2012. január 18., szerda

Csirkemell sajtokkal

Nagy kedvenceim az ilyen tepsis húsok, kevés macera és finom végeredmény a jutalom. Millió variáció létezik,  hagyatkozzunk  a fantáziánkra! Az itt látható még egy diétába is beilleszthető. Na jó, a bacont kotorjuk le róla. :)) A tányéron szereplő adag volt a diétás ebédem. Pukkadásig ettem magam, pedig mikor nekiálltam, még a duplája után vágyakoztam! :))

Hétvégén pedig Anna születésnapjára készülünk, és ahogy ígértem készül még egy torta! Már egy hete mondogatja mindenkinek a kis törpe, hogy neki "májkémes" tortája lesz! :DD Halálra nevettük magunkat mikor először kijelentette. Máig sem tudjuk honnan jött ez az ötlet. ? Azt hiszem a májkrémest felül tudom múlni, csak aztán nehogy reklamáció legyen a vége! :D


Hozzávalók:
  • 4 db csirkemellfilé
  • 1 db tihanyi camembert zöldfűszeres
  • 3 db tejszínes medvesajt
  • 2,5 dl tejszín
  • 4-5 csík baconszalonna
  • házi ételízesítő


A csirkemelleket vékony szeletekre vágjuk és picit sózzuk.
A tepsi vagy jénai aljára öntünk 2-3 ek. tejszínt, erre fektetünk egy réteg húst, rászeleteljük a sajtokat, rámorzsoljuk a házi ételízesítőt, ráterítjük a maradék hússzeleteket, meglocsoljuk a tejszínnel, beborítjuk a baconnal és előmelegített 180 fokos sütőben, fedő nélkül pirosra sütjük.


Jó étvágyat!

37 megjegyzés:

  1. Egyszer szeretnék nálad ebédelni, de süti is legyen. Köszi:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy örömmel várnálak és süti biztosan lenne!! Mikor jössz? :D

      Törlés
  2. Nagyon guszta ! Nagyon jól mutat a kukorica a rizsben biztosan nagyon finom volt a hússal!

    VálaszTörlés
  3. Az ilyeneket szeretem én is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem sokan vagyunk ezzel így! :) Köszi Kati! :)

      Törlés
  4. A tepsis cuccokat Én is imádom! Nem csak enni, készíteni is > tényleg kevés vele a macera, nem kell a tűzhely mellett állni, lehet közben mást csinálni, amíg sül, és a végeredmény tényleg mindig fincsi. Mint ahogy nálad is. Ez fantasztikusan néz ki! :)

    VálaszTörlés
  5. A pipi-muffinoddal is meggyőztél, ez is hasonlóképpen finom lehet. Nem mintha győzködni kellene, szeretem a főztöd. :)

    VálaszTörlés
  6. Dehogy kotorjuk le róla a bacont! Így tökéletes, ahogy van, nagyon finom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem kotortam le :DD, imádom, és az a két leheletvékony csík szerintem, nem vészes! :)) Köszönöm hankka!! :)

      Törlés
  7. Áááá!!!! Kész vagyok töled! Nekem nem szabad ide járnom Barbi, mert nem teszel jót a diétámnak! :))) Nagyon guszta megint minden! Barbi, továbbra is le a kalappal elötted... Sok sok puszi a Lánykáidnak is!...és Happy Bday Esztinek! (Angyal/Veracrow)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök Neked kedves Angyal!!! Sokszor eszembe jutsz, remélem jól vagytok a pici legénykével!! Legalábbis mikor még láttam az oldalad fiúcskát vártál. Sok sikert a fogyiban, és köszönöm a lányok nevében a kedves szavakat meg a köszöntést! Puszillak, vigyázz magatokra és gyere máskor is!! :)) Ui.: Kár, hogy nem tudlak a blogon követni! :)

      Törlés
    2. Barbi, azt hittem olvasol!!! Hiszen van blogom... :((
      Na akkor lesz mit bepótolnod: veracrow.blogspot.com
      Várlak ott szeretettel, Ricsiröl (mert végül apa kedvéért csak Ricsi lett :)) van fent nagyon sok kép! Tényleg azt hittem olvasol! Ne haragudj! Sosem feledkeznék meg magácskáról!!!! :D puszii

      Törlés
  8. Ha már egyszer rajta van a bacon,az ott is marad:) Nagyon jól néz ki:) Mi is szeretjük az ilyen jellegű tepsis húsokat, mindig garantált siker:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, nehéz melléfogni egy ilyen fogással! :) Köszönöm!! :)

      Törlés
  9. Nagyon guszta!! Nálunk is nagy kedvenc az ilyen tepsis husi, na és a bacont tuti nem kotorjuk le róla. Annyi csak belefér egy diétába.:)
    Biztosan csodaszép tortát sütsz majd, de azért én biztosan csinálnék májkrémes kenyér tortácskát az ünnepet kérésére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gizi :DD a májkrémtorta azért túlzás lenne, mert szerintem igazán nem is tudja mit jelent. Annyira aranyos mikor ezt hajtogatja, de szerintem egy lányos tortának jobban örülne! :)) Köszönöm, hogy benéztél, a bacont meg megesszük!! :))

      Törlés
  10. Egyetértek az előttem szólókkal, nagyon guszta ez a husi! A májkrémes torta szép kis kihívás!:) Isten éltesse a kis ünnepeltedet!

    VálaszTörlés
  11. Barbi ez valami fantasztikusan néz ki. Egyedüli bibi benn, hogy én , és kiskorú nem szeretjük a camambert, de életem párja és elsőszülöttem rajonganak érte. Tehát nálunk a pasijaim 2/3 részénél Istennő lennél ha nekik készítetted volna. A baconnak pedig ott a helye ahová tetted, így tökéletes ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi akkor a fele húsba camembert a másikba trappistát vagy más kedvencet kell tenni. :) Mostanában rákaptam erre a sajtra, nem hizlal annyira és nem olyan unalmas, mint a light sajtok. Köszi!! :))

      Törlés
  12. Nagyon jól néz ki, a rizs mellette, isteni! akkor májkrémes torta készül :) Anna feladta a leckét !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, nekem a torta mindig nagy lecke, már egy héttel előtte zakatol az agyam és stresszelek, tiszta hülye vagyok, vagy csak maximalista?! Igyekszem az biztos! Köszi, hogy benéztél! :))

      Törlés
  13. Na most csurog a nyálam az ínycsiklandozó tálalásodtól, no meg persze attól is amit a tányéron látok :) Kukkants be hozzám, van egy meglepim! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor elértem a célom a fotóval! :)) Megyek is! :) Köszi!!

      Törlés
  14. Írtam neked bejegyzést és eltűnt... No, akkor még egyszer: csodás az étel, de tányér még szebb! :o)))

    VálaszTörlés
  15. Jaj, elvesztem, dehogy kotorjuk le róla a szalonnát!! :))) Szoktam én is hasonlót sütni, imádjuk!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jól néz ki, igazán csábító lett a fotó is az ételről...Jöhetne, úgy ahogy van!

    VálaszTörlés
  17. Huh, most nagyon éhes lettem :)

    VálaszTörlés
  18. A sajtos húsok viszik a prímet, camembert nem használtam, inkább kemény, félkemény és egyéb lágy sajtokat, mindenki szereti valahogy. Ünnepivé varázsoltad a tálalással!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska köszönöm! A camembert 1 éve kezdtem használni, és kelt tésztás kiflibe, húsokhoz nagyon szeretjük. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...