2011. március 14., hétfő

Hogyan mérgezik tudatosan az embereket a Kálium-klorid sóval.

JÓ SÓ - ROSSZ SÓ!

Már egy ideje gyógyszertárban kapható tiszta nátrium-kloridot vagyis konyhasót használok a főzések során! Hogy miért az olvassátok itt:





Az egészség garanciája: MSZ-01-10007, avagy:
ELSÓZHATJÁK AZ ÉLETÜNKET!

A ma is hatályos 30/1994. (XI. 8.) számú ipari miniszteri rendelet szerint csak olyan étkezési só hozható forgalomba, ami - az 1999-ig érvényes szabványnak megfelelően - egyáltalán nem tartalmaz kálisót.

A tudomány már sok évvel ezelőtt feltárta a káliumtartalmú műtrágyákkal táplált haszonnövények esetében. A szlovákiai Új Szó című lap például már 1988-ban beszámolt a Szlovák Tudományos Akadémia Növénykórtani és Rovartani Intézetének következtetéséről: a legfontosabb feladat a talaj káliumszintjének csökkentése. A túl sok kálium tönkreteszi a sejtfalat, s a növény védtelen marad a betegségekkel szemben. Ez egybecseng a nemzetközi kutatások, például Ahnelt és Hahn állatkutatók tizenöt évvel korábbi vizsgálatainak eredményével, amelyek szerint a kálisó tartalmú műtrágyával kezelt legelőkön táplálkozó haszonállatok gyakran terméketlennek bizonyulnak, s Gottschewski állatkísérleti eredményeivel is, amelyek szerint a kálium-túlsúlyos étel és itala generatív szövetekben károsodást idéz elő.

Ezen felismerések nyomán a kálisótartalmú műtrágyák felhasználása a világ sok országában - így hazánkban is - erősen visszaszorult, mégis Magyarországon a kálium korlát nélkül kerülhet - immár közvetlenül - az emberi szervezetbe. Az üzletek polcain sorakozó sókészítmények nagy részéhez ugyanis néhány éve kálisót is kevernek. Ezek furcsa módon forgalomba hozhatók anélkül, hogy feltüntetnék rajtuk az engedélyezett szabvány jelét, de kapható olyan kálisótartalmú só is, amelynek zacskóján szerepel az "MSZ", vagyis hogy a készítmény megfelel a magyar szabványügyi előírásoknak. Ez pedig - a bevezetőben idézett rendelkezés szerint - kizárható.




Árulkodó dokumentumok
A szabványellenes konyhasó érhetetlen diadalútját a hatóságok évek óta azzal a rövid érvvel magyarázzák: ez a mennyiség még nem mérgező. Ám Tejfalussy András, az Agroanalízis Tudományos Társaság Környezetvédelmi és Gazdaságosság elnöke évek óta más véleményen van.

Mivel a kilencvenes évek elején a káliumklorid- és káliumnitrát-tartalmú műtrágyák hatásait, valamint a nemzetközi és a magyar szakirodalmat elemezve maga is olyan következtetésekre jutott, mint a bevezetőben idézett szlovákiai kutatók, érthetően erős fenntartásokkal fogadta a néhány évvel ezelőtt REDI néven forgalomba hozott kálisótartalmú, úgynevezett sópótló készítményt. Annál is inkább, mert ez az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) engedélyezési eljárásán gyógysóként jutott át, így a konyhasóra előírt szabványt nem alkalmazták rá.

Az engedélyezési eljárás OÉTI-től beszerzett dokumentumai alapján dr. Kovács Pál országgyűlési képviselő, a szociális és egészségügyi bizottság titkára 1992. áprilisában - figyelemmel Tejfalussynak a kálisó káros hatásainak felderítésével kapcsolatos előző eredményeire - felkérte, hogy készítsen a REDI-só engedélyezési dokumentumairól "méréstani és engedélyezési eljárási tisztasági szakvéleményt".

