2011. december 4., vasárnap

Sült csülök

A férjem és a sógorom nagy kedvence, de mi lányok is nagyon szeretjük.
Húsvétra szoktam főzni, soha ki nem hagynám, és friss kalácsot is sütök melléje, na és persze frissen reszelt tormával fogyasztjuk.
Viszont sütni még sosem sütöttem, mert féltem tőle, ezért a városban található pecsenyesütőből hoztunk, ha éppen nem tudtam ebédet készíteni. Megjegyzem nagyon finomra süti Margit néni.
Aztán Aleda felrakott egy igen mutatós csülök sültet és akkor elhatározásra jutottam.
Mi lehet ezen olyan bonyolult, hogy meg sem próbálom?
Mindig így kezdődik, mint most is, hogy a boltban megláttam egy szép füstölt csülköt.

Nem néztem utána senki receptjének, hanem a megérzéseimre és eddigi tapasztalataimra hagyatkozva nekiálltam. Azért a bátorságomat Aleda könnyed rutinja hozta meg! :)



A csülköt felraktam főni 1 vöröshagymával és 5 gerezd foghagymával kb. 2 órára.
Mikor lezártam, még úgy melegen 3 részre vágtam, és a kókuszzsírral kikent kacsasütőbe tettem. Szétszedtem egy fej fokhagymát és héjastól mellédobáltam a gerezdeket.
180 fokos sütőben valamivel több mint 1 óráig sütöttem.
Persze nem árt megböködni, mielőtt kivennénk, hogy biztosan megpuhult-e.
A bőre pedig szép ropogós lett, ami a kacsasütőben lefedve is bekövetkezik!


Az eredmény magáért beszél, nemcsak szép, hanem csodálatosan finom is lett!
Egy dolog ami Margitnéni csülke mellet szól még mindig,
hogy nem nekünk kell a majd 4 órás gázfogyasztást kifizetnünk! :))

21 megjegyzés:

  1. A férjem ezért kezet csókolna neked! Fenséges látvány. :)

    VálaszTörlés
  2. itt a férjem mellette, s kérdi, hogy ez miért nem a miénk?

    VálaszTörlés
  3. Na ezt az én Párom is jutalmazná az biztos:)

    VálaszTörlés
  4. A fiúk nálunk is erős éljenzéssel fogadnák ezt a fejedelmi ételt:) Nagyon finom lehet és szuperek a képek is.

    VálaszTörlés
  5. Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy nálunk bizony nemcsak a fiúk nyalnák meg mind a tíz ujjukat utána! :)

    VálaszTörlés
  6. Szép a csülköd, mondták már? Na ugye nem is volt olyan félelmetes..))

    VálaszTörlés
  7. Csodaszépre megsült a csülköd!! Nálunk is nagyon kedvelt, és én is így szoktam készíteni.(kivéve a kókuszzsírt)

    VálaszTörlés
  8. De nagyon szép piros, ropogós lett!:-)Nálunk is nagyon szereti mindenki!

    VálaszTörlés
  9. Miért a legfinomabb ételek a leg hízlalóbbak? Most mit mondjak? Mennyei!!!!!

    VálaszTörlés
  10. Vittem!
    Na, látod ilyen receptek kellenek, nem a nyali-falik!
    (Jó azok is, mert milyen a karácsony édesség nélkül...)

    VálaszTörlés
  11. Hát ez nálunk is elfogyna percek alatt (férfifront). Csak nálunk elmaradhatatlan mellette a bajor káposzta és krumpli. Nagyon szépen néz ki és az oldaladat is irigylem, a díszítést, hogy tudtad így megoldani!?

    VálaszTörlés
  12. Még jó, hogy nem látja a Férjem:-) Biztos, kikövetelné, mert elég régen kényeztettem csülökkel...

    VálaszTörlés
  13. Ez csodaszép! Meg is kordult a pocakom... :P

    VálaszTörlés
  14. Csodálatosan guszta! Látom Gerdi is ezt írta, de nekem is ez jutott eszembe, hogy jó hogy a férjuram nem látja, biztos mondaná: " Na olyat főzzél holnapra". Mondjuk én is szívesen megenném!

    VálaszTörlés
  15. Gusztusos a tálalás és hangulatosak a képek is :)) Be is falnám :)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon örülök, hogy ennyien benéztetek a csülök és az én nagy örömömre! :))

    Látom sokatok párja ráindult egy kis csülökre. :D

    Seafalkon én is imádom ezeket a tartalmas ételeket, de a "nyali-falikról" sem mondanék le, és így igaz, a karácsony hozza magával a sok desszertet! :DD

    Gabi melyik díszítésre gondolsz?

    KÖSZÖNÖM MINDENKINEK! :)

    VálaszTörlés
  17. Nemcsak a díszítésre gondoltam, hogy csodaszép, hanem a "csülködre" is! :)))))

    VálaszTörlés
  18. Jaj, azt kolozsgabinak írtam, őt hívom Gabinak! :)))
    Téged Gabriellának foglak, azért hogy ne keverjelek össze benneteket, meg ti is tudjátok kiről van szó. :DD

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...