2011. október 13., csütörtök

Licitáltam - Betegség - Erdély

A Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány javára rendezett gyűjtés alkalmával licitáltam Inecsg-nél a Varrósarok c. blog tulajdonosánál, egy szép fekete, bársony, báli, színházi táskára és megnyertem. Nagy öröm ez számomra, egyrészt mert, ha csak egy kicsit, de segíthettem és közben egy nagyon szép és egyedi táskával bővült a gyűjteményem. A táska mellé egy nagyon praktikus és szép kulcstartót is kaptam ajándékba aminek azért is örültem, nagyon mert éppen kulcstartót kerestem magamnak, és ez ráadásul minden szempontból megfelel, mert könnyű, kicsi, finom fogású, rögtön megtalálom, ha a táskámban kotorászok.
Innen is köszönöm ezeket a szép tárgyakat! Örülök, hogy segíthettem!


Ezt az oklevelt pedig a csomagban találtam a felajánlásért! :)


Betegség és Erdély

Lányom Eszter (12) iskolája, pályázaton támogatást nyert a 7. osztályosok javára, egy 5 napos erdélyi tanulmányi kirándulásra.
Nagy dolog ez, mondtuk is neki, mert nekünk a férjemmel régi vágyunk Erdélybe eljutni és neki, mármint a nallánynak :D pedig ilyen gyorsan sikerült!

A kirándulás előtt két nappal belázasodott, itthon fogtam, hogy kikúráljam szegényemet, hogy mire indulnak kutya baja se legyen, és sikerült is a művelet (remélem), viszont én az indulás napján estem ágynak hidegrázással és lázzal, biztos voltam benne, hogy nem leszek ott az indulásnál könnyes szemmel, hüppögve integető szülők között. Szegénykém maga készítette el a szendvicseit és vigyázott a picurra amíg nekem csillapodott a lázam, majd egy gyors zuhany és bőséges vacsora, na meg egy nagy pohár kóla (nálam koffein) és Aspirin C elfogyasztása után, valószínűleg az adrenalin hatására is, de egy óra múlva teljesen visszatért az erőm, így maradt az eredeti felállás és én vihettem Esztimet tegnap (szerda) éjjel 12-re a buszra. Apa meg itthon maradt a törpével, ő amúgy is hajnali 4-kor kelt a munka miatt, így volt a legjobb.

Mára már megérkeztek Erdélybe a gyerekek és a buszon töltött több-kevesebb alvás után rögtön kezdetét vette a sűrű program. Egyenlőre most csak ennyit tudok és a netről levett képekkel illusztrálva, leírom, hogy milyen feszített program vár rájuk. Esztinek a lelkére kötöttem, hogy fotózzon sokat, sőt mindent, amit látnak, este pedig nagyjából pötyögje bele a telefonjába (noteszt nem volt hajlandó vinni - mai fiatalok! ;D), hogy merre jártak és mi történt aznap. Bár, ha ebből nem sok valósulna meg sem szabad csodálkoznom, mert mégiscsak egy gyerekről van szó. :D

Tehát a program:

13-án Nagyvárad
14-én Mezőtelki
15-én Zilah - Zsibó - Kolozsvár
16-án Béles - Torockó - Gyulafehérvár
17-én Vajdahunyad vára - Temesvár - Déva






A képeket elnézve is nagyon örülök, és ugyanennyire irigykedem is,
hogy ilyen gyönyörű helyekre,
férjemet idézve: „A MAGYRSÁG szent helyeire" mehetett a lányom.

19 megjegyzés:

  1. Hú, te milyen jó képeket készítettél a táskáról! Használd egészséggel a táskát is és a kulcstartót!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a licitálásod nyereményéhez, nagyon helyes!
    Jobbulást :( Örülök, hogy Kolozsvárra is jönnek! most elég hideg az idő, azért reméljük jól érzi magát a lányod. Jó sokat fognak utazni! Tetszik a férjed idézete :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a nyereményhez:) Remélem már teljesen rendbe jöttél, és lesz majd egy kis képes beszámoló a lányod útjáról:)

    VálaszTörlés
  4. inecsg köszi, pedig pont azon aggódtam, hogy bénán fotóztam a táskát, túlságosan beégett a kép. Nagyon várom, hogy a táskát is használhassam, a kulcstartó pedig mióta megjött ott fityeg a kulcscsomómon!!! :D

    Márti köszi, a jobbulás is meglesz, bár most egy kissé visszaestem. Szerintem biztosan jól érzik majd magukat és olyan jó meleg holmikat raktunk, hogy fázni biztosan nem fog! :D A férjem egy nagyon hazafias szemléletű, igen erős igazságérzettel megáldva, a minap küldött nekem egy üzenetet a munkahelyéről, arra válaszként, hogy egy ismerősöm azt mondta, külföldi banktól érdemes kölcsönt felvenni:
    "Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted a Haza,
    hanem azt, hogy te mit tehetsz a Hazádért!"
    Ezt amúgy John F. Kennedy mondta 1961-ben a beiktatásán, amit bizony szentimentális közhelynek is tarthatunk, de talán más lenne a világ, ha többen így gondolkoznának.