Tejfalussy András kiterjedt kutatásai a gyógysónak titulált REDI-sótól aztán eljutottak egy engedélyezett étkezési konyhasó-készítményhez is, amely csak hatvan százalékban volt konyhasó, azaz nátriumklorid, negyven százalékban azonban káliumklorid. Majd a gyógyászatban használt Kálium-R tabletta engedélyezése előtti hatásvizsgálatok adatai aggasztó következtetések sok tekintetben ellentmondanak az adatoknak, s igencsak rózsaszínű képet festenek a készítmények várható hatásáról.

A dokumentációban szereplő mérési adatok például arról tanúskodtak, hogy ha a hatásvizsgálatokban résztvevő emberek ételeiben a napi 20 gramm konyhasót - akár csak egytized részben - kálisó helyettesítette, valamennyiüknek ötven százalékkal romlott a veseműködése, ha pedig a napi 20 gramm konyhasót egyötöd részben helyettesítették kálisóval, a vérük káliumtartalma a mérgező (5 mmol/liter feletti) szintre nőtt, ami azt jelenti, hogy emiatt minden sejt működése romlott.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy ma már 20-98 (!) százalék között mozog az üzletekben kapható étkezési só kálisótartalma, s fellapozzuk A belgyógyászat alapvonalai 2. című már 1967-ben kiadott tankönyvet, amely szerint "a káliumklorid illetve -citrát (kálisók) a nátriumklorid (konyhasó) pótlására alkalmatlanok, rontják a szívműködést, illetve megállíthatják azt", nem csodálhatjuk, hogy Tejfalussy András szakvéleménye alapján dr. Kovács Pál már 1992-ben interpellált a népjóléti miniszterhez. Azt azonban annál inkább, hogy az interpellációra adott válasz a vizsgált dokumentumok optimista végkövetkeztetéseire épült, nem a bennük szereplő ellenkező mérési adatokra. Az ügy azóta már sok fórumot megjárt, de mert az érveit sehol sem méltányolták, Tejfalussy András a nyilvánossághoz fordult. Így néhány héttel ezelőtt az egyik kereskedelmi rádióadó hallgatói értesülhettek a figyelmeztető felhívásról: kerüljék a káliumtartalmú konyhasó fogyasztását.

Mindeddig az egyetlen reakció a rádiókabaréban hangzott el, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője humorizált egy keveset a felhívás fogalmazójának rovására, mondván, ez a mennyiség nem mérgező. Arról, hogy minek a szabvány, ha éppen a betartatására hivatott hatóság emelkedik felül az előírásain, ezúttal sem esett szó. Tejfalussy Andráshoz viszont - ismeretei szerint a sóügyben folytatott küzdelme, az ügyben illetékes hatóságok kitartó ostroma "jutalmaként" - néhány hónappal ezelőtt, az óbudai lakásánál működő irodájában, hajnali négy órakor (!) rendőrök állítottak be, megbilincselték, s magukkal vitték. Az utólagos magyarázat szerint egy aznapi bírósági tárgyalásra kellett előállítaniuk, amelynek tárgya Tejfalussy András elmeorvosi vizsgálata és cselekvőképességének esetleges korlátozása.

Arról, hogy eközben miképpen bántak vele a rendőrök, most ne szóljunk, mert ez ügyben még nem zárult le az állampolgári jogok országgyűlési biztosához benyújtott panasz nyomán a vizsgálat. A történet szempontjából lényegesebb a következtetés, amire Tejfalussy András jutott: állításait célszerű alátámasztani olyan szaktekintélyekkel, akiknek épelméjűségét aligha merné bárki is kétségbe vonni.

Tudóscsoport a kockázatokról
Az ügy dokumentumai így jutottak el a Magyar Tudományos Akadémiára, ahol a felkért szakemberekből álló team néhány héttel ezelőtt megvitatta a kálium-leadási határértékekre rendelkezésre álló hivatalos mérési adatokat, s az ezen alapuló - kálisó-ételsózással és a kálisó-tabletta gyógyászati célú alkalmazásával járó - kockázatokat. Ami magyarul azt jelenti, hogy a tudóscsoport nem az adatokból egykoron levont következtetéseket, hanem magukat a mérési adatokat vette górcső alá, fenntartva magának a jogot a saját következtetések levonására.

