretem sütni... És a túrós a kedvenc:-)
    Mi is könnyűre fogtuk az étkezést, ma savanyú káposztaleves és nudli volt az ebéd.
    De sok mindent kihoztál belőlem:-)

    VálaszTörlés
  2. Először is Nagyon Boldog Szülinapot a Lányoknak! Másodszorra, a torta nem is béna, sőt!!! Harmadszorra pedig, az időt tényleg le kéne lassítani, mert ma-holnap azt veszem észre, hogy a botomra támaszkodva intek az én Jancsimnak, hogy segítsen már felállni abból a fránya fotelből... :O))) Ja, és az ebéd is fincsi volt!

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot előre is a csajsziknak! A torta szerintem is teljesen rendben van szép, kedves, és látszik milyen szeretettel készült. Téged ismerve, csak finom lehetett! Ebédre meg szívesen mentem volna hozzátok. :)

    VálaszTörlés
  4. Előre is,Boldog szülinapokat a két szép lánykádnak!! Az a torta nagyon is szép lett,biztos tetszett Esztinek :)De abban is biztos vagyok ,hogy a mostani azért felül fogja múlni:))
    Egyszer ettem MO.on ilyen krumplilevest, nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem a torta nagyon szép és aranyos (és ezt nem csak illendőségből írom ám, Nekem tényleg nagyon tetszik)!!
    A lányokat Isten éltesse előre is, de szerintem a szülinapjukra úgyis készítesz majd valami gyönyörűséget, amit remélem velünk is megosztasz, úgyhogy biztos akkor is felköszöntöm Őket.
    Mi is túrós palacsinta rajongók vagyunk, de szeretjük a kakaóst is > Mi csak inkább ezeket a "hétköznapi" palacsintákat szeretjük igazán. (Én is tejjel készítem mindig.)
    Nekem is a Karácsony az egyik legkedvesebb ünnepem, akkor el bírod képzelni, hogy Én is milyen állapotban vagyok így az ünnepek után...? Ilyenkor már mindent olyan sivárnak és szürkének látok. De Nekem is az a jó, hogy a január tele van szülinapokkal (25-én Apukám, 28-án a férjem szülinapja > külön tartva a kettő, mert mindig mindenkinek akkor nap tartjuk, amikorra esik dátum szerint - ezt jól körülírtam, mindegy:)))... Tehát a szülinapi készülődések miatt legalább vissza tudom magam rázni "jókedvileg" a lehangoló/kihalt januárba! :))

    VálaszTörlés
  6. Mind a két lánykádnak: Boldog szülinapot! Isten éltesse őket nagyon sokáig! De gondolom azért a kész tortát is megfogod majd akkor mutatni?
    Ez a tortád is nagyon aranyos amit feltettél!
    Nagyon finom volt az abédetek ! Guszta !

    VálaszTörlés
  7. Boldog szülinapot a Lányoknak! :) Szerintem sincs a tortával baj, aranyos, de sokat számít ám, hogy ki hányszor süt tortát, vagy csak sütiket is akár. Mert azáltal is fejlődik. A mostani tortád biztos nagyon szép lesz, de egyébként sem a külső számít szerintem. :))) Még ilyen krumplilevest nem ettem, palacsintát gyakran sütök, jó sokat mindig. :D

    VálaszTörlés
  8. Szerintem semmi gond nincs ezzel a tortával, nagyon szép lett, és biztosan finom is, lánykáidnak nagyon sok boldog szülinapot kívánok! Petrával egyetértve én is elfogadnék egy ilyen finom ebédet! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép a torta is meg a lányod is:)A leves is nagyon finom lehet, tetszik. Kíváncsian várom majd az idei szülinapi tortát is:)

    VálaszTörlés
  10. Nincs azzal a tortával semmi gond, nagyon szép volt, és gondolom idén még szebbet fogsz sütni. A lányod igazi nagylány lett a három év alatt. Boldog születésnapot kívánok Neki.
    Így még soha nem főztem krumplilevest, de biztosan nagyon finom, a palacsinta meg nagy kedvenc nálunk is.

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok :-)
    Nekem is január 13.-án van a szülinapom :-)
    a 3-as is stimmel csak az 1-es nem az elején, de ha ahhoz 3-at hozzáadunk... :-)))))
    Jó ünneplést nektek :-)
    üdv mimimama

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép a torta, szerintem is! :) Tuti, hogy az idén is nagyon szépet és finomat fogsz készíteni, én is kíváncsi leszek majd a fotójára!
    Az ebéd finom lehetett, bár én ezt a formáját még nem ismertem a krumplilevesnek! a palcsinta szerintem is tejjel készítve a legfinomabb, én is úgy szoktam!
    Boldog szülinapot a gyönyörű lányaidnak, előre is!!!