    VálaszTörlés
  5. Trollanyu köszönöm!! :)
    Remélem nem hagy cserben és kattogtatja a fényképezőjét! :D

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok az ajándékodhoz nagyon szép és hasznos! A kislányod biztos sok szép élménnyel fog visszatérni ! Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  7. Klassz dolgokat kaptál a nemes cselekedetedért.

    Lányod meg remélhetőleg kiélvezi a buszos kirándulás minden mozzanatát.

    Neked pedig gyógyulást, remélhetőleg tőled már nem száll tovább a kórság.

    VálaszTörlés
  8. Éva köszönöm szépen! :)

    4Gyerek köszönöm szépen, még szerencse, hogy az interneten nem terjed az influenza, mert ahányan ide benéztek hozzám, már járvány lenne! :)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok én is az ajándékokhoz! Szép cselekedet! A fotók csodaszépek, úgy ahogy Erdély és Románia is! Én Erdélyben jártam, elbűvölt az erdők nagysága, az emberek vendégszeretete és a csodás táj. Voltam a Békás-szorosnál, Korondon, a Gyilkos tónál, az Ezer éves határnál, Kolozsváron, Nagyváradon. Csodás hely...

    VálaszTörlés
  10. Szuper a táska, gratulálok! Jobbulást neked! Remélem szuperül sikerül Eszti kirándulása! :)

    VálaszTörlés
  11. Kriszti nagyon örülök, hogy eljutottál ilyen csodás helyekre, egyszer talán Apával mi is nekivághatunk! Azt szoktam hangoztatni, hogy nem vágyom külföldre és ez igaz is, de ezek a csodás tájak kivételek, és nem is nevezném kimondottan külföldnek, ha érted mire gondolok. Köszi, hogy benéztél! :)

    Petra köszi!! Most hangom nincs, de amúgy már javuló félben vagyok! Remélem tudok egy kis úti beszámolót írni! :)

    VálaszTörlés
  12. Jobbulást! Nálunk is becsapott ez a villám, a "kicsi" fiam, mind a 188 cm-ével ágynak dőlt, reggel 39 fok és megy a hasa, még ágyat is kellett mosnom reggelre! Az orvos kórház-infúzióval és az egész család ágynak dőlésével biztat!
    Jobbulj (még mindig munkából): Gabi

    VálaszTörlés
  13. Gabi köszönöm! 1000 mg C vitamint óránként, Aspirin C pezsgőtabeletta 3 x naponta és Normaflor 3 x naponta és kutya baja sem lesz holnapra! Mi nem járunk orvoshoz! Mindig találok alternatív megoldást, sokat olvasok ezen a téren. :D Jobbulást nektek is! :)

    VálaszTörlés
  14. Gyönyörű helyekre jut el a lányod! Holnap többek között szülővárosomba is - Zilahra. Igazán tartalmas út!
    Jó utat neki, Neked mielőbbi gyógyulást!

    VálaszTörlés
  15. Gerdi köszi! Irigylem is a lánykámat rendesen, na meg persze aggódom is érte, mert ilyen messze még nem volt tőlünk sosem! :)

    VálaszTörlés
  16. Mennyi nemes és tartalmas dologról maradtam le! Jó "útra tért" leánykád, gyönyörű helyeken járnak! Mi is tervbe vettük talán jövőre Erdély tájait, a lányaim ebben szintén beelőztek, mert visszatérőek, nagyon kedvelik a tájat, látnivalókat, az ott élőket... Kárpátalja is bővelkedik hegyekben, patakokban és jó emberekben :)
    Hideg- meleg ételektől és italoktól tartsd magad távol, lassan, de biztosan rendbe jössz és szebb hangod lesz, mint valaha :)

    VálaszTörlés
  17. Vicuska, remélem is, hogy nem kappan hang marad vissza !!:D
    Nagyon szép helyeken járhatnak és járhattak már csütörtök óta, várom a beszámolóját és a beígért fotóit nagyon! :) Köszönöm, hogy írtál! :)

    VálaszTörlés
  18. Kedves Barbi!

    Még egyszer nagyon köszönjük a felajánlást!
    A professzor úrnak fülig ért a szája mikor megmondtam az átutalt összeg nagyságát (161.000Ft).

    VálaszTörlés
  19. Kedves Mónika! Azt megnéztem volna! :D Örülök, hogy ennyi összegyűlt, és köszi, hogy megírtad! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...