Az, hogy a korábbi és a mai következtetések eltérőek, elárulja, hogy az eszmecseréről készült emlékeztetőt dr. Pannonhalmi Kálmán, az MTA Elnöki Titkárságának vezetője - azzal a megjegyzéssel, hogy véleménye szerint a megbeszélésen fontos megfigyelésekre derült fény - megküldte az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet főigazgatójának. Addig is, amíg itt is véleményt formálnak az ügyről, érdemes megjegyezni, a magyar szabványnak e pillanatban talán csak egy Görögországból származó káliummentes tengeri só és az 50060/4386/91-es. OÉTI számú tengeri só felel meg.

Szöghy Katalin

NAPI MAGYARORSZÁG - GAZDASÁG

Forrás: http://www.vegetarianus.hu/ujsagok/veghirl/22/elsoz.html

Ugyanerről a témáról bővebben:
http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&AID=0&Direkt=A-lakossag-mergezese-ket-generacio-ota-tart.-Hova-lett-a-sonk_80268

Utólagos bejegyzés: A Gyógyszertárakat körlevélben szólították fel 2011 márciusában, hogy a nátrium-kloridot, nem lehet terjeszteni a vásárlók körében! Én 5 kg-ot vettem, ezentúl csak pár grammot adhatnak ki!
Ausztriába érdekes módon élelmiszerboltba árulnak kóser sót, és a gyógyszertárakban is kapható! Ennyit röviden...


Ui.: A sót manapság a VITAMINSPECIALISTA oldaláról vásárolom és nagyon elégedett vagyok vele!





21 megjegyzés:

  1. Én köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a fontos problémára. Én ugyanis nem szeretem a sós, v. elsózott ételeket, nem is tudom megenni. De hát hogy létezik, hogy ez nálunk még nem központi probléma, hogy nem figyelnek oda,milyen sót fogyasztunk. Nem beszélve a gyerekeinkről!!!! Remélem, többen fogják majd látogatni ezt az oldaladat!!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy feltetted ezt ide. Mióta elolvastam / fél éve /csak kizárólag erdélyi sót tartok itthon. Szerencsére tudok hozatni, igaz nem hófehér, de legalább valódi SÓ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit én használok az is barackos, rózsaszínes. :) Örülök, hogy hasznát vetted a bejegyzésnek! Köszönöm, hogy írtál! :))

      Törlés
  3. Egyszer megszólítottak az utcán,hogy vegyek parajdi sót.Álltam,mint sóbálvány,mert életemben nem hallottam róla,az eladó is kicsit furi volt,nem vettem parajdi sót.Azóta keresem,nem találok.A távolkeleti boltban viszont felfedeztem a "fekete" sót,amire azért figyeltem föl,mert a só halvány rózsaszín. Vette próbára,nagyon kelleme,kicsit gyógyvizes aromája van,ami az ételben nem érezhető.Kevésbé sós,mint testvérei,de 9 éves, nagyon finnyás unokám boldogan nyalogatta.(A legkisebb azóta mindent evvel "sóz"Tehát,hol keressem a parajdit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsóka!

      Boltban még nem láttam, bár Osztrákoknál nagyobb eséllyel fellelhető. Én erről az oldalról rendelem:
      http://vitaminspecialista.hu/osszetevok-szerint/indus-etkezesi-so-finom-1000g

      Örülök, hogy egyre többen vagyunk akik figyelnek a saját és családjuk egészségére! :) Köszönöm, hogy írtál!
      Boldog Békés Adventet kívánok!