    VálaszTörlés
  13. Előre is gratulálok a szülinaposoknak!
    Gratulálok a szép kislánykádhoz és a tortához is!
    Ajándék ügyben próbáljátok ki a webes ajándék vásárlást (hátha bejön?!) és még olcsóbb is (ezt viszont a tapasztalat iratja velem).
    Torta: ha már kétfelé kell csinálj felemás torta díszítést (ying-yang??) Nézd meg nálam az Anna napi tortát, én legalább is megpróbáltam kétféle marcipánnal díszíteni, mivel két Annám van (anyu és a lányom), örültek neki, majd lesz még szebb is, de nálad megvan a kézügyesség. Hajrá fogyi (ugye lesz még valamikor?)

    VálaszTörlés
  14. Ja és én is szoktam ezt főzni, csak egy kis babérlevelet teszek a levesbe, imádom, nagyon jól néz ki, szupi a palacsintád is!!

    VálaszTörlés
  15. A lányoknak boldog szülinapot. Az ételek finomak, a fotók szépek )még a mobiltelefonos is).

    VálaszTörlés
  16. Szerintem szép lett a torta, az én első tortám százszor bénább lett :) A Tiédet viszont bátran meg lehet mutatni. Amúgy tegnap sütöttem én is palacsintát, a sütés előtt esett le, hogy nincs is itthon szóda. Na sebaj, mert tej meg volt. Én is tejjel készítettem és jó lett, pedig a szódás változatot általában elbénázom. Szerintem én is maradok a tejnél csak azt nem tudtam, hogy mehet e bele víz is, de akkor most már tudom :)

    VálaszTörlés
  17. Istren éltese ezt a két gyönyörű lánykát! Biztos vagyok benne, hogy valami nagyon finom csokitortát készítesz majd nekik!

    VálaszTörlés
  18. Nagyon boldog szülinapot kicsinek, nagynak! Szerintem sem rossz a torta kép :)

    VálaszTörlés
  19. Gerdi én örülök ám, ha ilyen bő lére ereszted! :D
    Azért kiderülnek a hasonlóságok, komolyan azt hittem ez a krumplileves ritka kincs! :) Tévedtem! :DDD És még a túrós paliról is azt gondoltam, hogy a legtöbben rá se néznének, erre, egymás után cáfoltok a téves megérzésemre! :) Köszi, hogy benéztél! :))

    Kriszti, nem baj, a fotelben majd kényelmesen pötyögünk a laptopunkon egy-egy újabb bejegyzést! :))) Köszi! :)

    Petra köszi! Látom szereted az egyszerűbb ebédeket is! :))

    Aleda köszönöm! Azért én nem vennék rá mérget, hogy a mostani szebb lesz, már előre ronyózok! :D

    Gabriella, úgy látom ez a hónap mindenkinek lehúzza a hangulatát. :( Azért a második felére már neked is lesz mi elvonja a figyelmed, én meg megyek hozzád köszönteni az ünnepelteket!! :) Szuper, hogy te is tejjel készíted a palacsintát, akkor tudod miről beszélek, mikor azt mondom krémesen lágy! Köszi begy bekukkantottál!:)

    Éva köszönöm a lányok nevében is! Remélem méltó lesz a torta arra, hogy felrakjam! Igyekszem, de nálam bármi lehet! :))

    Csilla félek nálam a gyakorlás is kevés egy szép tortához, sőt inkább úgy mondanám türelmem és időm nincs rá. Azt meg végképp nem merném kijelenteni, hogy szebb lesz mint a fotón látható!!! Azért odateszem magam! :) Köszi, hogy így bízol bennem! :D

    Hankka, Trollanyu, Gizi köszönöm nektek is! :)

    Mimimama akkor előre is had kívánjak boldog szülinapot, és köszönöm a lányok nevében is a jókívánságokat! :)

    Marika köszönöm! Annyian hiszitek, hogy szebb lesz a torta, meg, hogy fotót is hozok, nagyon magasra állítjátok most nekem a lécet, csak felérjem! :)

    Gabikám köszönöm! Marcipán díszítés biztosan nem lesz, nem akarok még jobban megőszülni, a webes ajándékkal is pont ez a baj, hogy kifogynak. Különben lassan már csak a netről rendelek, sokkal egyszerűbb, persze vannak dolgok amiket így nem jó beszerezni. A fogyi lassan, de megyeget, inkább azt mondanám, hogy próbálok, fokozatosan visszavenni a kajálásból, mert egyszerre nem megy! :))

    Hobbíchef nagyon köszönöm! :)

    Panna, látod a véletlen rávezetett a végső, tuti verzióra! Azért megnéztem volna a tortádat! :))

    Kati köszönjük szépen! Nem vagyok benne biztos, hogy csoki lesz, mert azt inkább a férjemnek szánnám, ő csokiguru a családban! :))

    Márti köszikösziköszi! Átadoma lányoknak is!! :))

    VálaszTörlés
  20. Boldog születésnapot mindkét szépséges leányzónak!!!! A torta szerintem nagyon szép lett, legyél büszke rá. Biztos vagyok benne, hogy a mostani tortád is gyönyörűséges lesz!!! Várom a fotót róla és a beszámolót a szülinaposokról!!

    Ja, és a menühöz annyit, hogy amikor kollégiumból hazajöttem régen, egy csomószor ezt kértem anyukámtól, tejeskrumpi levest(szándékosan írtam így) és palacsintát :))) még mindig nagyon szeretem.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...