      Törlés
    2. Szia! Zsókának,
      Találsz parajdi sót a www.magyarvagyok.hu oldalon.
      Üdvözlettel
      Zita

      Törlés
  4. a tiszta só oldalról bárki rendelhet. én 25kilót rendeltem és a barátaimmal ezt használjuk. 96%-os nátrium-klorid. erre szüksége van minden szervezetnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó ez nagyon jó, köszönöm Katalin meg is nézem!!! :)

      Törlés
  5. Csak elég belegondolni minimális ismeretekkel: aki krumplit, paradicsomot, kenyeret, zöldséget eszik (akár biológiai gazdálkodásból származót), az napi 2-4 gramm káliumot vesz magához, minden negatív következmény nélkül! Ezzel szemben a túlsózással akár 15-20 g nátriumot is beviszünk, ami az indokolt mennyiség 5-10-szerese, és minden orvos egybehangzóan állítja ennek veszélyességét a keringési rendszerre! Melyik oldalon áll tehát az összeesküvés?

    VálaszTörlés
  6. További szócséplés helyett javaslom elolvasni: http://www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/valoban_egeszsegesebb_a_patikai_so_tenyek_tevhitek_es_ellentmondasok_a_natrium_kloriddal_kapcsolatban_9001/

    VálaszTörlés
  7. Akartam írni még a felsorolásban a gyümölcsöket is, ezek is természetesen magas káliumtartalmúak. A lédús, édes gyümölcsök egyszerűen NEM ÉRNEK MEG kálium nélkül! Kicsik és zöldek maradnak. És nem kell műtrágyázni, a szerves trágyák ugyanúgy káliumban gazdagok, mint a termékeny talajok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az orvosok egybehangzó állítása áll ezzel szemben akkor már értelmét vesztett vita...
      Ha ennyi mindenben található kálium akkor a sóba miért van rá szükség, sok itt az ellentmondás.
      Előbb hiszek egy olyan orvosnak aki kitűnővel végezte az orvosit és a jó hírét, becsületét kockáztatva áll ki a hazugságok ellen.

      http://www.youtube.com/watch?v=ZXd_39cRwLU&list=PLAIKCnOIhRJZDswPRLLISoayjQwo6FZfv&feature=mh_lolz

      Ez egy gasztroblog ahol szívesen látom azokat akik szeretnek főzni és néha a saját tapasztalataimat is megosztom, ez nem vitafórum és akinek más a véleménye azt is elfogadom, de nem itt.

      Engem nehéz meggyőzni, mert sokat csalódtam orvosokban és sokat kaptam az alternatív gyógymódoktól, éppen ezért sem kívánok itt adok-kapokba bonyolódni.

      Felettébb fura az is, hogy a gyógyszertárakban az ismerős gyógyszerészek halkan megsúgták, hogy sajnos fentről jött az utasítás, hogy tilos sót pár grammnál nagyobb kiszerelésben árusítaniuk. Ők is furcsállták...

      Egy súlyos beteg infúziójában is tiszta NaCl csepeg, vajon miért?

      No ennyi nekem elég is, nem akartam válasz nélkül hagyni.
      Ezzel szeretném is rövidre zárni a beszélgetést, ismételten megjegyezve, hogy ez nem egy vitafórum.

      Üdvözlettel
      Barbara

      Törlés
    2. Üdv!

      Köszi, hogy reagáltál. Ha gasztroblog, akkor itt tudomásul kell venni, hogy nincs természetes élelem káliumtartalom nélkül. Őseink 5-10x annyi káliumot vettek magukhoz, mint nátriumot! A jelenkor problémája a túlzott nátriumbevitel és a természetes élelmiszerek hiánya miatti alacsony káliumfogyasztás. Ezen próbál - kissé groteszk módon - javítani a fent emlegetett emelt káliumtartalmú só. Én nem fogok ilyet venni, mert igyekszem minimálisan sózni és minél több egészséges élelmiszert enni. De nem fogok patikai sót se venni, mert ez egy hisztikeltés, és senkinek se lesz baja a bányászott/tengeri só 1-2%-os KCl tartalmától...

      Orvosokban én is csalódtam már elégszer, ezért nem is nézem végig a linkelt előadást, az első 2 percben hiteltelenné vált számomra...

      OK, nem orvosi blog és nem vitafórum, de nem hagyhatom szó nélkül: "Egy súlyos beteg infúziójában is tiszta NaCl csepeg, vajon miért?" - Ez NEM igaz (minden esetben), SAJÁT tapasztalatom áll ezzel szemben!

      Nem szaporítom a szót és köszönöm a lehetőséget az eddigiekre is, tekintve hogy a Te blogod és gasztronómiai témájú, én ugyan nem vagyok egy Gordon Ramsay, de sózás és az ételek természetes káliumtartalmának témájában szívesen osztom meg véleményemet és tudásomat bárkivel!

      További jó sütés főzést, és egy jótanács: óvakodj a túlsózástól!

      Törlés
  8. Sziasztok én itt szoktam venni a tiszta NaCl-t: http://patikaiso.hu/

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Örömmel olvastam a bejegyzést, mer engem is elrémít a kálium, meg a klór.
    A szaktekintélyek véleménye is érdekel, meg a tudóscsoportok álláspontja, hogy kiművelhessem magamat. Ezen az oldalon: http://www.ptable.com/?lang=hu#Property/Abundance/Human (az emberi test százalékos anyag összetétele - amit most dr Mengele kutatásai alapján az interneten is tanulmányozhatunk)
    Tudom, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, de azért 20dkg káliumot betervezni egy emberi testbe?
    Vagy az Édenkert pora agyon volt műtrágyázva?
    Annyi más anyag van, mért pont ezeket kellett?
    Remélem, a jövő tudósai kifejlesztenek majd egy kálium mentes emberi fajt, a génsebészetben óriási lehetőségek vannak!

    VálaszTörlés
  11. Keresem én is a kálium tartalmú sót a boltokban, de mostanában csak legfeljebb 5%-os kálium tartalmút tudok venni, mert egy félőrült fizikus (Tejfalussi) Kálium fóbiát keltett, még a növények számára létfontosságú N-P-K műtrágya keverékből is kitiltaná a Káliumot és ezért mosdatlan szavakkal illette a mezőgazdászokat és feljelentgeti őket ahol csak lehet. Már csak mindenki mosolyog rajta, szegény mániákus beteg emeberen. Most megint elkezdték vizsgálni a K hatását, de csak annyira jutottak, hogy a megfelelő arányban az erősen izzadó, sportóló embereknek szükséges a komlex só pótlása, amiből a Kálium sem hiányozhat. Nem véletlenül van benne az izotóniás sópótló italokban is, sőt a gyógyszertári rehidráló por keverékben is szükség van rá, sőt az infúzióban is nem csak NaCl van, hanem Káliumból is a szükséges mennyiség ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Ringer-oldat ) . Amikor a szervezet erős izzadással, hányással és hasmenéssel túl sok sót veszít és nincs mellette bőséges gyümölcs és zöldség fogyasztás, akkor a Káliumot kívülről kell pótolni mert létfontosságú anyag ami a szervezet minden sejtjének számára nélkülözhetetlen. Persze túlzásba sem kell vinni, mint bármi mást sem az életben.

    Azt sokan nem is tudják, hogy a tiszta ivóvíz is halálos méreg, ha valaki nagyon rövid idő alatt megiszik belőle legalább három litert! Agyduzzanatot okoz és az halálos. Tessék beírni a keresőbe, "vízmérgezés". Akkor elmondhatjuk, hogy a tiszta izóvíz halálos méreg. Nem Illetve csak annyira mint a szükséges mennyiségű Kálium, mert az sem káros, sőt előnyös hatású. http://vitamin.dynanix.com/vitaminok-nyomelemek/kalium.php Nem véletlenül adnak pl. Panangin tablettát a szívbetegeknek a szív izom mnkájának az elősegítésére, amiben Kálium és magnézium található, vagy létezik a Kálium-R tablette amiből napi 1X 1000mg-os tablettát ajánlanak a hiánytünet megelőzésére. A Kálium hiánya izongörcsre hajlamosít, a Nátrium hiánya izomgyengeséget okoz. Mindkét sóból szükség van a megfelelő mennyiségre, amit jobb esetben, ha valaki elég zöldséget és gyümölcsöt fogyast, akkor be is viszi természetes úton, viszont a legtöbb ember nem eszik naponta zödséget és gyümölcsből is csak nagyon keveset. A vegetáriánusoknak jobban meg van a szüksées Kálium beviteük, de akik kerülik a zöldségféléket, azoknál hamarabb előfordulnak Kálium hiány okozta izomgörcsök. Egy időben nekem is mindig görcsölt a lábizmom és nem tudtam mitz tegyek vele. különösen, amikor kerékpározás közben tiszta vizwet ittam, akkor egyből nagyon fájdalmasan összekapta az izmom a görcs. Még régebben lehetett vennni 40% Kálium tartalmú sót és abból vittem egy kis dobozban és néha keveset, pár gtrammot bevettem belőle amikor túl sokat izzadtam a sport közben, Attól teljesen megszűnt az izom görcsölése és a teljesítményem is javult. Viszont a Kálium és a Nártrium is jobban fel tud szívódni szőlőcukor környezetésen, azért kevernek a só pótló keverékekbe a Nátriumon és a Káliumon kívül agy kis szőlőcukrot is. Most viszont már nem tudok beszerezni abbóla jótékony hatású Kálium tartamú sóból, ezért felírattam magamnak 1000 mg Kálium tablettát, amit elvágok legalább 4 részre, és amikor kezd görcsölni az izmom, akkor beveszek egy kis darabot belőle, és a görcs perceken belől megszűnik, mint ha ott sem lett volna. Már isnkább megelőzöm, amikor kicsit kezdem érezni, hogy jön és húzogatja már a kezemen az ujjaimat a Kálum hiány okzta görcs. Van nálam ez a csökkentett Na tartalmú só is, de annak ilyenkor kevés a Kálium tartalma, amikor liter számra iszom és izzadok ki a vizet a sólkkal együtt. Viszont ilyenkor a darabka Kálium -R azonnal segít. Sokan nem is tudják, hogy mitől görcsöl be időnként az izmuk. A kálium hiánytól szokott, legalább is nálam biztosan! ----- Ezt érdemes átolvasni : http://www.drmineral.hu/spg/154036,19216/Kalium-izomgorcs-vernyomas-ritmuszavar

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pimasz rágalmazók a szív számára optimális víz:konyhasó=110 és nátrium:kálium=30 arányt meghamisítva bebeszélik a sokkal kevesebb konyahasót és sokkal több káliumot pótlás egészség javító hatását. Az élettanilag optimális víz, konyhasó és kálium pótlás mintája a Ringer infúziós oldat szerinti dózis-arány: pl. 3 liter desztillált vízhez 27 gramm konyhasónak, de csak 0,36 gramm káliumnak a vérbe juttatása. Prof Dr. Papp Lajos ny. egyetemi tanár szívsebész akadémmiai nagydoktor szakvéleményét Lásd: www.tejfalussy.com, 10 sz. Videó. 1950-ben Nobel díjat kaptak, akik patkányoknál és embereknél, konyhasó és kálium dózis variációs élettani kísérleteik eredményeként egyértelműen bebizonyították a tóladagol kálium és a hiányos konyhasópótlás életrövidítő és ivartalanító fajirtó hatását.

      Törlés
  12. https://www.sciencebasedmedicine.org/pass-the-salt-but-not-that-pink-himalayan-stuff/

    talan az angol oldalnak hisztek... A himalaya so 1 felkapott modi... Ha valodi sot akarsz, egyel barmilyen termeszetes feher sot../

    VálaszTörlés
  13. http://floravita.superwebaruhaz.hu/search/nacl

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...